Keresési találatok erre a cimkére: halgazdálkodás

Juhász István nyerte az idei STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságot (+KÉPEK)

Augusztus 16-án, Ráckevén rendezték meg a harmadik magyarországi STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokságot, amelynek komoly tétje volt. Az első három helyezett ugyanis bekerült a nemzeti válogatottba, hogy ősszel a 4 fős magyar csapatban szerepelhessen a lengyelországi, poznani VB-n.Tovább >>>

Felkészülés vasúti talpfával – Interjú Árvai Ágoston rönkhúzó versenyzővel, állattenyésztővel (+Vámosmikolai eredmények)

Augusztus 8-án Vámosmikolán rendezték meg a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság harmadik fordulóját. A szigetszentmiklósi és ikladi versenyek után ismét egy izgalmas megmérettetést láthatott a közönség, amelyen végül Szabadi Endre diadalmaskodott. A második helyen a tavalyi bajnok, Drexler Gábor végzett. A vámosmikolai rönkhúzó verseny után a harmadik helyezett Árvai Ágostonnal beszélgettünk.Tovább >>>

Az erdészeti beruházások kiemelkedően magas arányban részesedhetnek a Vidékfejlesztési Program forrásaiból

Az Európai Bizottság jóváhagyta Magyarország 2014-2020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Programját. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerint nehéz és küzdelmes egyeztetéseken vagyunk túl, de a legfontosabb kérdésekben sikerült megvédenünk a magyar gazdák, a magyar vidék érdekeit Brüsszellel szemben.Tovább >>>

Friss információk az erdészeti támogatások kérelmeiről és kifizetéseiről

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) megkapta az MVH-tól az erdészeti támogatásokkal kapcsolatos fontosabb adatokat a kérelmekre és a kifizetésekre vonatkozóan, amelyet az alábbiakban az Erdő-Mező is közzé tesz. Tovább >>>

Egységes kérelem - az előleg kifizetések októberben kezdődhetnek

Kedvezőnek értékelte az egységes agrártámogatási kérelmekkel kapcsolatos tapasztalatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, aki egyben jelezte: az előleg kifizetések az ellenőrzéseket követően, októberben kezdődhetnek.Tovább >>>

Vadvédelmi hálókat építenek az M7-es mellé

Az M7-es autópálya mellett 33 kilométer hosszúságban sűrített védőhálót, míg 60 kilométeren hüllőterelő hálót építenek, amelyek költsége 499 millió forint lesz - közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.Tovább >>>

Ráckevén lesz a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokság

Augusztus 16-án, vasárnap csapnak össze hazánk legjobb STIHL Timbersports versenyzői Ráckevén a Savoyai Kastély előtti parkban. A 13:00-kor kezdődő versenyen a válogatott favágók is ott lesznek.Tovább >>>

Az elmúlt 10 évben folyamatosan csökkentek az erdőtelepítések

Sikeresen zárult a Nemzeti erdőprogram: az utóbbi években mintegy 80 ezer hektárral nőtt az erdős területek nagysága. A legtöbb fejlesztést a magánkézben lévő erdőgazdaságok hajtották végre, jellemzően uniós pénzből.Tovább >>>

Vadászkürtösök, fűrészek, traktorok, megújuló energiaforrások - Szentlőrinci Gazdanapok 2015 (KÉPEK)

Július 31-én esőben nyitotta meg kapuit az idei Szentlőrinci Gazdanapok a Pécshez közeli településen. A rendezvényt délutánra már napsütés és a vadászkürtök hangja kísérte. A helyszínen többek között a magán-erdőgazdálkodó, faapríték-előállítással foglalkozó Hepik Bt., valamint a STIHL várja az érdeklődőket, de láthatnak a vendégek Valtra és Zetor traktorokat is. A 2015-ös Szentlőrinci Gazdanapokon az Erdő-Mező is jelen van az Agrofórummal közös standon. A B kiállítási csarnokban portálunk a legújabb Erdő-Mező Magazinnal, harvesteres bögrével és erdészeti könyvekkel várja a vendégeket.Tovább >>>

Nem szűnik meg a Nyugat-magyarországi Egyetem

A felsőoktatás átalakításáról szóló tegnapi sajtótájékoztató MTI közleményében a Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) helyzetéről egyértelmű a megfogalmazás: a felsőoktatási államtitkár az NYME átalakításának a szükségességéről szólt. A vele készült Index interjú azonban már az NYME megszüntetését vizionálja. Valóban mi várható a NYME vonatkozásában? Tovább >>>

Önállóan működhet a jövőben az állatorvosi és az erdőmérnöki kar

Jelentős átalakításokat terveznek a felsőoktatási intézmények struktúrájában, működésében: ismét lenne például állatorvosi egyetem és önállósodna a soproni erdőmérnöki kar is. Végleges döntés augusztus végén várható – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.Tovább >>>

Erdő-Mező Nosztalgia: Így ballagtak az erdészetis diákok 1995-ben Ásotthalmon (VIDEÓ)

Egy nagyon érdekes, 20 éve rögzített videót osztottak meg a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium hivatalos Facebook oldalán. A kisfilmen egy 20 évvel ezelőtti, 1995. június 9-i ballagás látható Ásotthalomról, amely az első gépes ballagás volt az iskola történetében.Talán néhány olvasónk is viszont látja majd magát, a mostani diákok pedig a felvonuló erdészeti gépek között találhatnak ismerős darabokat. Erdő-Mező Nosztalgia.Tovább >>>

Az éghajlatváltozás hatásainak komplex vizsgálata, nemzetközi K+F pályázatok előkészítése a Nyugat-magyarországi Egyetemen

A KLÍMAHATÁS projekt elsődleges célja, hogy olyan intézkedéseket, fejlesztéseket tegyen lehetővé, melyek hozzájárulnak az egyetem kutatási potenciálja, illetve kutatásmenedzsment kapacitásai fejlődéséhez, a meglévő K+F+I+O folyamatok fenntartásával és erősítésével. Tovább >>>

<< < 63.933333333333. / 111. oldal > >>