STIHL fakitermelő verseny Keszegen - A Börzsönyi Betyárok győztek (+Képek)
Immár ötödik alkalommal várta a fakitermelőket az Ipoly Erdő Zrt.-vel közös rendezésű térségi favágó megmérettetés Keszegen, amely egyben regionális válogatója is volt az országos Stihl fakitermelő versenynek.
A versenyzők és a bírók is felkészülten érkeztek, mégsem a versenyfeladatok jelentették a legnagyobb kihívást ezen a napon. Az egyik legmelegebb kánikulai nap ugyanis alaposan megizzasztotta a mezőnyt. Ilyenkor jól tudjuk, hogy a meleg kihat a koncentrációnkra, tehát nem véletlenül baleset,- és munkavédelmi oktatás előzte meg a hivatalos programot.
A körülmények ellenére elmondható, hogy az idei évben is nagy sikerrel zárult a Keszegen megrendezett Favágó verseny. A felnőtteken kívül a gyerekek és a hölgyek is kipróbálhatták erejüket, ügyességüket a számos erőpróba közepette. A bajnokság megnyitása - a főtámogató képviselője Gémesi József (Stihl Kft.), Majoros László polgármester és Dobó István (Ipoly Erdő Zrt.) - után már el is kezdődtek a színes programok.
[caption id="attachment_11274" align="aligncenter" width="600"]
Szép számú közönség a keszegi STIHL fakitermelő versenyen
Forrás: oee.hu[/caption]
A 18 négy fős csapat három összetett versenyszámban mérte össze tudását, amelyek imitálták az erdei körülmények között végzett fakitermelési munkákat. A láncszereléstől a daraboláson át a gallyazásig motorfűrésszel, baltával és kézi fűrésszel is összemérték tudásukat, ami láthatóan kimerítő feladat volt a rekkenő hőségben.
[caption id="attachment_11271" align="aligncenter" width="600"]
Láncszerelés
Forrás: oee.hu[/caption]
A kiváló versenyt végig buzdította a nagyszerű közönség, aminek a végén a BÖRZSÖNYI BETYÁROK csapata (Szilágyi Ádám, Szilágyi Bence, Kovács Csaba, Varga Milán) örülhetett a győzelemnek. A pontelőnyük minimális volt a második helyezett Ipoly Erdő Királyréti és Meko Kft. közös csapata (Budai Zsolt, Rusznák Sándor, Kovács Gábor, Stefkó Ádám) előtt. A harmadik helyezést pedig a Miskolci Tűzoltók (Pankotai Zoltán, Rózsa Béla, Csáti Szabolcs, Gerőcs János) érték el.
Az országos versenyre már korábban kvalifikált PIDOMA KFT-n - egyébként nagyszerű pontszámot elérve most is a legkiválóbb volt - túl bejutott Kaposvárra a Pilisi Parkerdő Zrt. - FRAINETTO Kft., Ipolyerdő Zrt-Váci Erdészetének és az AGROGOLD csapata is. Az első három helyezett csapat STIHL ajándékcsomagokkal távozhatott, az első helyezett csapat pedig a Stihl MS 170-es motorfűrészt kapta meg jutalmul.
[caption id="attachment_11273" align="aligncenter" width="600"]
Darabolás Stihl motorfűrésszel a fakitermelő versenyen
Forrás: oee.hu[/caption]
A jó hangulatú verseny közben a Timbersport és a magyar fakitermelő válogatott kiválóságai (Juhász István, Bakó Norbert, László és András) ámították el bemutatójukkal a nagyérdeműt. Juhász István a 2012-es világbajnokságon egyéni versenyben a 11. helyen végzett, majd 2013-ban megjavítva ezt a 7.helyen zárt, ami önmagában is szinte hihetetlen teljesítmény. Tudnunk kell, hogy a világ legjobbjai húsz éve űzik ezt a sportot, míg István csupán négy éve kezdte el a speciális felkészülést.
[caption id="attachment_11272" align="aligncenter" width="600"]
Egész nap zúgtak a motorfűrészek Keszegen
Forrás: oee.hu[/caption]
A folyamatos gyerek programok, a látványos bemutatók és a versenyek felejthetetlen élményt, és jó betekintést adtak a fakitermelők, erdőgazdálkodók nehéz munkájába. A nézők a versenyen kívül gyönyörködhettek a lovas és gépi közelítés magas szintű művelésében is. Nemsokára éppen
Vámosmikolán fogják megrendezni a Magyar Rönkhúzó Bajnokság záró versenyét.
[caption id="attachment_11270" align="aligncenter" width="600"]
Vámosmikolán lesz a Magyar Rönkhúzó Bajnokság záró versenye
Forrás: oee.hu[/caption]
További képeket találhat az oee.hu képgalériájában >>>
A verseny legnagyobb eredménye mégiscsak az volt, hogy az egész nap során egyetlen sérülés sem történt. Köszönet az egész napon a rendezőknek, versenyzőknek, versenybíróknak a biztonságos versenyért.
(Ipolyerdő Zrt., Képek forrása: Nagy László, Országos Erdészeti Egyesület)
-
Cimkék:
STIHL, motorfűrész, láncfűrész, STIHL Timbersports, Keszeg, STIHL Országos Fakitermelő Verseny, Ipolyerdő Zrt, Juhász István, favágó verseny, fakitermelő verseny, magyar fakitermelő válogatott, Bakó László, Gerőcs János, Magyar Rönkhúzó Bajnokság