Megkoszorúzták Bakkay József erdőmester emléktábláját Kecskeméten

A Kecskeméti Városháza díszudvarában Bakkay József egykori kecskeméti erdőmester emléktáblájánál helyezett el szerdán délelőtt közösen koszorút az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Kecskeméti Helyi Csoportja és a KEFAG Zrt.
Megkoszorúzták Bakkay József erdőmester emléktábláját Kecskeméten
A megemlékezésen elhangzott, hogy 2012-ben az ENSZ határozata március 21-ét az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította. Az idei évben is számtalan rendezvénnyel ünnepelték az erdőket az állami erdőgazdaságok országszerte. A KEFAG Zrt. munkatársai ezen a jeles napon, immáron 3. éve nagytakarítással tisztelegnek az erdők előtt. Bács-Kiskun megyeszerte szemetet gyűjtöttek erdeinkben és az utak mentén. A Vackor Vár Erdei Iskolában pedig erdei akadályversenyen mérették meg magukat ovisok és kisiskolások. bakkay_jozsef_1 Az ünnepségsorozat részeként szerdán megkoszorúzták Bakkay József emléktábláját. Bimbó Brigitta, a Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskola foglalkozásvezetője, erdész-vadgazdálkodási technikus szavalatát követően Szabó Tibor, az OEE elnökségének régióképviselője emlékezett meg az Erdők Nemzetközi Napjáról és a 150 éves erdészeti egyesületről. Majd Koczka Zoltán, az OEE Kecskeméti HCS titkára és a KEFAG Zrt. vezérigazgató helyettese méltatta Bakkay József erdőmester munkásságát. Végül a tisztelet koszorúját helyezték el az emlékműnél. bakkay_jozsef_3 Háttér: 1879. február 4-én született Bakkay József városi erdőmester, a bugaci homokfásítás úttörője. Középiskoláit Szatmáron és Máramarosszigeten végezte. A Selmecbányai Erdészeti Akadémián szerzett diplomával 1900-ban állami szolgálatba lépett: a Horvát-szlavonországi Ottocacon székelő szusaki erdőhivatal kerületében töltött el tíz évet túlnyomórészt mint erdőgondnok. 1910-től rövid ideig gróf Zichy uradalmában, az Abauj megyei Hijón dolgozott. Innen jött 1913-ban egyhangúan megválasztott erdőmesterként Kecskemétre. bakkay_jozsef_2 Hallatlan szervezőerővel és vasakarattal az addig kezdetleges állapotban lévő városi erdészetet modern erdőgazdasággá alakította át. Hihetetlen energiával keresztülvitte, hogy mezőőrök helyett szakképzett erdőaltiszteket alkalmazzanak - akiknek 12 lakóházat is emeltetett -, továbbá, hogy az egyetlen egy erdőtiszt helyett öt okleveles erdőmérnököt vegyenek fel. Az Alföld fásításának fontosságát már 1917-ben felismerte, és körülbelül 2000 kat. hold homoki szőlőt csatoltatott az erdőterülethez, melynek betelepítése meg is történt. Az út nélküli, szinte megközelíthetetlen bugaci puszta 7000 kat. holdnyi erdejének silányabb minőségű, addig értékesíthetetlen faanyagát téglaégető felállításával és 15 kilométer hosszú iparvágány építésével hasznosította. Jórészt neki köszönheti létét a máig fennmaradt, 53 kilométeres Kecskemét-kiskunmajsai gazdasági vasút, amit erdőtisztjeivel ő tervezett és építtetett meg. 1918-ban modern fatelep létesítésével, korszerű aprítógépek beszerzésével megszervezte a 80.000 lakosú Kecskemét tűzifaellátását. Mint hivatali főnök, mint kolléga beosztottaival szemben atyai szeretettel viseltetett. Puritán ember volt, erős karakter, aki az elveihez szigorúan ragaszkodott. 1931. október 27-én hunyt el. (keol.hu) erdomezolike