A szlovák fafeldolgozók az erdőgazdálkodás és faipar támogatását kérik az új kormánytól
A Szlovák Köztársaság Fafeldolgozóinak Szövetsége felajánlotta együttműködését a hamarosan megalakuló kormánynak annak a programtervezetnek a kidolgozásában, amely működésüket, további tevékenységüket szabályozná. A szövetség vezetői és dolgozói üdvözlik, hogy a most alakuló kormánykoalíció programjában szerepel a szlovák erdőgazdálkodás és fafeldolgozó ipar észszerűsítése, a szlovák gazdaságba való intenzívebb bekapcsolása.
Nyílt, közös megegyezési alap kell az együttműködéshez
Elmondásuk szerint nyílt, közös megegyezési alapot kínálnak az őket érintő program és törvénykezés kidolgozásához. A szakemberek ugyanis azt szeretnék, ha a prioritások között hangsúlyosan megjelenne az a megjegyzés, hogy a kormány támogatja a felvidéki fafeldolgozást, a bútorgyártást, az építkezéseknél a faanyagok felhasználását, általánosságban a faipari termékek alkalmazásának kiszélesítését Szlovákiában.
Ezeknek a céloknak a megvalósításához alapvető feltételként kellene megjelennie a tervezetben az erdőgazdálkodás és a fakitermelés teljeskörű támogatásának. Ugyanis tudatosítani kellene, hogy a szlovák gazdaság dinamikus fejlődésének egyik alapvető záloga éppen a faipar.
„Ez szorosan összefügg egy átlátható és hosszan eredményesen működő piac kialakulásával is és végeredményben konkrétan az erdőgazdálkodással, amelynek feladata ökológiai és természetvédelmi funkciók biztosítása is” – tájékoztattak a szövetség szakemberei.
A szlovák gazdaság egyik pillére
A szövetség legfőbb érdeke, hogy hatásosan és észszerűen kihasználják azt a gazdasági erőt, amely az egyik legfontosabb felvidéki stratégiai nyersanyagban, a fában rejlik.
„Meggyőződésünk, hogy a fafeldolgozó ipar az egyik legerősebb pillére lehet a jövőben a szlovákiai gazdaságnak, amely jelentős értéket jelenthet az ország és a fogyasztók számára is. Biztosak vagyunk abban is, hogy a vállalkozásokban tisztességesen betartott etikai szabályok elengedhetetlen feltételei az Európai Unió egységes piaci működésének” – tették hozzá a szövetség vezetői.
A Szlovák Köztársaság Fafeldolgozóinak Szövetsége hivatalos és politikamentes szervezet, amely több mint száz, a szlovákiai faiparral, bútorgyártással, fafeldolgozással foglalkozó társaságot tömörít.
(webnoviny/Felvidék.ma)