Ágota napja
A Szlovák Köztársaság Fafeldolgozóinak Szövetsége felajánlotta együttműködését a hamarosan megalakuló kormánynak annak a programtervezetnek a kidolgozásában, amely működésüket, további tevékenységüket szabályozná. A szövetség vezetői és dolgozói üdvözlik, hogy a most alakuló kormánykoalíció programjában szerepel a szlovák erdőgazdálkodás és fafeldolgozó ipar észszerűsítése, a szlovák gazdaságba való intenzívebb bekapcsolása.Tovább >>>
A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.Tovább >>>
Az Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport közreműködésével megújult hazánk ASP mentesítési terve. Az új előírásokat az országos főállatorvos 2/2020. számú határozata tartalmazza. A dokumentumban – az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatok alapján – számos járványvédelmi előírást pontosítottak, esetenként egységesítettek, vagy egyszerűsítettek a szakemberek. Az új mentesítési terv célja az ASP elleni védekezés hatékonyságának emelése.Tovább >>>
A tavalyi évben egy hektárnyi erdőterületért átlagosan 889 ezer forintot kellett fizetni Magyarországon - olvasható a legfrissebb Agrotax Iránytű jelentésből, A legmagasabb átlagár a Közép-Dunántúlon (1.026 ezer forint/hektár) volt megfi gyelhető, egyedül ebben a régióban haladta meg az átlagár az 1 millió forintot. A legolcsóbban, átlagosan 800 ezer forintos hektáronkénti ár alatt Észak-Magyarországon (766 ezer forint/hektár), illetve a Dél-Dunántúlon (797 ezer forint/hektár) juthattak a vásárlók erdőkhöz.Tovább >>>
Az év elejétől új vezérigazgató áll a Mecsekerdő Zrt. élén. Ripszám István a baranyai erdőgazdaság főbb feladatairól és a klímaváltozás hatásairól is beszélt a bama.hu portálnak.Tovább >>>
A fakitermelés speciális eszközeit ismerhetik meg a magyar erdészeti vállakozók a hét végén Zala megyében. Február 20-án és 21-én ugyanis tesztvezetéssel egybekötött erdészeti gépbemutatót tart az osztrák Konrad Forsttechnik Bezeréd külterületén. A Highlander egyaránt alkalmas a választékolós és a szálfás fakitermelési módszer elvégzésére, a Konrad KDH 40 pedig a gyérítés gazdaságos kivitelezésére jött létre. Tovább >>>
Az afrikai sertéspestis magyarországi jelenléte komoly hatással van a hazai vadgazdálkodásra, például a vadaskertek működésére. A Cont-Eco Kft. termékeivel azonban minden előírásnak megfelelhetnek a vadászatra jogosultak, és még a szikaszarvasok biztonságos tartására is tudnak vadhálót ajánlani. A FeHoVán 25 éve minden alkalommal jelen lévő szombathelyi cég vasárnap délutánig a HUNGEXPO területén várja az érdeklődőket.Tovább >>>
2020-ban is hat regionális fordulón dől majd el, mely négyfős favágó csapatok lehetnek ott az augusztus 29-i bükkzsérci döntőn. A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság idei szezonja Császáron veszi kezdetét április 25-én, majd Orfűn, Ásotthalmon, Pilisszentivánon és Keszegen, Varbó-Főnagyságon lesz még regionális forduló.Tovább >>>
Ahogy minden évben, úgy az Agrárminisztérium standján a 22 állami erdőgazdaság idén is bemutatta vadászati lehetőségeit, turisztikai és természeti értékeit. Már hagyomány, hogy az Erdő-Mező a FeHoVa kiállításon végigjárja a területet, és fotósorozatot készít a helyszínen. Íme, így várják a látogatókat a társaságok - gím- és dámtrófeával, preparátumokkal, szállásajánlatokkal, erdei kisvasutas programokkal.Tovább >>>
A héten fakitermelés kezdődik a Debreceni Nagyerdőn, a Pallagi út melletti erdőtömbben. A Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete a munkavégzéshez szükséges engedélyek birtokában nagyjából egy hektáros területen az idős, száradó, balesetveszélyes akác egyedeket távolítja el, más invazív fafajokkal együtt. Az őshonos kocsányos tölgyeket nem érinti a beavatkozás, azokat a Hortobágyi Nemzeti Parkkal egyeztetve úgynevezett hagyásfaként őrzik meg.Tovább >>>
A mai nap folyamán az országos sajtó jelentős részét bejárta a WWF Magyarország közleménye, ami szerint a "védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál". A természetvédelmi szervezet szerint "a vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatással bír". Délután az Országos Vízügyi Főigazgatóság mindezt cáfolta, állításuk szerint csaknem két éves eljárás után kapta meg a szükséges engedélyeket, miután eleget tett az illetékes hatósági előírásoknak, helyszíni bejárásokkal, valamint egyeztetésekkel gondoskodott arról, hogy az erdőrészlet szakszerűen megújuljon. Alább mindkét közlemény olvasható.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, újra lehet pályázni erdészeti géptámogatásra, így érdemes jól átgondolni, hogy milyen beruházás mellett döntenek a vállalkozók. A forrás megemelése jó lehetőség arra, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban ne csak a fakitermelés gépei, hanem az ápolási, művelési feladatok eszközparkja is bővüljön - például a magas minőséget képviselő AS-Motor gépeivel.Tovább >>>
Újabb afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznóra bukkantak egy vadászat során a Bögöz községhez tartozó Mátisfalva közelében - közölte oldalán a Székelyhon.ro portál. A kór terjedésének megállítása érdekében speciális intézkedéseket foganatosítottak.Tovább >>>
Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel - mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos kedden Dortmundban az MTI-nek.Tovább >>>
A Mecsekben már ősszel első fecskeként kezdte meg a munkát egy VIMEK 404 T6 gyérítési harvester, valamint egy hasonló méretű, 610-es forwarder, amit a forgalmazó Technitrade Kft. jóvoltából az EM-FA Profi Kft. próbálhatott ki. Kíváncsiak voltunk, hogyan muzsikál a hazai erdőkben a Sopronban már látott „apróság”, és elsőre nem csalódtunk: egy valóban jó alternatívát láttunk a fogyatkozó brigádok kiváltására.Tovább >>>