Gyöngyvér napja
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdték a facsemeték ültetését az erdészeti hivatalok. Hargita megyében több millióra tehető az elültetendő fák száma, melyek jelentős részét saját csemetekertekben nevelték. Nemcsak az erdészek vagy megbízott cégek, de a diákok és a területek tulajdonosai is kiveszik a részüket a munkából.Tovább >>>
Az élet hozhat olyan helyzetet, hogy az erdőt más célra kell vagy szeretnénk hasznosítani. Előállhat olyan helyzet, amikor az erdő felújítása egyszerűen lehetetlen feladat. Ekkor ütközhetnek az érintettek olyan eljárásokba, amit követni, a feltételeit megérteni nem egyszerű feladat.Tovább >>>
A Selmecbányán, majd Sopronban végzett évfolyamok tablóit magánszemélyek és kutatók gyakran keresik levéltárunkban. Elhatároztuk ezért, hogy összegyűjtjük a fellelhető bánya-, kohó-, erdő-, földmérő-, és faipari mérnökök tablóit - a kezdetektől fogva. Szeretnénk tablóinkat egy emlékkönyvben, vagy albumban, képes CD melléklettel együtt kiadni. A képeket digitalizáljuk, és elérhetővé tesszük a Soproni Egyetem honlapján is. Tovább >>>
Megyejárásba kezd a Magánerdőkért Egyesület, reagálva a szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyére betérő erdőtulajdonosok igényeire. A megyejárás részeként a MERD hét helyszínen kihelyezett ingyenes tájékoztató fórumokat tart erdőgazdálkodóknak, erdőtulajdonnal rendelkezőknek vagy fakitermeléssel kapcsolatba kerülő személyeknek. A fórumokon mind erdészeti jogi, mind erdészeti szakmai információkat kaphatnak az érdeklődők.Tovább >>>
Megjelent az Erdőtörvény módosítása az iparifa ültetvényekről, az erdőtelepítések és felújítások befejezetté nyilvánításáról és a lejárt körzeti erdőtervek hatályának meghosszabbításáról - hívta fel a figyelmet hivatalos honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ). A 2016. december 2-án megjelent Magyar Közlöny 189. számában olvasható 2016. évi CXXVII.törény 33. pontja három helyen is módosítja a jelenleg hatályos Erdőtörvényt.Tovább >>>
Mi is az a társult erdőgazdálkodás? A társult erdőgazdálkodás törvényi kötelezettség közös tulajdonú erdőkre, amely szerint a teljes erdőt egy személy használatba kell adni. A közös tulajdon sajátossága, hogy minden tulajdonosnak minden fában, fűben és rögben a tulajdoni hányada szerinti arányos része van. Ez még akkor sem egyszerű, ha csak magánszemélyek a tulajdonosok, de a helyzet még kétségbe ejtőbb, ha a Magyar Állam is tulajdonostárs. Az állami tulajdonrész sokszor elenyésző (1-2%-os), örökléssel vagy életjáradékra történő felajánlás útján kerül/kerülhet az Állam tulajdonába.Tovább >>>
Immáron hatodik alkalommal rendezték meg 22 állami erdőgazdaság vezetői, valamint jogi képviselőik részvételével a „Jogi Konferenciát", mely ismét színvonalas szakmai fórumnak biztosított keretet.Tovább >>>
Az Erdő-Mező egyik olvasója a napokban érdekes kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz, méghozzá az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétellel kapcsolatban. A tulajdonostárssal elmondása szerint évek óta megy a huzavona, az erdő állapota eközben romlik, de még nem annyira, hogy a hatóság beleszóljon. Az olvasói kérdésre dr.Balogh Natália erdészeti szaktanácsadó jogász válaszol.Tovább >>>
Brit tudósok szerint a smaragd kőrisrontó nevű bogár miatt a kontinens teljes kőrisállománya elpusztulhat. A Wired Uk híre szerint néhány évtizeden belül teljesen eltűnhetnek a kőrisek Európából. A portál egy, a Journal of Ecology című folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva azt írta, hogy a smaragd kőrisrontó nevű bogár miatt a teljes állomány kipusztulhat a kontinensen.Tovább >>>
Két nagyon hasznos rendezvényt is szervez április 11-én, Nyíregyházán, az Erdészeti Információs Központban a MERD Magánerdőkért Egyesület. A délelőtti program részvételi díjhoz kötött, és a témája az erdészeti jog egy érdekes szegmense. Az előadás "Az erdészeti földhasználati szerződések a gyakorlatban" címet viseli. Délután az Új Vidékfejlesztési Program keretében eddig kiírt erdészeti támogatások részletes ismertetésével várja az érdeklődőket. Ez utóbbi programpont ingyenes.Tovább >>>
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzései sorozatos és rendszerszintű szabálytalanságokat tártak fel az állami erdőgazdaságoknál - jelentette be az ÁSZ elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Tovább >>>
2014. október 17-én immáron 9. alkalommal rendezték meg Selmecbányán az „Akadémisták Selmecen” programot - osztotta meg az NymE Erdőmérnöki Kar Facebook oldala.Tovább >>>
A Gyulaj Zrt. honlapján közölte: Tamásiban, a Miklósvári Parkerdőnknél található több száz éves Vas Gereben tölgy kidőlt. Az idők nagy tanúja bár évszázadokon át élő mementóként hirdette a régi időket, és dacolt viharral, hőséggel, gyökerei nem bírták tovább tartani roppant törzsét. 2014. szeptember 22-én délután az idő győzött az öreg tölgy felett.Tovább >>>
Az ez évi erdősítések (erdőtelepítés, erdőfelújítás együttesen) műszaki átvétele nemrégiben megtörtént. Az erdőtulajdonosok/kezelők sorra kapják a különböző mértékű erdőgazdálkodási bírságról szóló határozatokat.Tovább >>>
Az új, széles szalagos fűrészgép 6 tonnás rönk kapacitást és széles 900 mm-es garatnyílást kínál.Tovább >>>