Zéno napja
Szigorúan ellenőrzött körülmények között gyéríteni kell a hódokat - hangsúlyozta a napokban a Földművelésügyi Minisztérium szakállamtitkára, V. Németh Zsolt, aki erről a természetvédőkkel is tárgyalt. Gyors megoldást sürget a találkozón részt vevő Czabán Dávid biológus.Tovább >>>
A Magyalosi lőtér életében újabb kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott 2016. július 8-án. Csontos István, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fiatalon elhunyt főmérnöke emlékére másodízben megrendezett verseny, egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának egyik fordulója is volt.Tovább >>>
Bátaszék legöregebb fája, a település büszkesége, a Szent Orbán Kápolna melletti molyhos tölgy lett a 2016-os év európai fája.Tovább >>>
A világ csaknem kétszáz országában április 22-én különböző rendezvényekkel emlékeznek meg a Föld Napjáról, amely során a szervezők 1970 óta környezetünk védelmére hívják fel a figyelmet. Nincs ez másképp Magyarországon sem, hiszen hazánkban is rengeteg esemény várja a gyermekeket, családokat az egyik legjelentősebb környezetvédelmi emléknapon. 2016-ban is programok tucatjait kínálják az állami erdőgazdaságok, a nemzeti parkok, civil szervezetek, amelyek közül sok az Erdeiprogramok.hu weboldalon is megtalálható.Tovább >>>
Az eurázsiai hód a ’90-es években bukkant fel hazánkban. Először a Szigetközben találkoztak a nyomaival az erdész szakemberek. Mára a teljes szigetközi szakaszon megtalálható. Olyannyira általánossá vált a jelenléte, hogy Győr belvárosában, a Radó-szigeten, de az M1-es autópályát szegélyező kis kavicsbánya tavaknál is megszokott, ahogy az ország más részein is különböző vízfolyásaink, csatornáink mentén. De hogyan lett ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres ez a faj?Tovább >>>
Az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetsége (IFSA: International Forestry Students’ Association) ezúttal Szlovéniában látta vendégül az Európa számos országából érkező hallgatókat. Hazánkat Pintér Tamás és Deák István képviselte, akik az Erdő-Mezőnek egy részletes és érdekességekkel teli beszámolót küldtek. Írásukat természetesen szívesen közzé is tesszük!Tovább >>>
Az Erdeiprogramok.hu weboldalunk indulásával a megszokottnál is sokkal több a munkánk, most pedig még a következő magazinunk lapzártája is ránk zúdult, tehát az április első napjaira ütemezett csehországi „munkautunkról” csak most tudok beszámolni nemrég elindított blogom segítségével. Azt nem tudom, hogy a folytatás mikor fog elkészülni, de egyelőre az első részre koncentrálok, aminek kiemelt témája a felvidéki Dévény vára.Tovább >>>
Május 28-án egész napos programsorozattal kiegészítve rendezi meg a XVIII. Szarvasbőgő Európa Bajnokságot a keszthelyi Helikon Vadászati Múzeumban a Vadászati Kulturális Egyesület. A verseny kísérőrendezvényeként lesz vadászkürtös találkozó, művészeti és természetfotó kiállítás, de a XIII. Bársony István Prózamondó Versenyt is erre az alkalomra hirdették meg.Tovább >>>
Magyarország első, Android és iOS rendszereken futó mobiltelefonos madárhatározó-alkalmazása a hazánkban előforduló 157 leggyakoribb madárfaj terepi azonosításához nyújt segítséget 269 színes illusztrációval, 203 madárhanggal és részletes fajleírásokkal.Tovább >>>
Január 27-én nyitotta meg kapuit a 2016-os AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás, amely ezúttal a megszokottnál több erdészeti géppel várta a hazai fakitermelőket, erdőgazdálkodókat. Nem véletlen tehát, hogy sokan voltak kíváncsiak az erdőkbe szánt technológiákra.Tovább >>>
ROME márkanév alatt több erdészeti célú gép is készül. Hazánkban például már régóta használják a tuskózás nélküli erdőfelújítási munkákban a ROME nehéztárcsák erdészeti kiviteleit, de idén nagy érdeklődés mutatkozott a vontatott gréderek iránt is.Tovább >>>
Hófedte hegyek, láncfűrészek morgása és fantasztikus hangulat. Legrövidebben talán így lehet összefoglalni a 13. Erdészeti Tanulók Európa-bajnokság öt napját, amelyet 2014. május 21-25. között rendezett meg Fürstenburg Erdészeti Iskolája.Tovább >>>
A Best Machinery Service Kft. szervizcsapatába új kollégát keres.Tovább >>>
Fákat rakodó munkagép hajtott keresztül egy asszonyon szombat délben a Zala megyei Lovászi közelében, a nő a helyszínen meghalt - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-vel. Tovább >>>