Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékversenyének 2016-os győztesei (Teljes lista)
A tavaszi szezonkezdet előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény egyértelműen a 34. AGROmashEXPO és a VI. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás a Hungexpo Vásárterületén 2016. január 27-30 között (társkiállítás a Magyar Kert, ill. a Szőlészet és Pincészet). A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.
Talán elcsépeltnek hangzik, de tény, hogy a hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázatra minden eddigit felülmúló, rekordszámú nevezés érkezett. A magyar agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet és az oktatás, valamint a szaksajtó képviselői alkotta zsűri 45 pályázatot talált elismerésre méltónak. Az eredmények már a Kiállítás megnyitása előtt nyilvánosságra kerülnek azért, hogy a látogatók időben informálódjanak, a nyertesek pedig éljenek a marketing- és reklámjogok adta lehetőségekkel. Az eredmények on-line és nyomtatott sajtóban történő megjelenítésére együttesen kerül sor. Az Input – Gépesítés – Logisztika kategóriákban díjazott termékek és a pályázó cégek rövid megnevezését az alábbiakban foglaljuk össze.
INPUT KATEGÓRIA
Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• BIOFIL Borsó és Szója talajoltó baktérium
(Terragro Kereskedelmi Kft.)
Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• Corn Starter műtrágya
(IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.),
• Nitrogén stabilizálás a KITE Zrt. technológiájában, az N-Lock segítségével
(KITE Zrt.),
• Phylazonit talajoltó
(Agrova Kft.)
GÉPESÍTÉS KATEGÓRIA
Hazai Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
• OptiCorn Premium kukoricacső-törő adaptercsalád
(Optigép Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.)
Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
• CLAAS Quadrant 5200 RFT bálázó
(Axiál Kft.),
• Fendt 1000 Vario széria traktorok
(Axiál Kft.), -
Bővebben >>>
• John Deere 8000 sorozatú önjáró szecskázó
(KITE Zrt.)
Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• Fliegl VFW 8600 vákuumos, rozsdamentes tartálykocsi
(Fliegl Abda Gépgyártó Kft.),
• Kühne Kompaktor Profi 6000 precíziós talajelőkészítő
(Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt.)
Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• CASE IH Optum 300 CVX univerzális traktorok
(Agro-Békés Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.),
• Deutz-Fahr 6190 Agrotron traktor CShift váltóval
(Dorker Kft.),
• Kubota M7 középuniverzális traktor
(Két-Kata Kft.),
• Massey Ferguson 5713 SL univerzális traktor
(Austro Diesel GmbH.),
• Same Frutteto S/V Active Drive traktor
(DM-Ker Kft.),
• Zetor Crystal 160 közép univerzális traktor
(ZTR Agro Kft.)
Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• Güttler GreenManager gépkombináció
(Güttler Kft.)
Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• CASE IH PUMA 175 CVX traktor
(Invest Gépkereskedelmi Kft.),
• Horsch BoomSight - permetező keretvezérlési rendszer kiegészítő opciója
(Axiál Kft.),
• John Deere ExactEmerge szemenkénti vetőgép
(KITE Zrt.),
• KUHN Espro 6000R vontatott vetőgép
(Kuhn Center Magyarország Kft.),
• Kverneland 2500 i-Plough intelligens eke
(Kverneland Group Hungária Kft.),
• New Holland T7 HD traktor
(Agrotec Magyarország Kft.),
• Pöttinger Aerosem 3002 ADD vetőgép kombináció
(Invest Gépkereskedelmi Kft.),
• RAPID CSM 15 magasürítésű pótkocsi
(Szal-Agro Kft.),
• Valtra N174 Versu traktor
(Valkon 2007 Kft.)
Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél:
• Bobcat gyári adapterek és kiegészítő eszközök új applikációja
(DM-Ker Kft.),
• CLAAS Axion 800 univerzális traktor
(Axiál Kft.),
• Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior traktor
(Dorker Kft.),
• HARDI Commander Twin Force 3300l vontatott szántóföldi permetezőgép DynamicFluid4 rendszerrel
(Dorker Kft.),
• Landini 6-140C LS traktor
(Axiál Kft.),
• Manitou MLT 960 teleszkópos rakodógép
(Axiál Kft.),
• Massey Ferguson 2200 XD bálázó
(Austro Diesel GmbH.),
• Oehler DDK 240 B Bálaszállító Krassort rakományrögzítővel
(Axiál Kft.),
• PRONAR T028M bálaszállító kocsi
(Dorker Kft.),
• TAURUS LT kombinált talajművelő gép
(Szal-Agro Kft.),
• TUME Titan 3000 aprómag- és gabonavetőgép
(Axiál Kft.)
LOGISZTIKA KATEGÓRIA
Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ:
• SeedEye vetésellenőrző és magszámláló rendszer (
Vaderstad Kft.)
Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ:
• EasyCheck műtrágyabemérő alkalmazás
(Amazonen-Werke Kft.)
Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• M93-DD1010-ANS18M hídmérleg
(Metripond-M93 Mérleggyártó Kft.),
• Videokontroll, a szemestermény szárítók felügyeleti rendszere
(RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.)
Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél:
• Agreto HFM II. nedvességmérő
(Agrárin Kft.),
• Mitas VF 710/70 R 42 HC2000 gumiabroncs
(Marso Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.)
Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél:
• ATX Agro-Dyno T2 700 dynamometer
(Xtuning s.r.o.),
• ZA-TS műtrágyaszóróra szerelt Argus radarszenzor
(Amazonen-Werke Kft.)
A magyar agrártársadalom nevében is köszönet illet minden pályázót, akik ezzel a megmérettetéssel igazolták a minőség irányába való elkötelezettségüket is. A színvonalra jellemző, hogy a 18 tagú zsűri csak a harmadik értékelési forduló után tudta meghozni végső döntését. Javasoljuk a kiállításra látogató gazdáknak és a mezőgazdaság fejlődése után érdeklődőknek, hogy az eredmények ismeretében már jó előre tervezzék meg a kiállítási programjukat, s célzottan keressék fel azokat a standokat, ahol közelebbről is megismerhetik az újdonságokat. Minden pályázati téma bemutatásra kerül, így közelebbről is szemügyre lehet venni a legújabb fejlesztéseket.
A magyar agrárium minden szereplőjét tisztelettel várjuk az eseményre. Köszöntsük együtt a díjazottakat a 2016.január 27-i, szerdai ünnepélyes megnyitón, 14 órakor a G pavilon Fórum színpadán!
Termékverseny Zsűri
-
Cimkék:
AGROmashEXPO, AgrárgépShow, Fliegl, traktor, John Deere, KITE Zrt., Zetor, Valtra, Valkon 2007. Kft., Case IH, CLAAS, New Holland, Fendt, Landini, Massey Ferguson, DM-Ker Kft., Deutz-Fahr, Kubota, Same, AGROmashEXPO 2016, AgrárgépShow 2016, Mitas