Az afrikai oroszlánállomány felét kipusztulás fenyegeti

Sürgős és hathatós állatvédelmi intézkedések nélkül az afrikai oroszlánállomány fele a kipusztulás szélére sodródhat a következő 20-40 éven belül - állapították meg szakemberek egy új, az Ecology Letters című tudományos magazinban megjelent tanulmányukban.
Az afrikai oroszlánállomány felét kipusztulás fenyegeti
A Minnesotai Egyetem professzora, Craig Packer által vezetett nemzetközi tudóscsoport arra a következtetésre jutott, hogy egyes oroszlánközösségek helyzete annyira siralmas, hogy csak akkor lehetne segíteni rajtuk, ha a ki- és bejutást egyaránt megakadályozó kerítéssel körbezárt területen élhetnének. A szakemberek összehasonlították a bekerített és a lezáratlan állatvédelmi parkok, illetve élőhelyek fenntartási költségeit. Számításaik szerint az előbbiek nemcsak olcsóbbak, hanem a területükön élő oroszlánállomány egyedszáma és sűrűsége is nagyobb. "A felmérés hűen jelzi az oroszlánok helyzetének a súlyosságát, és a rendelkezésre álló eszközük szűkös voltát. Senki sem akarja, hogy újabb vadrezervátumokat kerítsünk be a fekete földrészen, de egyéb sürgős és hathatós intézkedések nélkül nemigen van más választásunk" - szögezte le a kutatók egyike, Luke Hunter. A tudósok meggyőződése, hogy az oroszlánok és az emberek egymástól való elszigetelése alapvető feltétele a ragadózók túlélésének, hiszen az állatok közül sok esik áldozatul az emberi közösségek terjeszkedésének, illetve bosszújának. Mivel mind a népességszaporulat, mind a haszonállat-állomány bővülése magas ütemű Afrikában, az oroszlánok élőhelye egyre zsugorodik, ami számtalan összetűzésre ad okot nap mint nap. A ScienceDaily.com hírportál által ismertetett tanulmány szerint ma mintegy 33 000 oroszlán kóborolhat a fekete kontinensen, miközben a faj természetes élőhelye az eredeti negyedére csökkent. (MTI)

erdomezolike

nyomtatas