Ha több a fa, több a munka is – ahhoz pedig profi gépek kellenek
Idén ősszel is folyamatosan zajlanak a faültetések a Településfásítási Program részeként, és ez minden bizonnyal a jövőben is így lesz. Erre utal többek között az a célkitűzés, hogy hazánkban 2030-ig minden évben fejenként legalább 10-10 facsemetét ültetnek el a születendő gyermekek után. A mostanában településekre kerülő fákat azonban gondozni is kell, aminek eszközbeszerzéseiben többek között a Magyar Falu Program pályázatai is segíthetnek. De mire van és mire lesz szüksége a fatelepítésekbe vágó önkormányzatoknak?
A Településfásítási Program részeként 2020 és 2022 között két ütemben összesen 36 ezer sorfát ültetnek el 1362, tízezer fő alatti településen. De a falvakban, községekben a hivatalos kezdeményezés mellett is sokfelé folyik faültetés, aminek szakszerű elvégzéséhez érdemes szakértő kertészek vagy erdészek segítségét kérni. A munkákat a tanácsadás után azonban már az önkormányzat is elvégezheti, főleg, ha a tervek hosszútávúak. Egy
STIHL talajfúró gép ráadásul nemcsak a fatelepítést könnyíti meg, de az önkormányzatok területén felmerülő számos más problémára is hatékony, gyors megoldást kínál - legyen szó például kerítésoszlopok felállításáról.
Az egyemberes STIHL talajfúrógép QuickStop biztonsági fékkel, 4-MIX® motorral, megnövelt üzemanyagtankkal, alacsony rezgésszintű markolattal rendelkezik. Az eszközt hosszú élettartamú levegőszűrő rendszerrel szerelték fel. Igény esetén számos méretben és a toldóknak köszönhetően többféle hosszúságban választhatók hozzá talajfúró-szárak: a STIHL speciálisan ültetőgödrök készítéséhez is ajánl kiegészítőt három méretben.
[caption id="attachment_70029" align="aligncenter" width="600"]
B-BT131-E003 (fotó: STIHL)[/caption]
De mire kell figyelni a fásításkor?
Számos konkrét szabálynak és jónéhány praktikus megoldásnak teljesülnie kell egy faültetés során, amiben a szakemberek segíteni tudják az önkormányzatokat, civil szervezeteket, magánszemélyeket. A legfontosabbak között lehet említeni például, hogy a lakott területekre szánt fák közötti távolságot úgy kell megválasztani, hogy az elegendő legyen a tűzoltáshoz. Fontos lépés a fajok és fajták körültekintő kiválasztása, aminél a célokat is meg kell határozni. A klímaváltozás erősödése és a biodiverzitás drasztikus csökkentése idején fontos szempont lehet a magas ellenállóság és a jó árnyékolóképesség. Napjainkban kifejezetten népszerű cél a beporzók védelme, így a lakosság biztosan örül, ha olyan fák kerülnek az utcákba, terekre, amelyeket előszeretettel látogatnak a békés a poszméhek, zengőlegyek, szenderek.
De a faültetéskor nagyon fontos a jövőbe tekintés is. A fafaj tulajdonságait ismerve meghatározhatjuk, hogy az mekkora lesz, így megtervezhető, hogy hol nem okoz majd problémát 10-20-40-60 év múlva. Különösen lényeges figyelni a légvezetékek helyzetére, de a gyökerek miatt a talajfelszín alatti csatornákra vagy a vízelvezető árkokra is. Mindezek mellett pedig nem beszéltünk még az allergiáról, pedig egy településen belül érdemes erre is gondolni, és nem feltétlenül mogyorót vagy nyárfát ültetni nagy mennyiségben.
[caption id="attachment_70030" align="aligncenter" width="600"]
(fotó: Shutterstock)[/caption]
Teendők az ültetés után
Ha minden szempontot figyelembe vettünk, és a faültetés megfelel minden jogszabálynak, ráadásul figyelembe vettünk minden praktikus tanácsot is, még nincsen vége a munkának - sőt. A települési fasorokat, parkokat, a terekre ültetett fásszárúakat évről-évre gondozni, ápolni kell. Ezt megfelelő szakmai háttér mellett szintén elvégezheti az önkormányzat - ha ehhez minden profi eszköze rendelkezésre áll.
