Keresési találatok erre a cimkére: ragadozógazdálkodás

Döntöttek a vadgazdálkodási pályázatokról

Az Országos Magyar Vadászkamara Küldöttközgyűlése a 2021. augusztus 17-i ülésén hozott határozata szerint az Országos Vadgazdálkodási Alapba (a továbbiakban: Vadgazdálkodási Alap) 500 millió forint került elkülönítésre a 2022/23. vadászati évi vadgazdálkodási pályázatok támogatására. A pályázati felhívás és valamennyi kapcsolódó dokumentum 2021. augusztus 31-én közzétételre került. Tovább >>>

Tavaly 1 millió tonna faaprítékot használtak fel a hazai erőművek és fűtőművek

Tavaly 3,2 millió tonnát tett ki a hazai energetikai célú biomassza-felhasználás, amelyből az import 123,4 ezer tonna volt - derült ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.Tovább >>>

Nem tudják érdemben csökkenteni az aranysakálok állományát a vadgazdálkodók

Egyre nagyobb területen okoz gondot az aranysakál elszaporodása. A ragadozó ráadásul nemcsak a vadállományra jelent veszélyt, néhány esetben a bárányokat és a szarvasmarhák borjait is képes elejteni. Bár a vadászatra jogosultak évről évre több példány elejtését tűzik ki célul, az állomány gyérítése nagyon lassan halad. Az agrárminiszter szerint a védekezés leghatékonyabb módját célzó kutatások folyamatban vannak, amelyeket a tárca is támogat.Tovább >>>

Császáron folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság

Június 15-én, szombaton Császáron rendezik meg a XVIII. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulóját, és az ezzel együtt meghirdetett méhészeti napot. Hamarosan tehát kiderül, melyik újabb hat csapat kap indulási jogot a szeptember 7-i, pákozdi döntőre.Tovább >>>

A szálalásról tanácskoztak a székelyföldi erdőgazdálkodók

A szálalásos, illetve a nálunk is alkalmazott lékeléses fakitermelés a legjobb módszer erdeink megóvására – hangzott el a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal, a Nagy-Küküllő Közbirtokossági Unió, valamint az Agora Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport által, a környezetvédelem világnapja alkalmából szervezett szerdai székelyudvarhelyi előadáson, amelyen a WWF Magyarország erdővédelmi programjának munkatársai is részt vettek.Tovább >>>

A Hanyi Hódok verhetetlenek voltak a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság császári fordulóján (+ VIDEÓ, Képek)

Nyári melegben, gyönyörű napsütéses időben zajlott az idei STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság második, császári fordulója, ahol ismét a Hanyi Hódok győztek. Mellettük az Agrogold Császár és a Vértesi Erdő Zrt. Tatabányai Erdészetének Hegylakók csapata állhatott még dobogóra.Tovább >>>

Elhanyagolt ragadozónk, a mosómedve

Hazánkban alig hallani mosómedve elejtéséről. Nem csoda, hiszen ez a kistermetű, észak-amerikai ragadozó egyelőre csak ott fordul elő, ahol a korábban házi kedvencként tartott jószágot szabadon engedték az erdőben.Tovább >>>

Felére csökkentenék a vaddisznóállományt - Letölthető a jogszabálytervezet

Alaposan csökkentené a hazánk erdeiben, sík- és dombvidékein élő nagyvad számát a tájegységi vadgazdálkodást segítő jogszabálytervezet. A vaddisznóállományt például a legtöbb területen a felére kell csökkenteni, de a gím- és dámszarvas-populáció is gyérítésre szorul, ahogyan a rókák túlszaporodását is meg kell akadályoz­niuk az érintetteknek.Tovább >>>

Gyorsuló ütemben nőtt a fakitermelés és a faipari termékek előállítása

Már a hetedik egymást követő évben bővült a legfontosabb faipari termékek előállítása; a növekedés üteme 3-6 % közötti – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) nemrég megjelent elemzésében.Tovább >>>

Hiányzik a munkaerő, kiszámíthatatlan a piac - Csődhelyzet a csemetekertekben

Hosszú ideje kongatják a vészharangot az erdészeti csemetetermelők, a szaporítóanyag előállítása ugyanis évről-évre drágább, egyre inkább nehezebb, miközben az árak nem, vagy csak alig emelkednek. A közelmúltban azonban a költségek növekedése mellett egy újabb, rövidtávon megoldhatatlannak tűnő gonddal kell szembenézniük a hazai termelőknek: az egész országban megfigyelhető munkaerőhiánnyal. A rendkívül kézimunka-igényes ágazat esetében a közfoglalkoztatási program is inkább csak károkat okozott, akik ugyanis eddig vállaltak idénymunkát, inkább az 50 ezer forintot választják a valódi munkával is járó magasabb bérek helyett. Erről és más aktuális kihívásokról beszélgettem két dunántúli csemetetermelővel.Tovább >>>

Lemondott a román erdészeti miniszter, összevonhatják a tárcát a környezetvédelmivel

Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott Doina Pană, Románia vízügyi és erdőgazdálkodási minisztere - adta hírül az Agerpress hírügynökségre hivatkozva a Transindex.ro.Tovább >>>

A Veolia megvásárolta a Bakonyi Erőmű 98 százalékos tulajdonrészét

Megvásárolta a Veolia Energia Magyarország Zrt. az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. 98 százalékos tulajdonrészét - közölte az új többségi tulajdonos szerdán az MTI-vel.Tovább >>>

Siófokon lesz a 2018-as Országos Erdészbál

Régi hagyományt elevenít fel az Országos Erdészeti Egyesület január 27-én. Siófokon ugyanis Országos Erdészbál lesz, amelyre még január 12-éig lehet jelentkezni.Tovább >>>

Vadgazdálkodási Alap - Összesen 1087 pályázat érkezett a vadászkamarához

Az Országos Magyar Vadászkamara honlapján adott tájékoztatást az Országos Vadgazdálkodási Alap 2017. évi pályázati felhívására benyújtott pályázatokról. A felhívásra összesen 834 igénylés érkezett be, amelyekből 23-at konzorciumi formában nyújtottak be, így összesen 1087 elemi pályázatot kapott a szakmai szervezet.Tovább >>>

1. / 2. oldal > >>