Keresési találatok erre a cimkére: gyep

Novemberben lesz a mező- és erdőgazdasági munkát végző légijármű-vezetők kötelező továbbképzése

A hatályos jogszabályoknak megfelelően idén is megszervezik a mező- és erdőgazdasági munkát végző légijármű-vezetők kötelező továbbképzését. A személyes jelenlétet igénylő képzés 2019. november 4. és 7. között valósul meg Gödöllőn. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei előadóként, valamint vizsgabizottsági tagként vállalnak részt a kurzus sikeres lebonyolításában.Tovább >>>

Zetor? Steyr? Case IH? Itt vannak az Év Traktora 2019 verseny döntős erőgépei!

Idén sem maradhat el az Év Traktora 2019 verseny, ahol ezúttal is három kategóriában hirdet győztest a szakmai zsűri. Ahogy minden második évben, úgy ezúttal a bolognai EIMA kiállításon derül ki, hogy az alábbi, a tractoroftheyear.org oldalon közzétett döntős traktorok közül melyik lesz a legjobb - és persze a legszebb. Tovább >>>

Akár már tavasszal elkezdődhet a magyar Renner traktorok sorozatgyártása

Gőzerővel folyik a traktorfejlesztés a jánoshalmi székhelyű Renner Bt.-nél. Az utolsó engedélyek, minősítések beszerzésre van hátra, így a tervek szerint tavasszal már megkezdődhet a sorozatgyártás - írja a halasmedia.hu.Tovább >>>

Az égetés, mint alternatív gyepkezelési módszer

Milyen lehetőségeket kínál a természetvédelem számára a gyepek kontrollált égetése? Mi a különbség az európai és az észak-amerikai gyakorlat között? Egyebek mellett ezekre a kérdésre ad választ az a cikk, amelynek szerzője Valkó Orsolya, a Debreceni Egyetemen működő MTA-DE Biodiverzitás Kutatócsoport tudományos munkatársa. A témában írt publikációjáért elnyerte a német nyelvterületek ökológiai társaságának díját, miután a Basic and Applied Ecology című folyóiratban megjelent írása a legtöbbet idézett cikk lett a lapban.Tovább >>>

Közös tulajdonban lévő erdőt vásárolna? Mostantól még körültekintőbbnek kell lennie, mint eddig!

Erdőt venni eddig sem volt olyan egyszerű, mint más művelési ágú termőföldet, különösen akkor, ha közös tulajdonban volt, és csak résztulajdont vásároltunk. Sok buktató között az egyik, hogy nem elég a Földhivatalnál utánajárni a dolgoknak, a földhasználatot és az erdőtervi adatokat az erdészeti hatóságnál előzetesen kell ellenőrizni. Tovább >>>

Európai Bíróság: Akkor is jár Natura 2000 támogatás az erdő után, ha az állam is tulajdonos

Egy magánszemély nem fosztható meg a résztulajdonában álló erdőterület után járó uniós támogatástól azért, mert e terület egy része állami tulajdonban van - mondta ki ma egy magyar ügyben az Európai Bíróság.Tovább >>>

Székelyföld - Több mint 200 taggal alapítottak közbirtokossági egyesületet Szentegyházán

Az egyesület célja, hogy őriztetni lehessen az erdőt, gazdálkodhassanak az onnan származó javakkal, valamint pályázhassanak például facsemeték ültetéséért – fejtette ki Lőrincz Csaba szentegyházi önkormányzati képviselő, a projekt ötletgazdája, akit a szervezet vezetőtanácsába is beválasztottak a vasárnapi alakuló ülésen.Tovább >>>

Székelyföld - Az erdők védelme érdekében megalakulhat a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület

Kerekasztal-beszélgetésen vállalták fel a szentegyházi fiatalok, hogy közbirtokossági egyesület működtetésével próbálnak megoldást találni az erdők védelmére. A múlt csütörtöki fórum Lőrincz Csaba helyi tanácsos szerint példátlan összefogást tükröz, erre építve akár már tavasszal élettel tölthetik fel a "közbirtokosságot". Az eredmény biztató, de a munka neheze még hátravan.Tovább >>>

Több helyen is a helyi erdőtulajdonosokkal és erdészekkel közösen járőröztek a rendőrök

Polgárőrökkel, mezőőrökkel, valamint a helyi föld- és erdőtulajdonosokkal és erdészekkel szerveztek közös szolgálatot a Mátészalkai, de a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság munkatársai is.Tovább >>>

Erdészeti jog - Olvasói kérdés az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétellel kapcsolatban

Az Erdő-Mező egyik olvasója a napokban érdekes kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz, méghozzá az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétellel kapcsolatban. A tulajdonostárssal elmondása szerint évek óta megy a huzavona, az erdő állapota eközben romlik, de még nem annyira, hogy a hatóság beleszóljon. Az olvasói kérdésre dr.Balogh Natália erdészeti szaktanácsadó jogász válaszol.Tovább >>>

FATÁJ: Erdővel kapcsolatos adószabályok változása

Néhány ponton változni fognak az erdővel kapcsolatos adószabályok - hívta fel a figyelmet pénteken a Fatáj Online faipari szakportál, amely ki is gyűjtött az erdészeti ágazat számára érdekes részleteket. 2017. január 1-jétől például módosul a haszonbérbe adás fogalma, és kettős könyvelést kell készítenie az EVA-s erdőbirtokossági társulatoknak. De lesz változás a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti földhasználat megszerzésének ajándékozási illetékével kapcsolatban is. Mindezek mellett bizonyos esetekben az erdőnek minősülő termőföld haszonbérbe adásából származó jövedelem adómentes lehet.Tovább >>>

VADEX - Export fuvarozási pályázat

A VADEX Zrt. és az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft. közösen meghirdeti éves export fuvarozási pályázatát az alábbi irányokba: Németország, Belgium, Hollandia, Franciaország, Dánia, Olaszország, Svájc.Tovább >>>

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékversenyének 2016-os győztesei (Teljes lista)

A tavaszi szezonkezdet előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény egyértelműen a 34. AGROmashEXPO és a VI. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás a Hungexpo Vásárterületén 2016. január 27-30 között (társkiállítás a Magyar Kert, ill. a Szőlészet és Pincészet). A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.Tovább >>>

Energiahatékonyságról és megújuló energiáról szóló tájékoztató honlap indult

Energiahatékonyságról és megújuló energiáról szóló tájékoztató honlapot indított a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).Tovább >>>

Más erdejét adta el egy férfi - vádat emeltek ellene

Vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást a rendőrök egy mágocsi férfivel szemben, aki más erdejét értékesítette.Tovább >>>

1. / 3. oldal > >>