Ők vezetik az agrárkamara megyei erdő-, vad- és halgazdálkodási osztályait
November 23. és 25. között rendezték meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei alakuló küldöttgyűléseit, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket. A megyei elnökök mellett az ágazat számára fontos erdő-, vad- és halgazdálkodási osztály vezetőit is kihirdették.
A 2017. november 3-i kamarai választások eredménye alapján a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és 17 támogató szervezetének küldöttjelölt-listáján szereplő személyek alkotják valamennyi megyében a megyei küldöttgyűlést.
A megyei küldöttgyűlések 2017. november 23. és 25. között megtartották alakuló üléseiket, ahol megválasztották a megyei elnököket és alelnököket, a megyei Etikai Bizottság elnökeit és tagjait, a kamarai osztályok megyei elnökeit, illetve azt a 15 országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik az adott megyét.
[caption id="attachment_24860" align="aligncenter" width="600"]
Egy frissen elültetett tölgycsemete Pilisszentkereszt közelében 2015. november 16-án. Áder János köztársasági elnök köszönetet mondott a 2014 decemberi a jégkárt szenvedett erdõk helyreállításáért az erdészeknek és az adományokkal támogatóknak.
MTI Fotó: Mohai Balázs[/caption]
A megyei elnök személye 11 megyében változatlan marad:
Baranya megyében Rittlinger Józsefet,
Békés megyében Kulcsár Lászlót,
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Taskó Józsefet,
Győr-Moson-Sopron megyében Németh Gergelyt,
Jász-Nagykun-Szolnok megyében Hubai Imre Csabát,
Komárom-Esztergom megyében Balogh Zoltánt,
Nógrád megyében Szandai Józsefet,
Somogy megyében Gombos Sándort,
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Rácz Imrét,
Vas megyében Pusztavámi Mártont,
Zala megyében pedig Süle Katalint
erősítette meg eddigi tisztségében a megyei küldöttgyűlés.
A fennmaradó 8 megyében új elnököt választottak:
Bács-Kiskun megyében Gáspár Ferenc,
Csongrád megyében Szél István,
Fejér megyében Varga Imre,
Hajdú-Bihar megyében Szólláth Tibor,
Heves megyében Szendrei László,
Pest megyében Velkei József,
Tolna megyében Vendégh Edit,
Veszprém megyében pedig Sövényházi Balázs
lett a megyei elnök.
A megyei elnökök munkáját mezőgazdaságért, élelmiszeriparért, vidékfejlesztésért, általános agrárgazdasági ügyekért, illetve helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnökök segítik.
A NAK országos küldöttgyűlése 2017 májusában határozott arról, hogy a hatékonyabb működés érdekében a tisztújítás alkalmával átalakul a kamarai szakmai osztályok rendszere. Országosan és megyei szinten az összevonások és racionalizálások révén az eddigi 15 helyett 9 osztály (Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari; Kertészeti és beszállító ipari; Állattenyésztési és beszállító ipari; Élelmiszer-feldolgozási; Élelmiszer-kereskedelmi; Kistermelői és helyi kezdeményezések;
Erdő-, vad-, és halgazdálkodási; Együttműködés, fiatal gazda és innovációs; Környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztály) alakul. Az alakuló küldöttgyűléseken ezen megyei osztályok elnökeit is megválasztották.
A tisztségviselők megbízatása 5 évre szól.
A köztestület tisztújításának utolsó állomása az országos alakuló küldöttgyűlés lesz. Erre 2017. december 20-án kerül sor Budapesten, a Parlament Felsőházi termében.
Erdő-, vad- és halgazdálkodási osztály elnökei
Baranya megye
Keszi László
Bács-Kiskun megye
Sipos István Károly
Békés megye
Kaszai Károly
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Dr. Hegedűs Attila
Budapest és Pest megye
Dr. Somogyvári Vilmos
Csongrád megye
Nagy Gábor
Fejér megye
Győri Tibor
Győr-Moson-Sopron megye
Orbán Tibor
Hajdú-Bihar megye
Dr. Gabnai Ernő Attila
Heves megye
Mikó Károly
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Sárközy Tamás
Komárom-Esztergom megye
Szalay Károly
Nógrád megye
Kiss László
Somogy megye
Springár Péter Ferenc
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Szalacsi Árpád
Tolna megye
Göbölős Péter
Vas megye
Mesics Ferenc
Veszprém megye
Bodor Dezső Károly
Zala megye
Rosta Gyula
(NAK)
-
Cimkék:
Országos Erdészeti Egyesület, Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, Keszi László, MEGOSZ, Szalacsi Árpád, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Gőbölös Péter, OEE, NAK, Dr. Somogyvári Vilmos, Rosta Gyula, Gabnai Ernő, Orbán Tibor, Sárközy Tamás, Bodor De