A kisebb munkák elvégzéséhez praktikus lehet egy
STIHL sövénynyíró, ami mellett viszont szinte elengedhetetlen egy magassági ágnyeső. A STIHL az alapmodelltől a profi kategóriáig ajánl eszközt, utóbbival akár 5 méteres magasságban is elvégezhető a beteg vagy légvezetékeket, esetleg tetőket megközelítő ágak levágása a talajon állva. Ez nemcsak gazdaságos, de gyors munkavégzést is lehetővé tesz.
[caption id="attachment_70031" align="aligncenter" width="600"]
A-HT131-E013 (fotó: STIHL)[/caption]
Természetesen nélkülözhetetlen eszközök a motorfűrészek. A településeken végzett favágáshoz a STIHL minden igényt kielégítően tud modelleket és kiegészítőket kínálni - akár kis méretű és súlyú fagondozó fűrészeket is. Bár a magasban történő favágási, faápolási munkálatokat érdemes gyakorlott szakemberekre bízni mind a növények, mind az emberek és értékeik védelme érdekében.
A fák azonban nemcsak közvetlen feladatokat adnak. Gondolhatunk például az őszi lombhullásra, amivel lakott területen kifejezetten fontos foglalkozni. A
STIHL lombfúvó gépei nagy hatékonysággal tudják megtisztítani a közterületeket az avartól, a lenyírt fűtől, de akár a hótól is. A kényelmes munkavégzést szavatoló kialakítás mellett tehát a gépek nagy előnye a sokoldalúság.
Bár a jelentős területen fák ápolásával és kezelésével foglalkozó önkormányzatok számára az ágaprításhoz érdemes nagyteljesítményű, utánfutós gépeket választani, azokat bérelni is lehet vagy szolgáltatásként megrendelni. Ilyen esetben a kisebb, komposztálásra szánt ágakat egy saját,
STIHL aprítógéppel is le lehet darálni. A benzinmotoros, GH 460 például már egészen nagy, 60 mm-es átmérőtű ágakat is képes feldolgozni, a puha anyagok betöltéséhez pedig extra nagy nyílással is rendelkezik. Az eszközt profi felhasználásra tervezték, így nemcsak hatékony, de hosszútávon megbízható is. Különösen indokolt lehet a használata az egyre népszerűbb "közösségi komposztálók" működtetésekor.
[caption id="attachment_70032" align="aligncenter" width="600"]
S-AKKU_BGA100-I003 (fotó: STIHL)[/caption]
Lehet csendesebben is
Belterületi munkák esetében fontos megjegyezni, hogy a
STIHL akkumulátoros technológiája már a legtöbb termékcsalád esetében akár már a profi kategóriában is elérhető. Többek között motorfűrészek, magassági ágnyesők, sövénynyírók, fúvógépek, fűnyírók, seprőgépek is rendelhetők ilyen kivitelben a lakott területeken végzett munkálatokhoz. A benzines eszközökkel ellentétben ezek nagyságrendekkel halkabbak, nincsen károsanyag-kibocsátásuk, tehát kellemetlen szaguk, és mégis nagy teljesítményre képesek. Az akkumulátoros technológiával ráadásul könnyedén tervezhetők az éves költségek, fel sem merülhet az üzemanyag eltűnésének lehetősége.
Minél több lesz a fa egy településen, az annál szebbé és élhetőbbé válik. Csökken az aszfaltból kisugárzó forróság, növekszik a biológiai sokféleség, javul a komfortérzet, számos ökoszisztéma szolgáltatás áldásos hatását élvezhetik a lakosok. De a több fa több munkát is jelent, amire érdemes már előre felkészülni. A profi munkához pedig profi eszközökre van szükség: a STIHL gépeire.
További információkért látogasson el a www.stihl.hu weboldalra vagy nézzen szét online lapozható katalógusunkban. Kérdéseivel természetesen fordulhat a STIHL szakkereskedésekben dolgozó kollégákhoz is. Szakkereskedéseink listáját megtalálja a www.stihl-shop.hu oldalon.
-
Cimkék:
erdészet, ANDREAS STIHL Kereskedelmi Kft., STIHL, motorfűrész, fakitermelés, sövényvágó, fűrész, talajfúró, aprítógép, Andreas STIHL Kft., lombfúvó, Településfásítási Program