Zéno napja
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Prof. Dr. Kosztka Miklós, nyugalmazott egyetemi tanár, Professzor Emeritus, az Erdőmérnöki Kar volt dékánja, a Geomatika és Mérnöki Létesítmények Intézet volt intézetigazgatója, méltósággal viselt, hosszú betegségét követően elhunyt. 2019. december 6-án lett volna 75 éves. A Soproni Egyetem saját halottjának tekinti.Tovább >>>
Május 23-án, csütörtökön, immáron harmadik alkalommal vette kezdetét a NAK Szántóföldi Napok Mezőfalván, aminek részeként idén először erdészeti témájú programokkal is várják a hazai közönséget. Tovább >>>
A közelgő nyár erdőtüzeinek kockázataira való felkészülés jegyében az Európai Bizottság létrehozta az Európai Unió tűzoltó légi járművekből álló első flottáját - közölte Hrisztosz Sztilianidesz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos kedden.Tovább >>>
Május 23. és 24. között az erdőgazdálkodókat is várja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében meghirdetett NAK Szántóföldi Napok. A szakmai konferenciák mellett ugyanis terepi gépbemutató és faültetvény bemutató is lesz a VADEX Mezőföldi Zrt. területén, Sárosdon.Tovább >>>
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 111 millió forintos bírsággal sújtotta a Husqvarna Magyarország Kft.-t, mert a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkák internetes továbbeladási árait. Az internetes forgalmazók nem kaptak bírságot. Az eljárásban érintett minden vállalkozás köteles azonban olyan intézkedéseket bevezetni, amelyekkel a hasonló jövőbeni jogsértések elkerülhetővé válnak.Tovább >>>
Igaz, hogy a május nagy része eddig esős volt, és ez rányomta a bélyegét a csapatok felkészülésére is, május 18-án igazi meleg, tavaszi idő várta a fakitermelőket a Pilisszentivánon megrendezett Parkerdő Kupán. A megmérettetés immár második éve hivatalosan is a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság egyik regionális fordulója, így a Pilisi Parkerdő Zrt. házi versenyének különösen nagy a tétje. Az első hat helyezett ugyanis innen is tovább juthatott a szeptember 7-i, Pákozdi döntőbe. A versenyen végül a bajnai favágók diadalmaskodtak, két helyet is elfoglalva a dobogón.Tovább >>>
Kiváló időben, nagyszerű hangulatban zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság második regionális fordulója. Nagykanizsán a Dél-Dunántúlról érkezett csapatok mérték össze tudásukat. Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet harvester és forwarder beszerzésére.Tovább >>>
A természetvédelmi hatóság engedélyével és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett módon végzett fakitermelést az Egererdő Zrt. a Bükkben. A Tar-kő közelében a WWF által kifogásolt favágás célja az erdő megfiatalítása. Amennyiben kizárólag gazdasági szempontok szerint vágták volna ki a fákat, akkor a fakitermelés már 50 évvel korábban, az állomány 130 éves korában megtörtént volna. A védett területeken folyó erdőgazdálkodás során a gazdasági szempontok azonban másodlagosak.Tovább >>>
Május elsején a Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejusson a szeptember 7-i országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot.Tovább >>>
A Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejussanak a szeptemberi országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot.Tovább >>>
Március 21-én több erdészt is kitüntettek a 2019-es Erdők Nemzetközi Napja alkalmából. A díjakat csütörtökön Kismaroson adták át az Ipoly Erdő Zrt. területén létesített Királyréti Látogatóközpont ünnepélyes átadója előtt. Az Országos Erdészeti Egyesület összeállítása.Tovább >>>