Áprilisban indul a fakitermelő versenysorozat

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.
Áprilisban indul a fakitermelő versenysorozat
Idén is folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amely az egyik legveszélyesebb foglalkozásban dolgozók szakmai tudását méri össze. A fizikai erőnlétre és a szakértelemre egyaránt szükségük lesz a versenyzőknek, akik többnyire az állami és a magán erdőgazdaságoknál, illetve a katasztrófavédelemben dolgoznak. Az országos bajnokság versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik. A hatékony és fenntartható erdőgazdálkodáshoz precíz, szakmailag felkészült és technikailag jól felszerelt fakitermelőkre van szükség, a munkavédelmi szempontok maximális figyelembevételével – hangsúlyozta az országos versenysorozatot szervező és koordináló Andreas Stihl Kft. ügyvezetője. Bakon Gábor szerint az elmúlt időszaban felértékelődött a természet kezelésével kapcsolatos munka a klímaváltozás kapcsán, és a nagy precizitást igénylő munkát csak profik tudják elvégezni. „Ezt a professzionalizmust mutatja meg a verseny a laikusoknak” – fogalmazott az ügyvezető, megjegyezve: a rendezvények nemcsak szakmai fórumot és fejlődési lehetőséget biztosítanak a szakembereknek, hanem a családi programoknak, a közösségi élményeknek köszönhetően az összetartozást is erősítik. stihl_donto_pakozd_2019_34 A 2020-as versenysorozat állomásai: - április 25. Császár, nyugat-dunántúli régió (szervező partner: Vértes Erdő Zrt.) - május 2. Orfű, dél-dunántúli régió (szervező partner: Mecsekerdő Zrt.) - május 9. Ásotthalom, dél-alföldi régió (szervező partner: Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium) - május 16. Pilisszentiván, közép-magyarországi régió (szervező partner: Pilisi Parkerdő Zrt.) - június 6. Keszeg, közép-magyarországi régió (szervező partner: Ipoly Erdő Zrt.) - augusztus 1. Varbó-Fónagyság, észak-magyarországi régió (szervező partner: Északerdő Zrt.) Fordulónként a legjobb 6 csapat kvalifikálja magát az országos döntőbe, amelyre augusztus 29-én, Bükkzsércen kerül sor. Hasonló szabályok szerint a döntp 8 legjobbja ezúttal is összeméri tudását; a Bajnokok bajnoka versenyt idén is Szegeden rendezik, május 23-án.

Videók a 2019-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságról:

(STIHL)