Megnyílt! - Az új kihívásokra is választ ad az innoLignum Sopron erdészeti kiállítás (+KÉPEK)
Szeptember 7-én, a Novomatic Aréna területén kilencedik alkalommal nyílt meg hazánk legjelentősebb erdészeti és faipari szakvására, az innoLignum Sopron rendezvénysorozat. A szombat délutánig tartó program során számos szakmai konferencia, termékbemutató és erdészeti gép várja az érdeklődőket.
TELJES FOTÓGALÉRIA A 2017-ES INNOLIGNUM SOPRON KIÁLLÍTÁSRÓL >>>
Erdő-Mező élő bejelentkezés a helyszínről az első nap reggelén:
A rendezvény hivatalos megnyitó ünnepségén
Prof. Dr. Faragó Sándor, a Soproni Egyetem rektora az innováció, az erdő és a fa között meglévő, erős kapcsolatra hívta fel a figyelmet, kiemelve, hogy akkor vonzó egy szakmai kiállítás, ha mindig valami előre mutatót tud adni a szakma számára. Köszöntőjében külön kiemelte, hogy nagyon fontos, hogy a hallgatók a rendezvényen első kézből kaphatnak információt a technológiai előrelépésekről, újításokról.
Az új kihívásokra új megoldásokkal kell válaszolni - hangsúlyozta
Ugron Ákos Gábor állami földekért felelős helyettes-államtitkár az innoLignum Sopron megnyitóján. A szakmát a klímaváltozás és a munkaerőhiány is komoly próba elé állítja, előbbire többek között az erdőterületek növelése, az agrár-erdészeti rendszerek működtetése, valamint a megtermelt faanyag felhasználása lehet a válasz. Ugron Ákos Gábor külön kiemelte, hogy ebben a kihívásokkal teli környezetben különös jelentősége van a jól képzett mérnököknek, valamint az erdészeti, faipari szakma rangjának erősítésének.
Firtl Mátyás országgyűlési képviselő szerint az évről évre egyre színvonalasabb kiállítás az ország és a gazdaság erősödését bizonyítja. Beszédében kiemelte a Sopronban végzett hallgatók hűségét, ami erősíti a kiállítást, a hagyományokat és a várost is. Hangsúlyozta; a vállalkozóknak a siker érdekében naprakésznek kell lenniük, éppen ezért fejlett technológiákra van szükségük, amit a vásáron megtalálhatnak.
Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere szerint nagyon fontos, hogy a vásáron megjelenjen az oktatás és a hallgatóság, hiszen a rendezvény során rengeteg információhoz juthatnak a jövő szakemberei. A kutatás, a fejlesztés, az innováció elengedhetetlen része a gazdasági növekedésnek. Itt új utakat, inspirációkat lehet találni – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette; ezután is támogatni fogják az innoLignum Sopron rendezvényt, hiszen a vásár az egyetem és a város közötti együttműködés egyik legfontosabb pontja.
A megnyitó ünnepségen az innovációs díjat idén a
Kiskorpád Gépker Bt., a vásárdíjat pedig a
Forest Power Kft., a
JG-Max Bt., valamint a 9 éve kiállító
Holz&Metal Kft. vehette át. Sopron Megyei Jogú Város különdíját a
Profil Motor Kft., míg a kamarai különdíjat a
Kiss BVM Kft. kapta meg.
Az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat idén szeptember 7. és 9. között várja a látogatókat a Novomatic Arénában. A szervezők idén sem csak az erdőgazdálkodás és a faipar képviselőire gondoltak, hiszen szombat délutánig számos közönségprogramot is szerveznek kicsiknek és nagyoknak; óvodásoknak, iskolásoknak, egyetemistáknak és családoknak egyaránt.
A 22 állami erdőgazdaság 120 négyzetméteres közös standján idén is megismerkedhetünk Magyarország vadfajaival, kirándulóhelyeivel, kóstolhatunk erdei termékeket, de az erdészek munkájába is betekintést nyerhetünk. A kiállítás szakmai részén a legújabb gépészeti technológiákkal, többek között a természetközeli erdőgazdálkodás eszközeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.
(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)
-
Cimkék:
JG-MAX Bt., Prof. Dr. Faragó Sándor, erdészeti kiállítás, innoLignum Sopron, faipari kiállítás, Forest Power Kft., Holz&Metal Kft., Kiskorpád Gépker Kft., Kiss BVM Kft., Ugron Ákos, Soproni Egyetem, innoLignum Sopron 2017