Ágota napja
Az idei évben is összegyűltek a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei, hogy a hagyományos jelölőversenyen mérjék össze tudásukat erdőről, vadról és természetvédelemről. A nagy múltra visszatekintő, idén már 33. alkalommal megrendezett verseny helyszíne a visegrádi Erdőanyai-völgy volt, ahol a rendezvény részeként Ferbert Mihály, a házigazda Visegrádi Erdészet kerületvezető erdésze vehette át a kiemelkedő szakmai munkáért járó Év Erdésze elismerést.Tovább >>>
Erdészek versengenek szerdán a Pétervásárai Erdészetnél. A helyi versenyben az Egererdő Zrt. munkatársai vesznek részt, akik közül a győztes az Év Erdésze verseny során képviselheti az erdőgazdaságot. A versenyszámok az elméleti és a szakmai tudást is felmérik.Tovább >>>
Kisvonatozni mesés! Ez a gondolat indította útjára azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen megszületett a „Kispöfögők” mesekönyv-sorozat és annak első kötete, a „Miki és a lillafüredi kisvasút” című kiadvány. Tovább >>>
A KASZÓ Zrt. folyamatos munkavégzésre fakitermelő vállalkozást keres a Társaság területén végzendő – főként gyérítési – feladatok ellátására.Tovább >>>
Átalakult és új nevet kapott a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) ökoturisztikai pályázata - jelentette be Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.Tovább >>>
Uniós jogot sért a lengyel hatóságok döntése, amellyel engedélyezték a faritkítás kiterjesztését a kontinens egyik utolsó érintetlen erdejének számító bialowiezai ősrengetegben - mondta ki kedden az Európai Bíróság. A lengyel kormány bejelentette, hogy végrehajtja az ítéletet.Tovább >>>
Június 20-án és 21-én rendezik meg a 2018-as Év Erdésze Versenyt a Dalerd Zrt. szervezésében. Az Országos Erdészeti Egyesület hagyományos szakmai rendezvényére május 11-éig lehet nevezni az OEE Vándorgyűlés hivatalos honlapján. A szakemberek idén a Gyulai Erdészet területén mutathatják meg tudásukat gyakorlati és elméleti feladatokban.Tovább >>>
Hurokkal öl őzeket egy ismeretlen Szombathely határában, eddig 12 állat pusztult el, az ügyben nyomozás indult.Tovább >>>
Új lapszabászati gyártócsarnokot épít a Holzmöbel 2012 Bútorgyártó és Kereskedelmi Kft. Gyulán, a beruházás értéke 500 millió forint, amelynek fele európai uniós és belföldi költségvetési forrás - tájékoztatta a cég ügyvezetője csütörtökön az MTI-t. Tovább >>>
Felavatták a Bakonyerdő Zrt. mintegy 117 millió forintból felújított farkasgyepűi erdészeti irodaépületét. A rekonstrukció során törekedtek rá, hogy az 1890-ben épített létesítmény megőrizze, illetve visszanyerje eredeti megjelenését.Tovább >>>
12 000 köbméter hengeresfa, valamint 9000 köbméter szelvényáru feldolgozását tervezi a SEFAG Zrt. újonnan felépített, 1200 négyzetméteres, hőszigetelt üzemcsarnokában, amelyet szerda délelőtt adtak át a Csurgói Faipari Gyár területén. Az ünnepség után a résztvevők - így az Erdő-Mező csapata is - megtekinthették, hogy miként dolgoznak az új gépek, többek között a hidrosztatikus kocsimozgatással ellátott Primultini 1300 SGF rönkhasító szalagfűrész.Tovább >>>
Nagyon nagy előrelépés ez és jó példája annak, hogy együttműködéssel, konszenzussal, amikor a szakmai szervezetek összefognak, lehet eredményeket elérni - mondta a veol.hu portálnak Boros Tamás, a Pápa és Vidéke Gazdaszövetség elnöke.Tovább >>>
Japánban a hamarosan 65 cm hosszú, 50 cm magas, egészen élethű, vörös szemű "farkasszörnnyel" védekeznek a vadkár ellen. A "Super Monster Wolf" a kísérletek során olyan jól teljesített, hogy jövő hónaptól a sorozatgyártás is megindul, így a szigetországban egyre több helyen tűnhet majd fel a nem mindennapi "teremtmény".Tovább >>>
"Arra kérem azokat, akik olvassák ezt a levelet, és módjukban áll valamit tenni az ügy érdekében, hogy hallják meg a szakma segélykiáltását! Ne lehetetlenítsék el a munkánkat!" Alföldi magánerdő blogunkban ezúttal is egy nagyon komoly problémára hívja fel a figyelmet Kiczkó Mónika okleveles erdőmérnök, magán-erdőgazdálkodással foglalkozó erdészeti szakirányító.Tovább >>>