2024. december 21. szombat,
Tamás napja
Tamás napja
Nem volt egyszerű előrántani a szervezési emlékeket, a tapasztalatokat egy ilyen, COVID utáni időszakban, de örülünk, hogy folytathatjuk az 5 verseny óta megkezdett hagyományunkat, és Császáron fakitermelő megmérettetést szervezhetünk– mondta el az Erdő-Mező erdészeti portálnak Boglári Zoltán, a Vérteserdő Zrt. kommunikációs vezetője. Bíró Tibor, a csaszári Agrogold STIHL szakkereskedés vezetője hozzátette: az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy az elmúlt 2-3 évben több korábbi csapat is felhagyott a fakitermeléssel, így a jól bejáratott telefonszámok nem minden esetben jelentettek sikert. Pozitívum ugyanakkor, hogy még így is tudtak új csapattal bővülni, méghozzá a Lumberjack négyfős gárdájával. A szervezés végül hiba nélküli volt, a versenybizottság még arra is figyelt, hogy a délelőtti és délutáni forduló között bírócsere legyen a pályákon. Ami pedig még ennél is fontos, a teljes foduló balesetmentesen futott le.
Nem vártunk dobogós eredményt, a célunk az volt, hogy az első hétben benne legyünk, hogy ott lehessünk az országos döntőben. De aztán kiderült, hogy a második helyen fordultunk, és akkor egy dicsőségvágy tört ki belőlünk, és még jobban odatettük magunkat. Nagyon büszke vagyok a csapatra– fogalmazott a csapatkapitány, a nap legjobb szerelését bemutató Forgács János. A második helyen végül a részben Hanyi Hódokból megalakult Sereghajtók végeztek, akik szintén nagyon komoly teljesítményt mutathattak fel Császáron. Horváth Csaba vezetésével Zsámboki Krisztián, Pozsgai Tamás és Bencsics István ragadottt fűrészt és fejszét.
Őszintén megmondom, magam sem tudom, hogyan tudtunk feljebb lépni, de valószínűleg az idő segített, mert délután a hibáink ugyanazok voltak, mint délelőtt, viszont gyorsabban végeztünk a feladatokkal– mondta el az Erdő-Mezőnek Horváth Csaba, aki hozzátette, otthon nem ment neki jól a szerelés versenyszám, a színpadon viszont az egyik legjobb időt produkálta. Bár első helyen fordultak, a csalódás legkisebb jelét sem lehetett látni a Veres Boglárka vezette Silvánus 2001 Kft. - Molnár Ervin E.V. gárda tagjain, Czibók Ádámon, Csihar Patrikon és Imre Józsefen, mikor a dobogó harmadik fokára szólították őket.
Abszolút nem vagyunk csalódottak, főleg, hogy rendkívül erős volt a mezőny ezen a regionális versenyen. A hibáink után ez is nagyon jó eredmény. Amint megtudtuk, hogy lesz verseny, azonnal nekiálltunk a felkészülésnek. A célunk mindenképpen az, hogy egyszer egy országos döntőn is dobogóra állhassunk, azt tehát megcélozzuk– nyilatkozta az Erdő-Mező kérdésére Veres Boglárka. A 11 csapatos mezőnyből továbbjutott a szeptember 10-i bábolnai megmérettetésre a Tűzoltóság-Móvár - Flex Fény csapata, a Bakonyi Bogvágó Banda, a Pilisi Parkerdő Zrt. ráckevei erdészetének fakitermelői, valamint az újonc Lumberjack négyes. Kisebb meglepetésnek számított, hogy mind a helyi csapatként induló Agrogold STIHL Császár gárdája, mind pedig a Parkerdő Kupán rendre jól szereplő Pilisi Parkerdő Zrt. - Bajnai Erdészet - Frainetto Kft. alakulat lecsúszott az első 7 helyről, sőt a 9. és 10. helyen végeztek, de ez is azt bizonyítja, hogy a kétéves kihagyás sok változást hozott a versenyszéria életébe. Mindez pedig további komoly izgalmakat hozhat a regionális fordulók során. A következő állomás Ásotthalom június 11-én, majd Ropoly augusztus 13-án, végül a helyi megmérettetések sora augusztus 27-én zárul Bükkzsércen. A döntő pedig szeptember 10-én lesz Bábolnán. TELJES KÉPGALÉRIA A VERSENYRŐL ITT>>> Videó a megmérettetésről hamarosan!
1. Alba Berkenye Kft. - 250
2. Sereghajtók - 251
3. Silvanus 2001 Kft. - Molnár Ervin E.V. - 261
4. Tűzoltóság Móvár - Flex Fény - 305 5. Bakonyi Bogvágó Banda - 308 6. Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckevei Erdészet - 309 7. Lumberjack - 312 8. Németbányai Fanyűvők - Bakonyerdő Zrt. - 318 9. Agrogold STIHL Császár - 325 10. Pilisi Parkerdő Zrt. - Bajnai Erdészet - Frainetto Kft. - 377 11. Roth Sopron - 449
Gribek Dániel Fotó: Gribek Tímea (Erdő-Mező Online)