Melánia napja
Az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztálya közzétette legfrissebb jelentését, amelyből megismerhető erdeink 2013-as egészségi állapota.Tovább >>>
Március 7. és 9. között rendezik meg Sopronban a X. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében című konferenciát, ahol több erdészeti előadás is elhangzik majd. Pénteken például az egyik szekció az "Erdei biodiverzitás kutatása" címet viseli.Tovább >>>
Az Emerik-Fa Kft.-nél állt munkába a képen látható különleges Volvo FMX - tette közzé a Volvo Hungária Kft. Facebook oldalán. Tovább >>>
Egy rönkfát szállító teherautó sodródott az útmenti árokba Kemecse határában hétfőn délben.Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. a kezelésébe tartozó erdőtagokban 2014-ben is tervez fakitermelési és erdőfelújítási munkálatokat. A tervezett munkák teljesen megfelelnek a hatályos jogszabályoknak és az elfogadott erdőtervnek is.Tovább >>>
A méhészek, erdészek, gazdálkodók számára ijesztő hír terjedt el az elmúlt hetekben egy brüsszeli rendelettervezet kapcsán. Eszerint csökkenteni kell az akácerdőket, mert tájidegennek számítanak az unióban, így hazánkban is.Tovább >>>
A Pincehely és Tiszabő környéki falopások gyakorlatáról nyilatkozott a rendőség és az erdészet a Hajnal-táj szerdai adásában.Tovább >>>
2014. február 5-én nem mindennapi látvány tárult a bodrogkisfaludi kompnál tartózkodók szeme elé. Egy rönkszállító teherautó ugyanis belegurult a vízbe, ahonnan a tűzoltóknak kellett kiemelniük. Fotósorozat az esetről!Tovább >>>
Fenntartási, takarítási, erdőápolási feladatokat kapnak a majdnem 65 ezer hektárt kezelő cégtől, de tanulhatnak is a Pilisi Parkerdő Zrt. idei téli közfoglalkoztatási programjában. Tovább >>>
Miközben a gáz ára csökkent, az erdészetek emelték a tűzifa árát 2013-ról 2014-re, de így is sokkal olcsóbb lehet azzal fűteni, mint gázzal. A fa szabadáras, mégsem ment fel annyira az ára az utóbbi évtizedben, mint a gáz, és mégis az állami vállalatok határozzák meg az árát elsősorban.Tovább >>>
Mikor beköszöntenek a kemény fagyok, a Pilisi Parkerdő Zrt. területén is megszaporodnak a falopások, ami komoly természeti és anyagi kárt jelent az erdőgazdaságnak. Megcsonkított, félbevágott fák mutatják a fatolvajok útját, akiket csak közös erővel lehet megállítani vagy visszaszorítani. A falopások évente 30-40 millió forintos kárt okoznak az erdőgazdaságnak.Tovább >>>
A január 29-én megnyílt 2014-es AGROmashEXPO és AgrárgépShow az erdőgazdálkodók számára is tartogat újdonságokat, innovációt. Videónk a rendezvényről erdőgazdálkodó szemmel. Erdészeti traktor, AHWI erdészeti zúzó, díjnyertes ágaprító.Tovább >>>
Több alkalommal lopott fát V. Gyula a tagyospusztai erdőből. 2014. január 27-én járt kint utoljára, akkor ugyanis az 55 éves férfit elfogták a tatabányai rendőrök.Tovább >>>
Számos agrár- és erdészeti szakmai szervezet részvételével megalakult az Akác-koalíció. „A kezdeményezés célja az akác és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, különösen a méhészet védelme az egyre szaporodó támadásokkal és korlátozási szándékokkal szemben” - emelte ki a szervező, Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület őszi Kutatói Napján „Egy kocsányos tölgy állomány talajnedvességének változása lékes felújítás során" címmel tartott előadást Szakálosné Dr. Mátyás Katalin, Prof. Dr. Horváth Béla, Major Tamás és Horváth Attila László a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetétől. Előadásuk anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>