Pilisi Parkerdő Zrt.: Elszaporodtak a lepkekabócák

Új kártevő bukkant fel a főváros környéki erdőkben: az amerikai lepkekabócával kapcsolatban egyre több bejelentés érkezik a kerttulajdonosoktól a Pilisi Parkerdő Zrt. szakembereihez. Az elszaporodott, idegenhonos lepkekabócák ellen sajnálatos módon nagyon nehéz védekezni, ám a közvélekedéssel szemben nem az erdőkből „szállják meg” a kiskerteket. De mik is a tények ezzel az új fajjal kapcsolatban?
Pilisi Parkerdő Zrt.: Elszaporodtak a lepkekabócák
Az amerikai lepkekabóca inváziós faj, eredetileg Észak-Amerikából származik. Európában először Olaszországban, 1979-ben észlelték, Magyarországon csak 2004-ben, budapesti parkokban és díszfákon bukkant fel. Az a legvalószínűbb, hogy mára a dísznövény-termesztés és kereskedelem révén terjedhetett el Európa-szerte. A kártevő így városokból, kertekből került be később az erdőkbe, és nem fordítva, miként a közvélekedés is tartja, vagyis a lepkekabócák fertőzése nem az erdőkből terjed az azokkal határos kiskertek irányába. A lepkekabóca ráadásul rendkívül polifág, vagyis sokféle szerves eredetű táplálékot fogyasztó faj, hiszen lágyszárúakon, fákon, cserjéken egyaránt megél, ezért találkozhatunk vele például parkokban, kertekben és erdőkben is egyaránt. A kiskert tulajdonosoknak – növényvédelmi szakember bevonásával – az alábbi jó tanácsokat érdemes megfogadniuk. lepkekaboca2 A védekezés lehetőségei: • Mindenképpen javasolt növényvédelmi szakember útmutatását kérni. • Általában javasolt, hogy a fehér viaszos telepeket a fertőzött hajtással együtt folyamatosan vágjuk le, és zsákban gyűjtve távolítsuk el a kertből, majd semmisítsük meg. Így a kártevő felszaporodása megelőzhető, egyedszáma viszonylagos egyensúlyban tartható. • Kis területen a vegyszermentes védekezés lehetősége is elképzelhető: pl. erjesztett csalán- vagy zsurlólé, esetleg csípős paprika levével gazdagítva ezeket. (E módszer főként a lárvák ellen bizonyulhat sikeresnek.) • A lárvák és a kifejlett kabóca ellen többféle felszívódó hatású szert említenek, de a leginkább alkalmas szernek az ACTARA nevű készítményt tartják, amelynek beszerzéséhez és használatához kérje növényvédelmi szakember segítségét. • Vannak még biológiai védekezési módszerek is, amelyek a lepkekabócák petéit és hernyóit támadják. Ezekről bővebben a Magyar Biokultúra Szövetségnél (www.biokultura.org) lehet érdeklődni. lepkekaboca1 Mint minden új faj esetében, ebben az esetben is egy hosszú távú folyamattal kell számolni, míg az új környezetben a lepkekabóca természetes ellenségei kialakulnak, megjelennek. További információk: http://portal.nebih.gov.hu/-/gyorsan-terjed-az-amerikai-lepkekaboca (Pilisi Parkerdő Zrt. - Fotók forrása: Cziklin Margit, Somogy M. Kh. NTI, Kaposvár) erdomezolike