Vezetőváltások három állami erdőgazdaságnál
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt., mint az állami erdészeti társaságok tulajdonosi jogainak gyakorlója három állami erdőgazdaság - a DALERD Zrt., a VADEX Zrt. és a HM Budapest Erdőgazdasági Zrt. - vezetésében döntött személyi változásokról.
A DALERD Zrt. esetében 2013. június 10-én nyugállományba vonult Vass Sándor, és ugyanezen időponttól az MFB Zrt. kinevezte Spiegel Endrét, a Gyulai Erdészet eddig igazgatóját a Társaság vezérigazgatójává. Vass Sándor 1993 óta vezette a Délalföldi Erdészeti Zrt-t. 2012-ben a hatékony erdőgazdálkodás érdekében hosszú időn át végzett munkájáért Pro Silva Hungariae Díjjal tüntették ki.
[caption id="attachment_3356" align="aligncenter" width="417"]
Vass Sándor[/caption]
A VADEX Zrt. eddigi vezérigazgatója, Kisteleki Péter szintén nyugdíjba vonult. Utódja a vezérigazgatói poszton Majoros Gábor, eddigi termelési vezérigazgató-helyettes lett. Kisteleki Pétert, az OEE Pártoló Tagi Tanácsa elnökét, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2013-ban pedig Pro Silva Hungariae Díjjal tüntették ki a hagyományos erdőgazdálkodás, ökoturizmus, fafeldolgozás és vadgazdálkodás érdekében végzett négy évtizedes munkájáért.
[caption id="attachment_3357" align="aligncenter" width="401"]
Kisteleki Péter[/caption]
A HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatói pozíciójából 2013. június 7-i hatállyal visszahívták Horváth Dénest, és 2013. június 8-tól utódjának Szalay Lászlót, korábbi területgazdálkodási igazgatót nevezte ki a tulajdonos.
(MFB Zrt., Országos Erdészeti Egyesület)
-
Cimkék:
Magyar Fejlesztési Bank, állami erdőgazdaság, erdészet, HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt., DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt., VADEX Mezőföldi Zrt., MFB Zrt., Vass Sándor, Spiegel Endre, Kisteleki Péter, Majoros Gábor, Horváth Dénes, Szalay László