A hazai pálya meghozta az első helyet - Dél-Alföldön rajtolt el a STIHL fakitermelő bajnoksága (+KÉPEK, EREDMÉNYEK)
A Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejussanak a szeptemberi országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot.
VIDEÓ HAMAROSAN!
TELJES KÉPGALÉRIA A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS FAKITERMELŐ VERSENYRŐL >>>
Május 1-jén az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz és a szervezőkhöz, hiszen az előző napi esőre csak némi sár emlékeztetett, amire ugyanakkor nagyon oda kellett figyelni a favágás hevében. Baleset azonban ezúttal sem történt, így a verseny egyik kiemelt célját mindenképpen teljesítette: a munkabiztonság fejlesztését.
A megmérettetés három, illetve az első fordulóban négy pályán zajlott, minden csapat egyszer ragadhatott szerszámot, és egyszer cserélhetett láncot, így hibázási lehetőség nem volt a kissé hűvös pósteleki majálison.
Egész délelőtt csattogtak a fajszék, zúgtak a motorfűrészek, a verseny megkoronázásaként pedig egy STIHL Timbersports bemutató is szórakoztatta a közönséget Bozsó Zoltán és Strúbel József Dedi jóvoltából.
A versenyt végül a helyi csapat, a főszervező által támogatott Csiszér-Gép Favágói nyerte meg, akik mögött másodikként a Nyírerdő Zrt. - Mopi-Trade Kft. négyese végzett. A Pilisi Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének favágói is felállhattak a képzeletbeli dobogóra, és további három gárda jutott még be a szeptemberi országos döntőbe. Meglepetésre a Dél-Alföldön évek óta veretlen Dalerd Zrt. - Nagy István csapat ezúttal csak a negyedik lett, mögöttük pedig a Szentesi Tűzoltók és a Bedős Kisfiúk végeztek, így velük is biztosan találkozhatunk majd ősszel.
Részletes eredmények:
1. Csiszér-Gép Favágói
2. Nyírerdő Zrt. - Mopi Trade Kft.
3. Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckevei Erdészet
4. Dalerd Zrt. - Nagy István
5. Szentesi Tűzoltók
6. Bedős Kisfiúk
7. Kiss Fiúk
8. Szentesi Fakopáncsok
9. Bedős Nagyfiúk
10. Kiss Ferenc Öregfiúk
11. NEFAG Zrt. - Pusztavacsi Erdészet
12. Kiss Ferenc Erdészeti Korosbító
13. Bársony István Mezőgazdasági Iskola
Videóval természetesen ezúttal is jelentkeztünk, a folytatásban pedig felzúgnak a fűrészek Nagykanizsán (május 11.), Pilisszentivánon (május 18.), Császáron (június 15.), Keszegen (június végén) és Bükkzsércen (augusztus 31.) is.
(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - Fotók: Rákóczi Ágnes)
-
Cimkék:
ANDREAS STIHL Kereskedelmi Kft., STIHL, Pilisi Parkerdő Zrt., DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt., NEFAG Zrt., Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt., fakitermelés, favágás, favágó, STIHL Timbersports, Ráckevei Erdészet, Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium, b