Keresési találatok erre a cimkére: Településfásítási Program

Több mint kétszáz fát ültetnek el a tavaszi szezonban az Ipoly Erdő erdészei

Elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka. Az Ipoly Erdő Zrt. működési területét érintő első települése 2022 tavaszán Szokolya volt, ahol 30 nagylevelű hársat ültettek az elmúlt napokban. A faültetést civil összefogás készítette elő, a munkához Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője és Schanda Tamás miniszterhelyettes is csatlakozott. Tovább >>>

Tavaszi ültetési időszakkal, 10 ezer fával folytatódik a Településfásítási program

Elkezdődött a Településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el - jelentette be hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.Tovább >>>

Nagy István: a faültetés a jövőbe vetett bizalom kifejeződése

A faültetés hagyományosan a jövőbe vetett bizalom kifejeződése, "mi is fákat ültetünk, mert mindannyian bízunk a jövőben!" - hangoztatta az agrárminiszter kedden Kecskeméten.Tovább >>>

Több mint ezer fa ültetésénél segédkezett a Bakonyerdő az őszi településfásítási programban

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Településfásítási Program őszi ültetési időszaka alatt 19 megyében, összesen 514 településen 14 ezer sorfa elültetésére került sor. A program két ütemében 2020-2022 összesen 36 ezer sorfát helyeznek földbe 1350 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból. Tovább >>>

170 hektár új erdőt hozott létre az Ipoly Erdő

Az Ipoly Erdő Zrt. 12 év alatt, összesen közel 170 hektárnyi területen létesít új erdőt. A korábban megkezdett 66 hektár erdőtelepítés után 2020-2021-ben, az Országfásítási Program keretén belül 13 hektárnyi erdő létesült, önerős telepítésként további 14 hektárral bővült az erdőgazdaság által gondozott erdők területe. A 2022-ben megkezdeni tervezett erdőtelepítéseik nagysága meghaladja ezt, az Országfásítási Programban még további 40 hektár telepítést fog végezni az Ipoly Erdő Zrt. Ezen kívül, mintegy 36 hektár új erdőt terveznek létrehozni kormányzati forrásból. A klímaváltozás hatásainak csökkentése és a természetes környezetünk megóvása, gyarapítása az erdészek kiemelt feladata. Ennek fontos eszköze az erdeink területéneknövelése, valamint a természetességének, változatosságának fokozása. Az erdőgazdaság az elmúlt bő évtizedben, 200 hektárt meghaladó idegenhonos faállomány helyén hozott létre természetközeli erdőt, emellett közel 400 hektár erdőterületen szorította vissza az idegenhonos fafajok invazív terjedését. Tovább >>>

AM: egyetlen fa ültetése is hozzájárul az élhetőbb jövőnkhöz

A globális éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásait fásítással, erdőtelepítéssel tudjuk mérsékelni Magyarországon és a Kárpát-medencében - emelte ki az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára szerdán Cserszegtomajon, a Településfásítás Program keretében tartott faültetésen. Tovább >>>

30 fát ültettek el a Településfásítási Program keretében

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelynek keretében két ütemben 36.000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból - emelte ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Dormándon, ahol a Településfásítási Program keretében 30 fát ültettek el. Tovább >>>

Ha több a fa, több a munka is – ahhoz pedig profi gépek kellenek

Idén ősszel is folyamatosan zajlanak a faültetések a Településfásítási Program részeként, és ez minden bizonnyal a jövőben is így lesz. Erre utal többek között az a célkitűzés, hogy hazánkban 2030-ig minden évben fejenként legalább 10-10 facsemetét ültetnek el a születendő gyermekek után. A mostanában településekre kerülő fákat azonban gondozni is kell, aminek eszközbeszerzéseiben többek között a Magyar Falu Program pályázatai is segíthetnek. De mire van és mire lesz szüksége a fatelepítésekbe vágó önkormányzatoknak? Tovább >>>

Milyen szerepet szán a lakosság az erdészeknek? - Elindult a kormány zöld konzultációja

Miközben nagy sikerrel, hatalmas érdeklődés mellett zajlik az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás", addig a kormány útjára indította zöld konzultációját is, ahol a lakosság mondhatja el véleményét a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán. Az erdészek több kérdésben is érintettek.Tovább >>>

Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja

Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, ahol harminc fát ültetnek a program részeként. Tovább >>>

Megnyílt a regisztráció a Településfásítási Program második ütemére

Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműenpozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül. Tovább >>>

Fásítással kötik meg a homokot az Alföldön

Az országban jelentős erdőtelepítés történik ezekben a hónapokban, 25 ezer hektárnyi növényt ültetnek el. A 10 ezer lélekszámnál kisebb települések Településfásítási Program keretében facsemetékkel gazdagodtak. Csütörtökön, Bócsán 30 kis fa került földbe - írja a BAON. Tovább >>>

Egymilliárd forintból folytatódhat a Településfásítási Program

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12ezer sorfát kihelyezik a településeken – mondta el Feldman Zsolt Bócsán. Tovább >>>

Növekszik az erdőterület Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Idén tavasszal több mint 13 hektár elegyes kocsánytalan tölgyes telepítésével járult hozzá Borsod-Abaúj-Zemplén megye erdősültségének növeléséhez az Északerdő Zrt. az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programban - közölte sajtóközleményében az Erdő-Mező erdészeti hírportállal az állami erdőgazdaság.Tovább >>>

Bővül az erdősültség Nyíregyházán

Erdőtelepítést hajt végre ezekben a napokban a NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészete. Nyíregyháza északi-keleti határában, az Igrice-mocsár védett területétől délre, egy korábban gyümölcsösként használt, 3,6 hektáros területen hoznak létre új erdőt az erdészek. A terület 2018-ban került a társaság kezelésébe, itt egy elöregedett gyümölcsös - alma ültetvény - volt.Tovább >>>

1. / 2. oldal > >>