Zéno napja
A legfrissebb támogatási információk szerint a Közös Agrárpolitika részeként az eddig megszokottakon túl újabb célok is megjelenhetnek majd az erdészeti ágazatban. Ilyen például a fiatal erdőgazdálkodók támogatása, és a digitalizáció fejlesztése. Ezek mellett az erdősítési program a tervek szerint továbbra is nagy ütemben folytatódhat. Mindez várhatóan és közvetett módon az erdészeti szaporítóanyagok, facsemeték előállítására is kedvező hatással lehet. A csemetekertek szemszögéből további pozitívum a településfásítási program működése, illetve az uniós GreenDeal és a hozzá kapcsolódó, hazai zöld felépítményben szereplő tervek, például a mezővédő erdősávok telepítése. Kisebb mértékben ugyan, de a méhészekkel kötött együttműködés is előremutató az erdészeti szaporítóanyag-termelők számára. Tovább >>>
A 2022-es FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításon a szokásosnál is nagyobb figyelmet fordítanak a természetvédelemre, azon belül is madarak védelmére. Erre a diorámák is felhívják a figyelmet, de Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke megnyitóbeszédében szintén részletesen foglalkozott a témával.Tovább >>>
Még mindig a koronavírus-járvány árnyékában, de egy év kihagyás után végre ismét találkozhattak a megújult HUNGEXPO területén a vadászok, vadgazdálkodási szakemberek. A 28. FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállítás és Vásár csütörtökön nyitotta meg kapuit a már megszokott protokolleseménnyel. Bár a kiállító kevesebb, és néhányan az utolsó napokban mondták vissza a megjelenést a vírusos megbetegedések miatt, látnivaló így is akad az A pavilonban, és az első óra tapasztalatai alapján a látogatók száma sem lesz alacsony. Bár az is tény, hogy a megnyitón az előző évekkel ellentétben azért voltak üres székek. A megnyitón téma volt a ragadozómadár-mérgezés, a fogolyrepatriáció, és persze egy kicsit a választási kampány is.Tovább >>>
Ahogy minden évben, úgy 2022-ben is kisorsoltunk néhány páros belépőt a FeHoVa – Fegyver-, Horgászat- és Vadászat Nemzetközi Kiállításra. A sorsolás lezajlott, a nyerteseket hamarosan ki is értesítjük, és természetesen honlapunkon is közzétesszük a listát.Tovább >>>
Látogasson el Ön is a kiállításra, közel 200 kiállítóval és színes programkavalkáddal várja! Tovább >>>
Idén sem hiányozhat a FeHoVa kiállítóinak sorából a Pfiffer Bútor. Február 17. és 20. között a 80 négyzetméteres standon az exkluzív és egyedi vadászbútorok mellett számos újdonság is helyet kap. Ilyen például a Royal falburkolati rendszer vagy a Timber üreges fagerenda rendszer. "Olyan bútort alkotunk, melynek lelke van, velünk él és generációkon át bensőséges kapcsolattal gyönyörködtet bennünket" - vallja a Pfiffer Bútor csapata. Tovább >>>
Az Erdő-Mező Online és Magazin idén is kiállítóként vesz részt a február 17. és 20. között zajló FeHoVa vadászati kiállításon, ráadásul az Erdeiprogramok.hu társoldalunk is gyermekfoglalkozással várja majd a családokat. A rendezvényre idén is 15 páros belépőt sorsolunk ki. Légy te az egyik szerencsés nyertes, és gyere pároddal, gyermekeddel vagy horgász- és vadászcimboráddal a legnagyobb hazai vadászati kiállításra! Ehhez nem kell mást tenned, mint az alábbi 5+1 kérdésre megadni a jó választ. Tovább >>>
2022. február 17-20. között több, mint 100 kiállítóval és számos programmal várja az érdeklődőket a FeHoVa! Tovább >>>
A világ egik legnagyobb mezőgazdasági rendezvényét, a hannoveri Agritechnica kiállítást sem kíméli a pandémia. A koronavírus-járvány miatt a 2021 őszéről 2022 februárra eltolt expó nem lesz teljes, hiszen több nagy gyártó is bejelentette távolmaradását. Február 27. és március 5. között biztosan nem mutatja be termékeit a John Deere és a JCB, bár tény, hogy ettől még érdemes lesz kilátogatni Németországba - már ha a Covid és a jogszabályok ezt engedik.Tovább >>>
Rekorderedménnyel zárult a gímszarvasbika vadászat Zala megyében; az őszi hónapokban 1266 példány került terítékre, csaknem kétszer annyi, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölte Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője az MTI-vel.Tovább >>>
Idén ősszel is folyamatosan zajlanak a faültetések a Településfásítási Program részeként, és ez minden bizonnyal a jövőben is így lesz. Erre utal többek között az a célkitűzés, hogy hazánkban 2030-ig minden évben fejenként legalább 10-10 facsemetét ültetnek el a születendő gyermekek után. A mostanában településekre kerülő fákat azonban gondozni is kell, aminek eszközbeszerzéseiben többek között a Magyar Falu Program pályázatai is segíthetnek. De mire van és mire lesz szüksége a fatelepítésekbe vágó önkormányzatoknak? Tovább >>>
Komoly vadbalesetről számolt be kedd délelőtt a Nimród Vadászújság hivatalos közösségi oldalán. Október 11-én reggel 5 óra után, a 2508-as számú út 10 km szelvényénél, Farkaslyuk közelében történt a vad-gépjármű ütközés, amely során egy Csernely irányába haladó furgon elé gímszarvas bika ugrott ki.Tovább >>>
96 éves korában elhunyt Széchenyi Zsigmond özvegye, Hertelendy Margit, Mangi néni, aki élete utolsó napjáig minden erejét latba vetve őrizte férje hagyatékát, amely munka nélkül napjainkba a vadászati kultúra, a magyar vadászok társadalma jóval szegényebb lenne - tájékoztatnak az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás weboldalán. Tovább >>>
Széchenyi Zsigmondnak, a kiváló vadász szakembernek és írónak állítottak emlékművet Ráckeresztúron, az utolsó vadászatának helyszínén. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár felhívta a figyelmet: az emlékezés segít, hogy az elődök élete mellett jobban megismerjük hazánkat is. Tovább >>>