Ismét felzúgtak a motorfűrészek, visszatértek az ország legjobb sportfavágói
Április 23-án ismét motorfűrészt, valamint fejszét ragadtak a magyar STIHL Timbersports csapat tagjai, hogy berobbantsák a 2022-es sportfavágó-szezont, ami idén minden korábbinál izgalmasabbnak ígérkezik. Szombathelyen, a Herényi Virágút fesztiválon Juhász Istvánt, Strúbel József Dedit, Juszkó Zsoltot és a legfiatalabb tehetséget, Strúbel Bencét köszönthette a nagyszámú közönség. A versenyzők már most elkezdték a felkészülést a szeptember 24-i Országos Bajnokságra, de addig még sok helyen találkozhatunk a legjobb sportfavágóinkkal.
Belefér még egy bajnoki cím 56 évesen?
„Bízom benne, hogy már nem tér vissza a pandémia olyan módon, hogy az meggátolja a nyári bemutatóink megrendezését, illetve azt is remélem, hogy idén végre olyan nemzeti bajnokságot rendezhetünk, ahol a közönség újra átélheti a sportág nyújtotta, hihetetlen izgalmakat” - mondta el az év első bemutatóját követően a hétszeres magyar bajnok Juhász István, aki 56 évesen még egyszer szeretne felállni a hazai dobogó legmagasabb fokára.
„Tavaly még visszaszereztem a magyar bajnoki címet, amit 2020-ban Bozsó Zoltán nyert meg. Reménykedem benne, hogy erővel, egészséggel bírom még, és szeptemberre fel tudok úgy készülni, hogy talán még egyszer a nyakamba kerülhet a legfényesebb érem. Az én koromban viszont ez már nem ennyire kiszámítható, és közben abban is bízom, hogy jönnek a fiatalok, akik megelőznek, és akik tovább emelik majd azt a rangot, amit kivívtunk hazánknak a sportfavágók világában.”
A magyar STIHL Timbersports válogatott tagjai ugyanis rendre kiválóan, tiszteletreméltóan szerepelnek a legnagyobb nemzetközi megmérettetéseken. Juhász Istvánt például világbajnoki hetedikként tartják számon. A magyar csapat pedig 2014-ben a sportág egyik legnevesebb gárdájának számító Új-Zélandot legyőzve került a legjobb nyolc közé. Mindezt úgy, hogy számos országban - mint például Kanadában, az Egyesület Államokba vagy éppen pont Új-Zélandon - a sportfavágásnak rendkívül komoly hagyományai vannak.
Jönnek a fiatalok
Juhász István tehát nem lehet nyugodt a nyolcadik bajnoki címe kapcsán, hiszen bár 55 évesen sem tudták legyőzni, a következő generáció képviselői egyre jobb formában vannak.
„Idén szeretnék ismét dobogóra állni az Országos Bajnokságon, de a legfőbb célom mégiscsak az, hogy első legyek, és Juhász István előtt végezhessen” - fogalmazott az egyik tehetséges fiatal, Juszkó Zsolt, aki 2021-ben sokakat meglepve lett harmadik a nemzeti megmérettetésen.
Szeremley Csaba, a magyar STIHL Timbersports csapat menedzsere is arra hívta fel a figyelmet, hogy küszöbön a generációváltás. Egyre erősebbek a magyar alapítók fiatal kihívói, akik egy-két éven belül átvehetik a stafétát.
„Azt látom, hogy Juszkó Zsolt nagyon odateszi magát a versenyeken és az edzőtáborokban is, hamarosan befutó lehet. Mellette Andráska Zoltán is rendkívül tehetséges. Most pedig Strúbel Bencére irányul nagy figyelem, aki májusban ifjúsági, úgynevezett Rookie Világbajnokságon bizonyíthat Bécsben. Zajlik tehát a fiatalítás, és jó látni azt, hogy egyre élesebbek a belső versenyek. Mindenkinek a legjobb formáját kell adnia ahhoz, hogy dobogóra kerüljön, és ezzel kivívja helyét a négyfős magyar válogatottban. A tét tehát óriási.”
A cél: egy dobogón apa és fia
A magyar STIHL Timbersports legnagyobb fiatal tehetsége a mindössze 19 éves Strúbel Bence, aki május 27-én Bécsben mutathatja meg tudását a Rookie Világbajnokságon. A fiatal sportolóval édesapja ismertette meg a különleges, extrém sportágat, amelyben egy több mint 60 lóerő teljesítményű, épített motorfűrésszel is el kell bánni, sőt két méter magasan is fejszét kell ragadni.
