Ilona napja
Az állami erdőgazdaság Bakonykoppány határában lévő csemetekertjében a lombos fajok 20-30 százalékát megrágták a mezei pockok. Ezek a növények aztán el is pusztultak - mondta Stubán Zoltán, a Bakonyerdő Zrt. erdőművelési és közjóléti osztályvezetője a veol.hu kérdésére.Tovább >>>
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. értékesítésre kínálja használaton kívüli gépeit, eszközeit. A gépek és eszközök a mellékelt listában feltüntetett csoportosításban három telephelyen tekinthetők meg. A telephelyeken információ kérhető, és a gépek előzetes egyeztetés után megtekinthetőek.Tovább >>>
A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet tagjai egy négy tonnás fatörzset helyeztek el szerdán a francia környezetvédelmi minisztérium épülete elé. Az akcióval azt követelték a francia kormánytól, hogy alkalmazza a törvénytelen faimportot tiltó jogszabályokat.Tovább >>>
Már honlapunkról is letölthető az első 2015-ös Erdő-Mező Magazin, amelyben interjút olvashatnak Lajkó Bendegúz faápolóval, Bakó Norbert fiatal favágó versenyzővel, Török Dániel fakitermelővel, és Támba Miklós magán-erdőgazdálkodóval is. Mindezek mellett januárban megjelent lapunkban tudósítást talál az ivánci OEE gépbemutatóról, amely kapcsán a Hittner EcoTrac közelítőgépeket is bemutatjuk. De erdészeti géphíreink között írunk a TDT lánctalpas gépról, a Rome tárcsákról, az AHWI díjazott erdészeti zúzójáról és a Valtra legújabb traktoráról is.Tovább >>>
Több mint ötvenezren szavaztak az interneten a tatai nagy platánra, amely így második lett a Tree of the Year nevű európai "versenyben".Tovább >>>
A SEFAG Zrt. által kezelt erdőkben is komoly problémát jelent, hogy a nagyobb mennyiségű csapadék az esetek döntő többségében rövid idő alatt, nagy intenzitással érkezett az elmúlt hónapokban. A felázott, vizes talaj nem csak a fakitermelést, de az újraerdősítést is hátráltathatja majd, ám ennek a mértéke még nem ismert. A legnagyobb problémát viszont az jelenti, hogy a vállalkozók sok esetben nem tudtak dolgozni a szezonban.Tovább >>>
Az Erdőmérnöki Kar idén is megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzét, amely során a Kar öt szakának (erdőmérnöki, környezetmérnöki, környezettan-környezettudomány, természetvédelmi mérnöki, vadgazda mérnöki) hallgatói tájékozódnak az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről. Tovább >>>
Az idei párizsi SIMA 2015 mezőgazdasági kiállításon az új FENDT 300S4-es traktort választották az Év Traktorának. 19 szakújságíró, 8 országból, 17 kategóriában adott át díjakat a rendezvényen, köztük a FENDT 300S4-esnek is.Tovább >>>
Folytatódik olvasóink veterán motorfűrészekkel foglalkozó kötetlen, szórakoztató, komolynak semmiképpen nem nevezhető, mégis nagyszerű filmsorozata, a Fűrész Mánia. Az amatőr csapat ezúttal Rábapatonán fordít fel... akarjuk mondani darabol fel mindent, amit lát. A második rész is sok érdekességet tartogat, hiszen lesz verseny, régi láncfűrész, extrém láncfűrész és persze óriási rönkök is. Nézd meg az Erdő-Mezőn a profi gyűjtők legújabb szórakoztató kisfilmjét!Tovább >>>
Vízhiány hatására a fákban egy olyan folyamat indul el, melyet hangjelenség kísér. A franciaországi INRA (francia nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet) kutatói laboratóriumi körülmények között rögzítették a szomjazó fa által kibocsátott ultrahangot.Tovább >>>
Helyi vállalkozók bevonásával épült mintegy 150 négyzetméteres lakossági ismeretterjesztő központot létesített a Veolia cégcsoporthoz tartozó Pannonpower pécsi erőműve a biomassza-alapú energiatermelés bemutatására, a baranyai megyeszékhelyen az új létesítményt szerdán adták át.Tovább >>>
Glattfelder Béla "A magyarországi faipar helyzete, jövője" címmel tart majd előadást, míg Seregi Barnabás a vásárosnaményi OSB gyártásról beszél. Bálint András fahasználati gépek műszaki újdonságait mutatja be a Forest Power Kft. palettájáról. Hirmann Antal "Az elektronikus átlaló illesztése az ESZR-hez a Mecsekerdő Zrt.-nél" címmel számol be tapasztalatairól.Tovább >>>
Értékesítik, de az erdőben is maradnak a Bükkben a kidőlt fákból. Az erdészet a fák nagy részét tűzifaként fogja értékesíteni – a természetvédők egyetértenek ezzel, ugyanakkor néhányat a helyszínen is hagynának az erdei élővilág megőrzéséért.Tovább >>>
Az élőhelyvédelmi irányelv (43/92/EGK) és a hazai hatályos jogszabályok értelmében a Natura 2000 erdőkben csak olyan erdőgazdálkodási tevékenység végezhető, amely összhangban áll a Natura 2000 terület kijelölésének céljaival.Tovább >>>
Idén 23. alkalommal rendezik meg a Rotáció Expo erdészeti, mezőgazdasági és kertészeti gépvásárt Tatán az Olimpiai Edzőtáborban március 6-án és 7-én, ahol a hagyományokhoz híven a megvásárolható eszközök mellett STIHL Timbersports bemutatót is láthat majd a közönség.Tovább >>>