Zéno napja
A lap pénteki számában azt írta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium megerősítette értesülésüket. A tárca kiemelte, a május elsején életbe lépő magyar földjogi szabályozás határozott célja, hogy megvédje a magyar termőföldet a külföldiek és a spekulánsok felvásárlásaitól.
A kormány mindent megtesz ennek érdekében, s ezért tovább kívánja erősíteni a gazdák képviseleti szerveként felállításra váró helyi földbizottságokat.Ehhez szükséges a kétharmados törvény rendelkezéseinek módosítása annak érdekében, hogy a helyi földbizottságok létrehozásának demokratikus legitimációja megkérdőjelezhetetlen alapokon nyugodjon.
A testületek csak ezután alakulnak meg. Az eljárást úgy bonyolítják le, hogy kellő idő álljon a gazdák rendelkezésére a felkészüléshez - közölte a szaktárca.
A napilap meg nem erősített információja szerint úgy módosítanák a törvényt, hogy a helyi földbizottságok tagjait a települések képviselő-testületei válasszák meg. A jogszabály eredetileg a jegyzőt hatalmazta föl, hívja össze a földműveseket, hogy maguk közül válasszanak bizottsági
A helyi földbizottságokat eredetileg a jogszabály életbelépésének idejére, májusig létre kellett volna hozni, ám a hiányzó kormányrendelet miatt ez nem történhetett meg. A késlekedés oka, hogy a kabinet úgy döntött, figyelembe veszi azokat visszajelzéseket, amelyek e testületek demokratikus felhatalmazását kérték számon.
A lap megjegyzi, hogy a törvény szerint, amíg a földbizottságok nem állnak fel, a Nemzeti Agrárkamara megyei szervezetei alkotnak véleményt a földterületek adásvételéről.
(MTI)