„Nagyon büszke vagyok Bencére. Együtt szoktunk készülni a versenyekre, együtt edzünk, ami azért jó, mert húzzuk egymást. Otthon is mindig versenyzünk, és be kell vallanom, hogy egyre többször győz le. Egyelőre a Spring Board versenyszám az, amiben különösen nehéz dolga van, ott még tartom magamat” - mondta el Strúbel József Dedi, a magyar STIHL Timbersports alapító tagja, és egyik legeredményesebb versenyzője, aki nélkül az elmúlt majdnem 10 évben nem lehetett elképzelni a magyar válogatottat. A mátrai favágó idén még mindenképpen szeretne dobogón végezni, és addig eszébe sem jut a visszavonulás, amíg nagy álmát el nem éri: egy dobogón szeretne állni fiával, Bencével.
Az ifjúsági Világbajnokságra készül
„Próbálok minél jobban felkészülni a májusi Rookie Világbajnokságra. Nagyon erős lesz a mezőny, ha stabilan a lista közepén végzek, akkor már elégedett leszek. De természetesen mindent megteszek majd azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el” - mondta el Strúbel Bence, aki azt is elárulta, hogy tervei szerint ez lesz az utolsó ifjúsági versenye. Ezt követően fellép a felnőttek közé, és az Országos Bajnokságban, illetve július 9-én, egy parádi emlékversenyen már számolnia kell vele Juhász Istvánéknak.
„Nagyon szeretnék bekerülni a felnőtt válogatottba, a májusi jó szereplés mellett a legfontosabb célom ez. Ehhez viszont szeptemberben dobogóra kell állnom” – nyilatkozta határozottan.
Élesedik a verseny, érdemes odafigyelni
Élesedik tehát a verseny a magyar sportfavágók között. Idén ugyanis három fiatal pályázik a dobogóra, ezzel együtt a válogatottságra, miközben a „nagy öregek” - Juhász István, Strúbel József Dedi és az egyszeres magyar bajnok Bozsó Zoltán, valamint a szintén válogatott kerettagként jegyzett Hamvasi Ferenc - továbbra sem adják fel a versenyt. Nem meglepő, hogy ilyen körülmények között az ország számos pontján zajló bemutatókat is felkészülési lehetőségnek veszik a favágók, akik egyébként civil munkájuk mellett, szabadidejükben foglalkoznak a látványos sportággal. A szórakoztató előadás mellett tehát a közönség minden alkalommal érezheti majd a feszült versenyhelyzeteket, az apró csatákat, amelyek még a barátságos vetélkedéseket is izgalmasabbá teszik.
Ami biztos, hogy a magyar válogatott tagjaival május 7-én, Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon lehet legközelebb találkozni. A minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkező Országos Bajnokságot szeptember 24-én rendezik, előtte pedig szintén éles versenyre számíthatnak a nézők és szurkolók a parádi „Martin Komárek Emlékversenyen”. A magyar csapattal is kiváló viszonyt ápoló, a világ élvonalához tartozó cseh favágó néhány hónapja veszítette életét, a hazai mezőny rá emlékezik majd egy nagyszabású versennyel július 9-én, a Mátrában.
Ezek mellett a pandémia után végre visszatér a STIHL által rendezett klasszikus fakitermelő versenysorozat is, aminek regionális fordulói május 21-én Császáron, június 11-én Ásotthalmon, augusztus 13-án Orfűn, augusztus 27-én pedig Bükkzsércen lesznek, míg az országos döntőt a tervek szerint szeptember 10-én rendezik, méghozzá Bábolnán. Ezeken a helyszíneken szintén lehet majd találkozni a magyar STIHL Timbersports válogatott tagjaival.
A további bemutatók időpontjairól és helyszíneiről a magyar
STIHL Timbersports csapat hivatalos Facebook oldalán, illetve a
favagoverseny.hu weboldalon folyamatosan tájékoztatják a sportfavágás iránt érdeklődőket.
(STIHL)
-
Cimkék:
STIHL, fakitermelés, favágás, magyar favágó válogatott, favágó, STIHL Timbersports, Juhász István, Strubel József, magyar fakitermelő válogatott, fakitermelő, Strubel Bence, Andreas STIHL Kft., Juszkó Zsolt, sportfavágó