Tamás napja
A Soproni Egyetem Botanikus Kertje a város „zöld tüdeje” és egyben az oktatás-kutatás és a hallgatói élet központja is. Az idei centenáriumi rendezvénysorozat keretében konferenciát rendeztek a Soproni Egyetemen, amely a Botanikus kert 21. századi szerepét vizsgálta az oktatás, a kutatás, a természetvédelmi értékek és a városi rekreációs szolgáltatások oldaláról.
Tovább >>>Bár az első fordulóban nem nyújtott tökéletes teljesítményt, délután már javítani tudott az Északerdő 100+ csapata, aminek köszönhetően meg is nyerték a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2022-es döntőjét. A Bábolnai Gazdanapokon zajló, rendkívül jó hangulatú megmérettetésen a Ritrovi Kft. - Mecsekerdő Zrt. gárda szerezte meg a második helyet, míg a harmadik a Gemenc Zrt. négyese lett.
Tovább >>>Sokáig az is kérdés volt Ropolypusztán, hogy meg lehet-e egyáltalán tartani a 2022-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulóját, hiszen a dél-dunántúli versenyzőket rég várt eső fogadta a zselici tisztáson. Hiába volt bosszantó az időzítés, senki sem panaszkodott, hogy enyhült a szántókat és erdőket egyaránt sújtó aszály, végül pedig némi csúszással ugyan, de felzúghattak a motorfűrészek is, és indulhatott a térségi küzdelem, amit a Mecsekerdő Zrt. - Ritrovi Kft. gárdája nyert meg.Tovább >>>
Áprilisban még örömmel jelentettük be, hogy több év kihagyás után idén ismét megrendezik az innoLignum rendezvénysorozatot. Most azonban a szervezők rossz hírrel szolgálnak mindazoknak, akik szeptemberben kilátogattak volna hazánk legjelentősebb faipari és erdészeti szakvásárára. Tovább >>>
A Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara 2022. szeptemberében három szakirányú továbbképzést indít: erdőpedagógiai szakmérnök illetve szakvezető, talajtani (erdészeti termőhelyfeltárási) szakmérnök és vadgazdálkodási igazgatása szakmérnök illetve szakember.Tovább >>>
Az utóbbi évek talán legizgalmasabb favágó csatáját hozta el a STIHL Timbersports Martin Komárek Emlékverseny július 9-én, amit Parádon, a Heves Megyei Vadásznap részeként rendeztek meg a néhány hónapja tragikus hirtelenséggel, fakitermelés közben elhunyt cseh szakember, sportoló tiszteletére. Elképesztő teljesítménnyel végül az élete első felnőtt megmérettetésén fejszét ragadó Strúbel Bence, a helyi közönség kedvence győzött.Tovább >>>
Hivatalosan barátságos megmérettetés lesz a július 9-i, parádi STIHL Timbersports "Martin Komárek" Emlékverseny, de így is komoly küzdelmek várhatók, hiszen talán még sosem volt ennyire nyílt a dobogóért folyó csata.Tovább >>>
A mátrai erdőkben készülő, 19 éves Strúbel Bence végül a 10. helyen zárt, megelőzve amerikai, kanadai és osztrák társait. Az utánpótlás VB-t végül az ausztrál Jack Argent nyerte meg. Tovább >>>
z Országos Erdészeti Egyesület által kiírt Év erdésze verseny 2022. évi országos döntőjének házigazdája a Pilisi Parkerdő Zrt. volt. A területi válogató versenyek győztesei, május 18-19-én mérték össze szakmai tudásukat, a Bajnai Erdészet kezelésében lévő Gyarmatpusztán - írja az OEE. Tovább >>>
Reggel még szinte minden versenyző arra számított, hogy esőben kezdi meg a császári favágó versenyt, de az első fejszecsapásokra gyönyörű, késő tavaszi hangulat lengte be az Egresi rétet, ahol 11 csapat mérkőzött meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság idei első regionális fordulójában. A megmérettetés rendkívül izgalmas volt, a dobogós helyekért kiélezett csata folyt, ráadásul az első 7 helyezett csapat kivívhatta a kvalifikációt a szeptember 10-i országos döntőre, amit Bábolnán rendeznek majd meg.Tovább >>>
Ahogy arról korábban írtunk, két év kihagyás után végre visszatér a STIHL által rendezett klasszikus fakitermelő versenysorozat. A négy regionális forduló első helyszíne Császár lesz, ahova május 21-én várnak minden versenyzőt és szurkolót. Tovább >>>
Április 23-án ismét motorfűrészt, valamint fejszét ragadtak a magyar STIHL Timbersports csapat tagjai, hogy berobbantsák a 2022-es sportfavágó-szezont, ami idén minden korábbinál izgalmasabbnak ígérkezik. Szombathelyen, a Herényi Virágút fesztiválon Juhász Istvánt, Strúbel József Dedit, Juszkó Zsoltot és a legfiatalabb tehetséget, Strúbel Bencét köszönthette a nagyszámú közönség. A versenyzők már most elkezdték a felkészülést a szeptember 24-i Országos Bajnokságra, de addig még sok helyen találkozhatunk a legjobb sportfavágóinkkal.Tovább >>>
Két év kihagyás után végre visszatér a STIHL által rendezett klasszikus fakitermelő versenysorozat. A pandémia után annak regionális fordulói május 21-én Császáron, június 11-én Ásotthalmon, augusztus 13-án Orfűn, augusztus 27-én pedig Bükkzsércen lesznek.Tovább >>>
Április elején a mátrafüredi Északi Agrárszakképzési Centrum Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén rendezték meg a hagyományos SZKTV-t, vagyis a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt.Tovább >>>
Fotó: Lászka István AttilaTovább >>>