Megoldásra várva - Tarthatatlan hódhelyzet a Szigetközben (+KÉPGALÉRIA)

Az eurázsiai hód a ’90-es években bukkant fel hazánkban. Először a Szigetközben találkoztak a nyomaival az erdész szakemberek. Mára a teljes szigetközi szakaszon megtalálható. Olyannyira általánossá vált a jelenléte, hogy Győr belvárosában, a Radó-szigeten, de az M1-es autópályát szegélyező kis kavicsbánya tavaknál is megszokott, ahogy az ország más részein is különböző vízfolyásaink, csatornáink mentén. De hogyan lett ilyen rövid idő alatt ennyire sikeres ez a faj?

TELJES KÉPGALÉRIA A HÓDOK HATÁSÁRÓL A SZIGETKÖZBEN >>> A megjelenésekor még kuriózumnak számító rágcsáló története messzire nyúlik vissza. Pák Dienes 1829-en még leírja, hogyan csapdáztak hódra, és milyen kutya kell a vadászatához. Később kihalt az ország területéről és csak az utóbbi évtizedekben bukkant fel újra. Amikor hazánkban még csak az első példányok jelentek meg, a német környezetre már oly mértékben gyakorolt hatást, hogy a természetvédelem szakemberei kénytelenek voltak intézkedéseket foganatosítani. Gátak szakadtak át, gazdák évtizedes munkái lettek semmivé és jelentősen nőtt az árvízveszélyes területek aránya is.*

A kezelési terv részeként, az élvefogó csapdákkal megfogott példányok Ausztriába és Magyarországra kerültek. A WWF a 2000-es évek derekától szerte az országban megkezdte a hódtelepítési programját. Akkor még a vízügy, a gazdálkodók, de a civil lakosság előtt sem volt ismert, hogy csupán 10-15 esztendő múlva megörököljük a német hódokkal a problémáikat is.

Hol tartunk most és mi vár ránk az elkövetkezendő 5-10 évben?

A Szigetköz legnagyobb erdőgazdálkodóját, egyben az állami erdőket és a csodálatos szigetközi vadon erdőségeit kezelő Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-t kértük fel, legyenek segítségünkre abban, hogy képet adhassunk a kialakult helyzetről. Limp Tibor, a Győri Erdészet erdészeti igazgatója segített rávilágítani az összefüggésekre a terepi bejárás során, és eloszlatott jó néhány tévhitet is. Negyedik évtizede járja, óvja és kezeli az ártéri rengeteget. Együtt élnek és gazdálkodnak a természettel, ahogy kezdetben a hóddal is. Megjelenésekor még örültek annak, hogy ez az éles fogú favágó kolléga színesíti az élővilágot. Az erdőgazdaság feladata ugyanis nem csak a fával való gazdálkodás, hanem az állam erdeinek sokrétű, szakszerű kezelése is. Így a hódnak is helye lett az ártéren, hiszen része az erdei, vízi élővilágnak. Természetes ellensége, ragadozója azonban nálunk nincs, vadászati nyomás alatt nem áll, hiszen védett faj. Betegségek sem tizedelik, és bár nem annyira szapora, mint a legtöbb rágcsáló, létszáma folyamatosan nő. Mindez együttesen elegendő volt ahhoz, hogy mára általánosan elterjedt legyen, sőt, állománya olyan szintre duzzadt, hogy már az emberlakta területeken is megjelenik.

