Zéno napja
A Pilisi Parkerdő Zrt. a Budapesten és környékén élő mintegy hárommillió ember számára a természet gondozója, fenntartója és fejlesztője, hiszen a sokunk számára varázslatos erdők az ökológiailag és gazdaságilag fenntartható kezelés nélkül a téli időszakban nem adnának számunkra tűzifát, és nem szolgálnák a kulturált kikapcsolódást. Kevesen tudják, hogy Magyarország trianoni veszteségei közé tartoztak nagy kiterjedésű fenyveseink is, ezért az a tény, hogy az eltelt csaknem száz esztendőben hazánk erdővel borított területeinek aránya 11%-ról 21%-ra növekedett, a magyar erdészek munkáját dicséri. Ugyanakkor az erdők funkciója is megváltozott, hiszen túlzás nélkül állítható, mára milliók mindennapi kikapcsolódásának, rekreációjának helyszínéül szolgálnak, miközben továbbra is otthont adnak vadállományunknak és ellátják faanyaggal az országot. Mindennek ismeretében érdekes megtudni, mit adott legszűkebb szakmai és tágabb társadalmi tevékenységeivel számunkra idén a főváros és környékének erdeit gondozó társaság.
A Pilisi Parkerdő Zrt. folyamatos erdőborítással kezeli a rábízott erdők több mint egynegyedét, amely így meghaladta a 15 ezer hektárt. Emellett nem csökkent az úgynevezett természetes erdőfelújítás aránya, a terület 70%-án természetes módon, azaz a fák lehullott magjairól újítják meg az erdőket. Ahol arra mégis szükség volt, a 2013. tavaszi és őszi erdősítési időszakban összesen 300 hektáron ültettek csemetét vagy vetettek makkot a Parkerdő erdészei. Így többek között az idei erdőtüzek, a nyári árvíz, a rágcsálók vagy a cserebogár pajor által károsított erdőket sikerült mesterségesen pótolni.
Az erdészek sokat tettek a természeti értékek megőrzése területén is. A „Parkerdő természetesen” pályázatok keretében összesen 95,4 hektár, tájidegen fafajokból álló, természetes úton megújulni képtelen erdő fáit cserélték le őshonos, a mi klímánknak megfelelő, önmagukat megújítani képes fafajokra. Ezek a fiatal erdők még több évtizednyi ápolást igényelnek. A KEOP pályázat keretében Pilismaróton megtörtént a Miklós-deák völgyi
A Dunakanyart is erősen érintő 2013-as árvízi védekezés teljes időszakában a Pilisi Parkerdő Zrt. - nem saját vagyonának védelme érdekében - több mint 200 erdőgazdasági kollégával és általa közfoglalkoztatottal, valamint 36 terepjáróval vett részt, összesen mintegy 13 ezer munkaórában. Az erdészet autói összesen 31 ezer kilométert tettek meg védelmi anyagokat, élelmiszert, ivóvizet szállítva. A Pilisi Parkerdő Zrt. által megnyitott erdészeti út biztosította napokon át a Dunakanyar elzárt településeinek megközelítését, és az erdészek adtak szállást a visegrádi védekezésben segítséget nyújtó 70 tűzoltónak. Az erdőgazdaság a Dunakanyar több településén az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás alapján részt vett a takarítási munkákban, gátak elbontásában, homokzsákok ürítésében, az árhullám által lerakott szemét és hordalék, valamint iszap eltakarításában is.
Közjóléti tevékenysége keretében 2013-ban a Pilisi Parkerdő Zrt. felújította az Országos Kéktúra útvonalának 113 kilométeres szakaszát. Megújultak a Rám-szakadék biztonsági berendezései és környékének letelepedő helyei, közvetlen közelében pedig tanösvényt adtak át az őszi kirándulószezonban. Az Országos Kéktúra útvonalán lévő szálláshelyek is folyamatosan megújulnak. 2013 őszére elkészült Visegrádon a Mogyoró-hegyi kemping fogadóépülete, mely egyben „matracos” szálláslehetőséget is biztosít. Orbán Viktor miniszterelnök átadta a Som-hegyi Turistaházat, amely azóta már számos természetjárónak nyújtott szálláshelyet. Megkezdődött a Kőhegyi Menedékház és a Fekete-hegyi „Sas-fészek” felújítása is, amelyek várhatóan 2014 tavaszán kerülnek átadásra.
Idén az előző évhez hasonlóan összesen 375 közfoglalkoztatottat vett alkalmazásba a Pilisi Parkerdő Zrt. Az első program márciustól októberig tartott, költségvetését nagy részben a Belügyminisztérium finanszírozta, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. közel 50 millió forint saját forrással egészített ki.
A közfoglalkoztatottak elsősorban a parkerdei és az erdőművelési munkákból veszik ki a részüket. Ezek közé tartozik az agresszívan terjedő, idegenhonos fafajok visszaszorításán túl a parlagfű irtás, az őshonos erdők megújulását segítő bozótirtás, a szemétgyűjtés és az erdei utak-, séta- és turistautak, tanösvények karbantartása is. A közfoglalkoztatási programban különösen fontos a Budapesti Erdészet parkfenntartó munkája. Itt 24 fő fizikai munkás, 2 fő brigádvezető és egy adminisztrációs munkatárs segíti az erdészet munkáját. A Pilisi Parkerdő Zrt. télen is folytatja közfoglalkoztatási programját 2013. november és 2014. április között, a nyárihoz hasonló létszámmal. A programban a fiatal erdők ápolása és a turistaút-, sétaút-hálózat gondozása mellett kiemelt jelentőséget kap a 100 főt érintő képzés is: 80 fő részesül erdészeti alapismeretek oktatásában (erdőművelési-, erdőfenntartási munkák), 20-an pedig motorfűrész-kezelői ismereteket tanulnak OKJ-s képzés keretében. E képzés során elsősorban az erdőművelésben használatos fűrészgépek kezelésének elsajátítását tanulják meg a közfoglalkoztatottak.
A harmadik éve tartó szociális tűzifa program keretében a Pilisi Parkerdő Zrt. idén 39 település részére szállít mindösszesen 1121 köbméter tűzifát, amelynek mintegy felét már kiszállították az erdészek, január során pedig a még hátralévő mennyiség is a rászorulókhoz kerül.
A mozgalmas 2013. év utolsó hónapja munkával és az ünnepi készülődés jegyében telt. Az erdészetek a Pilisi Parkerdő területén mindenütt feltöltötték az etetőket, így az állatok jóllakottan tölthetik a karácsonyt, nekik zab, kukorica és réti széna lett az ünnepi menü. Luca napján az Erdei Művelődés Házában is véget ért a négy hete zajló Erdei karácsony című programsorozat, amelynek keretében 606 gyermek és 56 pedagógus készülhetett az egyik legszebb ünnepünkre. A visszajáró gyermekek legnagyobb örömére Bikkmakk Mihály, az erdei manó mesélt karácsonyi és adventi népszokásainkról. Nemcsak mesélt, hanem egyéb meglepetésekkel is szolgált: Luca-székének elrablása, a közös hangszeres regölés, az aprószenteki vesszőzés, és a „hóesés” a házban egyaránt elbűvölte a gyermekeket. A karácsonyi szünetben is érdemes a Budakeszi Vadasparkba látogatni, ahol a bejáratnál élő betlehem várja a látogatókat.
(Pilisi Parkerdő Zrt.)