Zéno napja
Május 1-jén Szigetszentmiklóson indult útjára a 2015-ös Magyar Rönkhúzó Bajnokság. Az első forduló mezőnyét Szlovákiából és Erdélyből érkező versenyzők is színesítették. Végül Jan Krinach végzett az első helyen, míg Szabadi Endre második lett. A nemzetközi összesítésben Tóth Tibor is felfért a dobogóra. A magyar bajnokság első fordulójában így szintén Szabadi Endre lett a legeredményesebb, míg a második Drexler Gábor, a harmadik pedig Engi Gábor lett.Tovább >>>
Május 1-jén Szigetszentmiklóson megkezdődik a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság. A nagyrészt lovas fakitermelőkből álló mezőny idén először mutathatja meg, ki a legjobb, legügyesebb a szakmájában. A főszervező, Baranyai Tamás a versenyzők azon szűk körét képviseli, aki csak szabadidejében húzza a rönköt, egyébként a Ba-Ta Tanyát vezeti.Tovább >>>
Ügyességi rönkhúzás, páros rönkhúzás, egyes szánhúzás. Ezekben a versenyszámokban mutathatják meg tudásukat a lovas fakitermelők május 1-jén Szigetszentmiklóson, ahol a 2015-ös év első rönkhúzó versenyét rendezik majd meg. A 10 órakor kezdődő eseményen a megmérettetésen kívül lesznek gyermekprogramok, íjászverseny, kirakodóvásár, tombolás, lovaglás és táncház is. A rönkhúzó verseny médiatámogatója az Erdő-Mező erdészeti portál!Tovább >>>
Drexler Gábor az első magyar rönkhúzó bajnok. A 43 éves kóspallagi férfi 20 éve dolgozik az Ipolyerdő Zrt. Királyréti Erdészeténél mint fakitermelő vállalkozó - természetesen lóval. De milyen szerepe van a Magyar Rönkhúzó Bajnokságnak a szakmában? Mik a tervek, és hogyan készült az idei győztes a megmérettetésekre? Milyen lovakkal versenyez és végzi a munkáját? Drexler Gábor lovas fakitermelővel és rönkhúzó bajnokkal az Erdő-Mező beszélgetett.Tovább >>>
Augusztus 30-án Bükkzsércen lesz a IV. Regionális STIHL Favágó Verseny és Regionális Vadásznap. A rendezvényparkban zajló esemény Hubertus-misével kezdődik majd.Tovább >>>
Idén utolsó alkalommal találkoztak a hidegvérű lovak szerelmesei Vámosmikolán, az I. Magyar Rönkhúzó Bajnokság apropójaként. Tíz fogat állt rajthoz a verseny reggelén, ahol az égiek kegyes időjárással fogadták a kilátogató nézősereget.Tovább >>>
Napjainkban egyre nagyobb kihívás az erdővédelem. Az illegális fakitermelés és falopás jelentős erkölcsi, természeti és anyagi kárt okoz. Becslések szerint évente több mint 300 ezer köbméter fát lopnak el, amely hozzávetőlegesen 4-5 milliárd forint kárt jelent.Tovább >>>
Immár ötödik alkalommal várta a fakitermelőket az Ipoly Erdő Zrt.-vel közös rendezésű térségi favágó megmérettetés Keszegen, amely egyben regionális válogatója is volt az országos Stihl fakitermelő versenynek.Tovább >>>
A téma jóval összetettebb, mint első olvasatra hinnénk. Igásló. Talán ez a jelző jut eszébe minden olyan laikus embernek, aki gyermekként hidegvérű lóval találkozott. Kolbász. Ez meg azoknak, akik járnak henteshez, és tudják, hogy bizony itthon és külföldön is nagy keletje van a lóhúsból készült termékeknek. Viszont kevesen tudják, hogy a belvárostól nem is olyan messze, késő ősztől kora tavaszig, nemcsak a síelőktől hangosak a Börzsöny magaslatai.Tovább >>>
Az elkövetkező három hónapban az ország három megyéjében próbálják ki a kitermelt fa útját követő ellenőrző rendszert – jelentette be Doina Pana vízügyi, erdészeti és halászati tárca nélküli miniszter.Tovább >>>
Napjainkban egyre nagyobb kihívás az erdővédelem. Az illegális fakitermelés és falopás jelentős erkölcsi, természeti és anyagi kárt okoz. Becslések szerint évente több mint 300 ezer köbméter fát lopnak el, amely hozzávetőlegesen 4-5 milliárd forint kárt jelent.Tovább >>>
A farakat valós tömör térfogatának meghatározását szolgáló eszköz, valamint a falopás-gátló biztonságtechnikai rendszer iránt volt a magyar kínálatból a legnagyobb érdeklődés a svédországi Jönköpingben megrendezett ELMIA WOOD nemzetközi erdészeti kiállításon - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az MTI-vel.Tovább >>>
Sakál csapdákat helyeztet ki a Somogy Megyei Vadászati Szövetség 8 vadászati társaság területére - írja a KaposPont.Tovább >>>
Az elmúlt hét-nyolc évben egyre általánosabbá vált a csapdázásra alapozott ragadozógazdálkodás a hazai vadgazdálkodók körében - olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Vadászkamara januári hírlevelében.Tovább >>>