A területbejárás során több helyen megdöbbentő kép tárult elénk. A mellékágak, csatornák, holtágak mentén megrágott fák százait látni. A part menti 20 méteres sávban „dolgozik” ugyanis kis szőrös barátunk, és azon igyekszik, hogy a fák koronáját a vízbe döntse. Az ágakat elfogyasztja és nekilát a következő fa kidöntésének. Az így letarolt sáv nem tűnik érzékelhető veszteségnek, de gondoljunk csak bele! Ha a csatornák, mellékágrendszerek mindkét partján „csak” 20-20 méteres sávban teszi tönkre az erdőt, az kilométerenként 8 futballpályányi terület! A kirágott fák helyén cserjés, bozótos verődik fel, amit nehezen tudnak a szakemberek újra erdősíteni. Limp Tibor elmesélte, hogy volt olyan, hogy 2,5 méteres csemetékkel próbálták meg pótolni az erdőt ért veszteséget, de két nap alatt a hód újra lerágta és elvitte mindet a part menti sávban. A partot szegélyező bozótosok kialakulása komoly vízügyi kockázattal is jár, hiszen az árhullám levonulását nagymértékben lassítja. Ami talán ennél is érdekesebb, az, hogy hatalmas fák törzsének átrágásával is megpróbálkozik a hód, amelyet leggyakrabban csak körberág, de kidönteni már nem akarja. Ezek a fák aztán a legtöbb esetben lábon száradnak, majd a vízbe dőlnek. A kitermelésük gazdaságtalan, hiszen ez a fajta károsítás térben és időben elszórtan jelentkezik. Megdöbbentő volt látni a Szigetköz egyik, ha nem a legnagyobb nyárfáját (másfél méternél is nagyobb az átmérője), amit szintén halálra ítélt egy hód. Az erdészek sok emberöltő óta óvták az ősöreg fekete nyárfát, amivel a hód ugyan nem bírt, de megrágta a tövét, ezzel megpecsételve a faóriás sorsát.

Az ártéri erdőkre szemmel láthatóan mára akkora nyomást gyakorol a túlszaporodott hód, ami veszélyezteti ezt a csodálatos ártéri vadont. Ez nyilvánvaló. A kérdés az, hogy hogyan tovább?

Bajorország ebben a helyzetben jutott arra a döntésre, hogy a természetvédelemnek közbe kell lépnie. A szakemberek megállapították, mekkora az a hódállomány szint, ami biztonságosan fent tud maradni, stabil populációt jelent, de az erdő életét nem veszélyezteti. Ezután „hódmenedzserekre” bízták a hódállomány szakszerű kezelését, akik a gazdálkodóknak adott tanácsoktól a befogásig mindennemű szakmai munkát ellátnak. Emellett kárpótlási rendszer segít csillapítani az olykor pattanásig feszült helyzetet (Hornung, H., 2003). hod_szigetkoz_8

Idehaza az erdőgazdaság próbál lépést tartani a károkkal, igyekszik az erdőt helyreállítani és segíteni a vízügynek, de a védett faj kezelése természetesen nem lehet feladata. Bíznak benne, hogy a természetvédelmi hatóság lépni fog az ügyben. Úgy gondolják, ilyen esetben a hatóság és a hivatásos természetvédelem feladata kidolgozni egy szakmai alapokon nyugvó állománykezelési tervet. Ennek a végrehajtása olyan szakemberek feladata lehet, akik a természetvédelem által felállított módszertant követve segíteni tudnak megteremteni az összhangot az erdő és a hód között. Remélhetőleg nem követjük a német kollégák példáját és nem exportáljuk a problémánkat keleti szomszédaink felé. Az erdőgazdaság a saját kezelésű területein vállalja, hogy ebben a feladatban segíti a természetvédelem munkáját. Az eddigi tapasztalatok, szaktudás, szakember gárda valószínűleg nélkülözhetetlen segítség lesz ebben. [caption id="attachment_29655" align="aligncenter" width="601"]

Még a csónakot is megrágták - Pomsár László képe[/caption] A cél közös, meg kell találnunk ennek a csodálatos fajnak a helyét hazánk folyóparti erdeiben anélkül, hogy az erdőket közben feláldoznánk. Ez olyan kihívás, aminek csak közösen tudunk megfelelni. Szükség van az erdőhöz értő szakemberek segítségére, szükség van a természetvédelem szakszerű iránymutatására és szükség van a lakosság megértő, segítő együttműködésére is. Irodalom: HeikoHornung: „A hódvadász”, Wild und hund, 2003/6. (Iványi Ákos fordítása) Pák Dienes: Vadászattudomány, 1829 *A Földön két olyan állat él, amely képes a teljes életterét átalakítani. Az egyik ilyen „környezetmérnök faj” az elefánt, a másik a hód. Kanada jelentős része a kanadai hód hatására nyerte el mai képét. (Hajdu Márk - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)