Ernő napja
A 2016-os AGROmashEXPO és AgrárgépShow idején az Axiál Kft. ismét a D pavilonban állít ki. A hatalmas standon rengeteg újdonság várja a gazdálkodókat. Többek között két új CLAAS, két Landini és egy Fendt traktor.Tovább >>>
A természet egyik legcsodálatosabb áldása az erdő, amely körül vesz bennünket. Az erdőműveléssel foglalkozó emberiség évezredek óta megtanulta tisztelni és megbecsülni a természetet. Az erdők műveléséhez használt eszközök az elmúlt néhány évtizedben forradalmi átalakuláson estek át, ma már nem csak az erdészeti gumiabroncsozás és a gép alját védő páncélzat teszi igazi erdészeti géppé a traktort, hanem rengeteg speciális funkció, amely megkönnyíti és biztonságossá teszi az erdei munkát.Tovább >>>
Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Azóta a lista is megvan, amelyben szerepel többek között az MVH, a NÉBIH és a NAIK is, amely az erdészeti ágazatot is érinti. A tervek szerint 2017. január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, míg a másik két intézmény jogutódja az irányító minisztérium lesz júliustól.Tovább >>>
A fák kényszerű kitermelését már tavaly megkezdték. Erdészeti gépek dolgoznak jelenleg is Bodoglár határában.Tovább >>>
Felszámolta sepsiszentgyörgyi toborzóirodáját a rétyi fafeldolgozó üzemet működtető Holzindustrie Schweighofer, és a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója, Kelemen Tibor tudomása szerint az osztrák cég senkit nem alkalmazott az elmúlt hónapban.Tovább >>>
A fa drágulása miatt panaszkodnak a feldolgozók, akik emiatt már két alkalommal is bojkottálták az állami erdészet által szervezett versenytárgyalást. A Romsilva azzal védekezik, hogy a kikiáltási árat tavaly kormányhatározattal szabályozták, és azt csak hasonló jogszabállyal lehetne módosítani.Tovább >>>
Vadászbalesetben sérült meg egy 64 éves Hargita megyei férfi hétvégén a Kovászna megyei Bardóc községben – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Tovább >>>
Az Erdő-Mező már korábban beszámolt arról, hogy az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács egy faültetési akcióval egybekötött gyűjtést hirdetett meg a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében. A pontos célokról és az eddigi eredményekről a kitalálót, a terméktanács elnökét, Kárpáti Bélát kérdeztük.Tovább >>>
A 2015-ös STIHL Timbersports VB Juhász István szerint egy igazán őrült verseny volt. Ezt bizonyítja, hogy a magyar csapat eddigi legjobb időeredményével mindössze a 11. lett, de az is, hogy összesen négyszer döntöttek világcsúcsot, és annak is szemtanúja lehettünk, hogy világbajnok sportfavágó nem került be a legjobb 12 versenyző közé. Juhász István, Strubel József Dedi, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert és Rittlinger Róbert mesélt a poznani élményeikből a Mátra Kupa alkalmával. Erdő-Mező Videó.Tovább >>>
Fényes nappal érte medvetámadás Benedek Lukács panziótulajdonost Homoródfürdőn: egy sérült vadállat marcangolta össze a lábait. Három napot töltött a székelyudvarhelyi kórházban, majd megmutatta a támadás pontos helyét.Tovább >>>
A tavaszi szezonkezdet előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény egyértelműen a 34. AGROmashEXPO és a VI. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás a Hungexpo Vásárterületén 2016. január 27-30 között (társkiállítás a Magyar Kert, ill. a Szőlészet és Pincészet). A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.Tovább >>>
A nemzetbiztonságot veszélyezteti az illegális erdőirtás – hatályba lépett az erre vonatkozó törvény.Tovább >>>
108. Ez a szám a mai napon különösen sokat mond. Hiszen 1908. 01. 08-án született meg az egyik legnagyobb erdélyi írónk, Wass Albert. Ma, 2016. 01. 08-án ennek a 108. évfordulójáról emlékezhetünk meg. A szülőföldjén háborús bűnösként máig méltatlanul üldözött Wass Albertet mára mindenki jól ismeri hazánkban. Alig van ember, aki ne tudná, mit jelent, hogy "a víz szalad, a kő marad", vagy, hogy "adjátok vissza a hegyeimet".Tovább >>>
Az Erdő-Mező 2015-ben is tovább növekedett és erősödött. Portálunk hamarosan három éves lesz, előtte azonban elbúcsúzunk 2015-től. Most megmutatjuk, hogy melyek voltak az elmúlt 12 hónap legnépszerűbb erdészeti és vadászati hírei honlapunkon. Az elsőt például több mint 40 000 olvasót ért el, de a többi bejegyzés is öt számjegyű eredménnyel büszkélkedhet. Boldog és sikerekben gazdag újabb közös évet kívánunk minden Olvasónknak 2016-ban is!Tovább >>>