Zéno napja
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a magyar erdőket ért áprilisi fagykárokról egyeztetett az Országos Erdészeti Egyesület vezetőivel. A fagy és hókár mintegy 70 ezer hektárt érintett. A leginkább sújtott Bükk-hegységben majdnem százezer köbméter kidőlt fa és letörött ág hever.Tovább >>>
A tavalyi, hagyományteremtő alkalom után ismét véradást szervezett az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. Az állami tulajdonú erdészeti társaság azért hirdette meg az akciót, mert fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és az önkéntességet. Az erdőgazdaság miskolci központjában az Országos Vérellátó Szolgálat közreműködésével, kedden zajlott a véradás.Tovább >>>
Súlyos hiányosságok miatt felfüggesztették egy tűzifa telep kereskedelmi tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei. A szakemberek elrendelték a telep teljes árukészletének, több mint 10 000 mázsa tűzifának a zárolását is. Az április végi ellenőrzés lakossági bejelentés alapján, majd a NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársaival közösen lefolytatott próbavásárlás eredményeként indult.Tovább >>>
Az áprilisi havazás Budapestnél nagyobb területen tett komoly kárt a hazai erdőkben. Nagyjából hetvenezer hektáron pusztított a jég, a hó, a fagy, a kár mértéke az előzetes becslések szerint mintegy egy milliárd forint – mondta az M1 hírműsorában Fazekas Sándor.Tovább >>>
A Magyar Szarvasgombász Szövetség május 13-án tizedik alkalommal rendezi meg a Magyar Szarvasgomba-termesztés Napját. Az ELTE TTK Biológiai Intézet Tanácstermében szó lesz többek között a szarvasgomba ültetvény fogalmi meghatározásáról, a nyári szarvasgomba ültetvény produktivitásának vizsgálatáról, az erdők misztikájáról, de a nap végén triflavadászebek vizsgája is lesz.Tovább >>>
Az áprilisi hóesés jelentős károkat okozott az erdőkben. A károk helyreállításához nyújthat segítséget a Az erdőgazdálkodási potenciálban okozott erdőkárok helyreállítása című, VP5-8.4.1.-16 kódszámú pályázat támogatása.Tovább >>>
A húszas évek elején 11,8, míg 2014-ben 20,8 százalék volt az erdőterületek aránya hazánkban. A statisztikai mutatók szerint 2000 és 2014 között száztizenhétezer hektár új erdőt telepítettek vállalatok és magánszemélyek. A kormány tervei szerint az erdőterület arányát huszonöt százalékra növelnék, ehhez pedig szinte minden megyében van bőven szabad terület.Tovább >>>
A Pilisi Parkerdő Zrt. által kezelt területekkel határos önkormányzatok ugyan tisztában vannak a bálványfa, Közép-Európa legveszélyesebb invazív fafaja terjedésével, túlnyomó részüknek azonban nincs a bálványfa visszaszorítására irányuló intézkedése, és ha van is, helytelen módszert alkalmaznak – derül ki az erdőgazdaság önkormányzatok körében végzett kérdőíves felméréséből. Ugyanakkor az önkormányzatok nagy része fontosnak tartja az erdészetekkel való együttműködést, és a lakosság bevonását is szorgalmazná a bálványfával vívott harcban.Tovább >>>
Az MTI adott közzé néhány fotót arról, hogyan dolgoznak az erdészek és fakitermelők a két héttel ezelőtti viharban és hóesésben útra dőlt fák eltakarításán Bükkben, Répáshuta közelében. A szokatlan időjárás az ország számos pontján okozott komoly károkat, többek között a Mátrában, a Mecsekben és a Pilisben is.Tovább >>>
A rendkívüli áprilisi hóesés az erdőkben, az erdőgazdálkodásban is jelentősebb károkat okozott. A magasabban fekvő hegy- és dombvidékeinken a helyenként 40 cm-t is meghaladó hóréteg az erdei utakat járhatatlanná tette, sok helyen nagyobb faágakat tört le, egész fákat döntött ki. Ezek miatt az erdők látogatása is veszélyessé vált, ezért több érintett erdőgazdaság ideiglenesen az erdők látogatását is korlátozta. A károk pontos felméréséhez még hetek kellenek, mert az erdőterületek csak korlátozott mértékben közelíthetők meg.Tovább >>>
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Év Munkáltatója Díjában részesült a SEFAG Zrt. csütörtök délután - számolt be a hírről a kapos.hu regionális portál.Tovább >>>
Észak–magyarországi régióban működő állami erdőgazdaság hegyvidéki vendégházába gondnoki és erdészkerületbe kerületvezetői erdész-vadász állás betöltésére munkaerőt keres. Feladatuk: a vendégház teljes körű üzemeltetése, szállás-, éttermi- és turisztikai szolgáltatás ellátása, valamint a kerületvezető erdész-vadász munkakör ellátása. Elvárások: területen szerzett tapasztalat, végzettség és helyszínre költözés. Feltételek: megegyezés szerint.Tovább >>>
A városi erdőben, az úgynevezett Mecseki Parkerdőben, az évszaktól eltérően váratlanul nagy mennyiségű csapadék hullott le hó formájában. A tavaszi felmelegedést követően a növényzet már zöld lombozatot hajtott, amely összegyűjtötte a lehulló vizes havat, így a megnövekedett terhelési felület nagyobb nyomást gyakorolt az ágakra, ami fafajtól eltérően vagy lehajlott, vagy letört. A Városi Parkerdő területén - mintegy 500 hektáros területet érintve - a hó nyomása következtében az ágak meghajlottak, letörtek, fák dőltek ki, vagy akadtak fel az álló fák koronájában.Tovább >>>
A közbirtokosságokról, történetükről, működési formájukról, a közösségekben betöltött szerepükről beszélt pénteken Tamás László, a Közbirtokossági Unió elnöke a III. Székely Kongresszus csíkszeredai helyszínén a Székelyföldi közbirtokosság mint közösségi tér című előadásában.Tovább >>>
A szilvásváradi erdészeknek nemcsak az utakat kell megtisztítaniuk az elmúlt hét viharos időjárása során kidőlt fáktól, hanem egy kollégájukat is ki kellett szabadítaniuk a hó fogságából - számolt be az esetről a heol.hu.Tovább >>>