Tamás napja
Az idei nyár időjárása drámai módon felgyorsította a betűzőszú terjedését, a biológusok szerint szinte lehetetlen megállítani a pusztítást. Hogy jutottunk idáig?
Tovább >>>A kormány a közelmúltban kiadott rendeletében, az energiakrízis kapcsán átmenetileg módosította a fakitermelés szabályait. Ezzel összefüggésben a Baranya megyei állami erdőket kezelő Mecsekerdő Zrt-hez is sok megkeresés érkezett. A Mecsekerdő Zrt. leszögezi, hogy fenntartható módon gazdálkodik a rá bízott erdőkben – így erdőink természeti állapota sem sérül, és a lakosság is hozzájuthat a tűzifához. Tovább >>>
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket. Tovább >>>
A magyar erdőkben jelentős faanyag tartalék található, amely a fenntarthatóság, a biodiverzitás és az ökológiai értékek veszélyeztetése nélkül hasznosítható. Erdőirtás hazánkban több mint egy évszázada nem lehetséges – fogalmaz állásfoglalásában a Zöld Talár-díjas és a GreenMetric nemzetközi felsőoktatási rangsorban előkelő helyet elfoglaló Soproni Egyetem, amely az erdőkkel kapcsolatos kutatás és felsőoktatás hazai központja. Tovább >>>
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság második alkalommal rendezte meg a Peszéri Fanyűvő Kupát a Peszéri-erdőben, hazánk egyik legszebb alföldi erdejében. A csapatok feladata a rendkívül nagy természetvédelmi problémát okozó inváziós fafajok kisebb (általában 1-3 éves) egyedeinek teljességre törekvő, végérvényes eltávolítása volt. Tovább >>>
Magyarország éghajlatát tekintve 2021 az egyik legszárazabb év volt 1901 óta - olvasható az Erdészeti Mérő- és Megfigyelő Rendszer legújabb kiadványában, ami a napokban jelent meg számos fontos információt tartalmazva.Tovább >>>
A 2014 óta tartó projektmegvalósítási időszakban a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 9 kiemelt természetvédelmi fejlesztés megvalósítását kezdte el mintegy 7,7 milliárd forint támogatás felhasználásával, melyek eredményeként összesen több mint 5500 hektárnyi védett természeti terület értékmegőrzési feltételi javulnak – mondta az Agrárminisztérium természetügyért felelős államtitkára Tiszakürtön. Tovább >>>
A természetközeli erdőgazdálkodás terjesztésének egyik legfontosabb nemzetközi szervezete a huszonkét európai országot tömörítő Pro Silva. Az egyesület idei találkozóját Luxemburgban tartotta, és az eseményen a Pilisi Parkerdő munkatársai is részt vettek. A folyamatosan bővülő szervezetre már Európán kívül is felfigyeltek, és a legjobb úton halad afelé, hogy a természetközeli erdőgazdálkodás terjesztésének nemzetközi tudásközpontja legyen. Tovább >>>
A faápolás legfontosabb kérdéseiről és a favédelem legújabb megoldásairól szólt a Kertész Unio Zrt, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete és a Garden Kft. szervezésében létrejött szakmai nap Budapesten, az ELTE Botanikus Kertjében, a Füvészkertben. Tovább >>>
Különösen aktuális témával szólította meg az Országos Erdészeti Egyesület a hazai zöld energiaiparban érdekelt piaci, jogalkotói, önkormányzati, felsőoktatási szereplőket a „II. Erdei Szabadegyetem Döntéshozóknak” rendezvényen. A résztvevők a fa alapú biomassza-felhasználás lehetőségeit ismerhették meg elméleti és gyakorlati szinten egyaránt. A meghívottak aktivitására, a szakemberek közötti szinergiára épülő csapatmunka alkalmat kínált egymás szakterületének, szempontjainak, munkájának megismerésére, az egyes területeken átnyúló hatékony munkakapcsolatok kiépítésére. Tovább >>>
A Német Kutatási Alapítvány 2022. július 1-jétől finanszírozza a CRC Kutatóközpontot, ami négy év alatt mintegy 10,5 millió eurót kap az erdőkben zajló ökoszisztémafolyamatok részletes, interdiszciplináris kutatására – írja a greendex. Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület és az "Young People in European Forests" (YPEF) Nemzeti Versenybizottság tanulmányi versenyt hirdet Fiatalok Az Európai Erdőkben – 2022 címmel. Tovább >>>
Kultúra és környezetvédelem – ennek összekapcsolása volt a célja a CulturAmazonía fesztiválnak, melyet május 9-15 között Ecuadorban, az amazóniai Macas városában rendeztek meg. A programban a Soproni Egyetem szakemberei az Amazonas térségre kidolgozott fenntartható erdőgazdálkodási megoldásokat ismertettek. Tovább >>>
A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. drónokat is bevet a fiatal erdők, erdősítések védelme érdekében. Idén tavasszal is szükségessé vált egyes területeken a gyomkorlátozás, a fiatal erdők megóvása érdekében. Tovább >>>
Napjainkban a természeti környezet gyors ütemű átalakulása zajlik alapvetően a klímaváltozás következtében. Az erdőállományok hosszú távon történő fennmaradását ezért erdőgazdálkodási beavatkozásokkal lehet garantálni, a kezeletlen erdők ugyanis degradálódnak. A termőhelyi tényezők változásának üteme gyorsabb, mint a fafajok alkalmazkodóképessége, ezért olyan összetételű erdőket kell létrehozni, amelyek a szárazodó és melegedő körülményeket képesek elviselni. Ehhez tervezett, aktív erdőgazdálkodásra van szükség. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. a tavaszi szezonban mintegy 80 ezer db csemetét ültetett és 12 tonna makkot vetett. A fafajmegválasztás minden esetben a vegyes összetételű, klímaálló erdők kialakítása érdekében történt.
Tovább >>>