A szálalásról tanácskoztak a székelyföldi erdőgazdálkodók
A szálalásos, illetve a nálunk is alkalmazott lékeléses fakitermelés a legjobb módszer erdeink megóvására – hangzott el a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal, a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Unió, valamint az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport által, a környezetvédelem világnapja alkalmából szervezett szerdai székelyudvarhelyi előadáson, amelyen a WWF Magyarország erdővédelmi programjának munkatársai is részt vettek.
Jelenleg 6,9 millió hektár erdő van Románia területén, amelyből 264 ezer hektár Hargita megyében található – fejtette ki bevezetőjében Tamás Sándor, a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Unió elnöke. Mint mondta, Hargita megyében az erdők 71 százaléka magánkézben van, a többi állami tulajdon.
Az előadásokon kiderült, hogy a lehetőségek közül nálunk inkább a profitorientált fakitermelést igénylik a tulajdonosok, ám a társulás fontosnak tartja az erdők lehető legtermészetesebb megújítását is – ezért szervezték a témához kapcsolódó eseményt, a Mol Románia és a Polgár-Társ Alapítvány támogatásával.
Erdészeti szempontból sokkal jobb helyzetben van Székelyföld, mint Magyarország, ahol jelentősen visszaszorultak az erdős területek, valamint a fafajok változatossága is csökkent – jelentette ki Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programjának vezetője, aki korábban a szervezőkkel közösen barangolta be a helyi erdőket. Előadása konkrét témájára térve elmondta, a szálalásos fakitermelés áll legközelebb az erdők természetes megújulásához. Ezt rendszeresen alkalmazzák az anyaországi területeken, és Romániában is hasznos lehet. A módszer lényege, hogy az erdőben az arra érdemes fákat csak kis csoportokban vagy egyenként vágják ki, 6–10 méteres lékeket képezve. Így az érintett területen fény éri a termésekből kikelő facsemetéket, és azok növekedésnek indulnak.
A szakember szerint megfelelően alkalmazva ez a módszer is gazdaságos lehet a tulajdonosok számára, amire már van is példa Magyarországon. Munkatársával, Bódis Pállal egyetértettek abban, hogy a természetbarát kitermelésnek köszönhetően változatosabbak lesznek a fafajok, így az egész erdő ellenállóbbá válik a betegségekkel és egyéb negatív hatásokkal szemben. Arra is kitértek, hogy érdemes elpusztult fákat hagyni a sűrűben, hiszen azok számos állatfajnak otthont jelentenek, ennek köszönhetően szintén egészségesebb lesz az erdő.
[caption id="attachment_31986" align="aligncenter" width="600"]
Székelyföldi fenyőerdő szitáló esőben - Fotó: Gribek Dániel[/caption]
Kádár Tibor Sándor, a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal munkatársa rámutatott, nálunk a törvények nem írják elő az említett technika használatát, ám hasonló eljárással dolgoznak itt is az idősebb erdőkben. A különbség annyi, hogy valamivel nagyobb, körülbelül egy fa hossznyi átmérőjű lékeket vágnak. Az előadás végén Siffer Sándor erdőgazdálkodó mutatta be, miként alkalmazza hatásosan a szálalásos fakitermelést.
(szekelyhon.ro)
-
Cimkék:
Erdély, fakitermelés, természetközeli erdőgazdálkodás, WWF Magyarország, Románia, Gálhidy László, Székelyföld, Hargita megye, szálalás, Kádár Tibor-Sándor, Bódis Pál