Zéno napja
A Pilisi Parkerdő Zrt. a téli közfoglalkoztatási program keretében az idén is csaknem 400 közmunkást
A Pilisi Parkerdő Zrt. idei téli közfoglalkoztatási programja 2013. november 1. és 2014. április 30. között 375 közmunkás részvételével valósul meg, akik közül 80-an erdészeti alapismeretek oktatásban, 20-an pedig OKJ-s motorfűrész-kezelői képzésben részesülnek. A program idei tervében 170 kilométer sétaút, turistaút, tanösvény és erdészeti út karbantartása, 150 hektár fiatal erdő ápolása, 30 kilométernyi erdőfelújítást védő kerítés rendbe tétele, 250 köbméter illegálisan lerakott szemét összegyűjtése, továbbá 16 ezer munkaórában pihenő- és letelepedő helyek felújítása, arborétumok fenntartása is szerepel.
A Pilis Parkerdő Zrt. tervei között szerepel az Árpád-kilátótól a Görgényi út irányába vezető déli-nyugati irányú turista utak fél évszázaddal ezelőtt épített támfalainak felújítása is. A cég közel 65 ezer hektáros területet kezel, ezek a főváros, a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység, a Gerecse keleti lába, a Zsámbéki-medence, a Gödöllői-dombság, illetve a Csepeli- és Pesti síkság állami erdei. Az ország leglátogatottabb erdőterülete évente 15-20 millió látogatót fogad. Az 1969-ben alapított, erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással, és turisztikai szolgáltatással foglakozó Pilisi Parkerdő 295 dolgozót foglalkoztat. A tájékoztatás szerint a 2012-es lezárt gazdálkodási évben a társaság árbevétele 4,1 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye 67 millió forintot tett ki.
(hirado.hu)