Ernő napja
Országszerte a több ezret is meghaladja azon erdőgazdálkodók száma, akiknek a bejegyzése erdőgazdálkodási tevékenység ellátására szóló megbízási szerződésen alapul. A jelenleg hatályos Erdőtörvény szerint ezen jogviszonyok hatályukat vesztik 2020. május 7-én.Tovább >>>
Ismét pusztítást végzett a Mátra erdeiben a szélvihar. Egy 2,5 hektáros fenyőerdőben már harmadszor söpört végig, így a megritkult állományt már tarvágásra jelölte ki az erdészet.Tovább >>>
Megvásárolta és látogatóközponttá alakítja Kittenberger Kálmán Afrika-kutató nagymarosi házát az állam - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón a településen.Tovább >>>
Az erdőgazdálkodók és erdőtulajdonosok jó része kapott már bírságot tartalmazó erdészeti hatósági határozatot. Gyakran felmerül tehát a kérdés, sajnos jellemzően inkább utólag, hogy mivel lehetett volna a sokszor húsba vágó elmarasztalást elkerülni. A válasz legtöbbször ugyanaz: egy kis odafigyeléssel és némi papírmunkával megelőzhető lett volna a baj.Tovább >>>
"Mikor tavaly júniusban aláírásommal támogattam a kezdeményezést, arra gondoltam, hogy milyen keveset is kérnek most tőlem azok, akik ősei évszázadokon át védték a Magyar Királyság délkeleti kapuját" - fogalmazott Ihárosi Péter erdőmérnök az Erdő-Mező erdészeti portálnak, amikor arra kértük, hogy mondja el, miért tartja fontosnak, hogy aláírásával támogassa a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését a nemzeti régiók védelméről. Az Erdő-Mező cikksorozatban hívja fel a szakma figyelmét a nemzeti összefogás fontosságára. Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. minőségi tölgy rönköt értékesít nyilvános ajánlattételi eljárás keretében. A vételre ajánlott tételek megtekintésének határideje 2020. március 12. 12 óra. Tovább >>>
Egyre nagyobb területen okoz gondot az aranysakál elszaporodása. A ragadozó ráadásul nemcsak a vadállományra jelent veszélyt, néhány esetben a bárányokat és a szarvasmarhák borjait is képes elejteni. Bár a vadászatra jogosultak évről évre több példány elejtését tűzik ki célul, az állomány gyérítése nagyon lassan halad. Az agrárminiszter szerint a védekezés leghatékonyabb módját célzó kutatások folyamatban vannak, amelyeket a tárca is támogat.Tovább >>>
Az ENSZ Közgyűlésének döntése alapján 2013-tól minden év március 21-e az Erdők Nemzetközi Napja - hívta fel a figyelmet honlapján az Országos Erdészeti Egyesület is. Ezen a napon szerte a világban az erdők és fák állnak a társadalmi közfigyelem fókuszában. Ebben az évben a FAO által kijelölt központi témakör az Erdők és a biodiverzitás, míg a világnap mottója: Túl értékes ahhoz, hogy elveszítsük!”.Tovább >>>
A rendőrségre 2020. február 29-én délben érkezett bejelentés arról, hogy Veszprém külterületén lévő egyik erdőrészen a hivatásos vadász két terepruhás személyt tetten ért agancsgyűjtés közben, majd egyiküket feltartóztatta, míg a másik a nála lévő agancsot eldobva befutott a fák közé. A helyszínre érkező körzeti megbízottak mindkét férfi elfogták, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgatták őket.Tovább >>>
Viharban sérült meg az a fekete gólya fészek, amit a napokban állítottak helyre és helyeztek vissza egy Szentgotthárd közeli erdőben, az Őrségi Nemzeti Park területén. A nem mindennapi feladatra az M&B Tree Tech Nagykanizsa faápolóját, Mátai Mihályt kérték fel, aki örömmel vett részt a természetvédelmi feladatban. Tovább >>>
Fával fűtünk, biomasszával működő erőművekben termelünk áramot – a jelenlegi európai szabályozás szerint ez megfelel a klímavédelmi céloknak. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC állásfoglalása szerint azonban tévútról van szó: különösen a fapellet égetésével egységnyi elektromos áram előállítása több szén-dioxid kibocsátásával jár, mintha az erőmű szénnel működne.Tovább >>>
Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke a mai napon az alelnökök számára személyesen bejelentette az elnöki tisztségről történő lemondásának szándékát, mivel megítélése szerint az egyesületnél az utóbbi időben örvendetesen megnövekedett feladatok teljesebb vezetői jelenlétet igényelnek - olvasható az oee.hu oldalon. Az elnökség tagjait levélben is tájékoztatta, és egyben felkérte az elnökséget a 2020. április 17-re tervezett elnökségi ülésig a szükséges előkészületek megtételére.Tovább >>>
A Növényi Kórélettani Osztály munkatársai több hazai kajszi- és őszibarack ültetvény után egy Pest megyei mandulásban is kimutatták a csonthéjasok levél- és termésfoltosodását okozó invazív Xanthomonas arboricola pv. pruni baktériumot - számolt be a hírről az ATK Növényvédelmi Intézet hivatalos Facebook oldala. A szakermberek hangsúlyozták: a kórokozó mandulán való hazai előfordulásáról eddig nem volt adat.Tovább >>>
Az enyhe tél kedvezett a kullancsok elszaporodásának - mondta Kapiller Zoltán István, a Magyar Kullancsszövetség elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.Tovább >>>
Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe. A fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt 2020. március 3-án reggel 6:31-kor. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően immár 8. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés.Tovább >>>