Különleges bemutatót tartott a magyar favágó válogatott
Az idei év első - és vélhetően utolsó - favágó bemutatóját tartotta az Országos Vadásznap alkalmával a magyar STIHL Timbersports csapat. Bár az esetek többségében négy versenyző vesz részt egy ilyen a látványos show-n, ezúttal az ország minden tájáról, Borsodtól az Alföldig, a Mátrától a Bakonyig - heten ragadtak fűrészt, fejszét. A Sohollári-völgyben, a Zalai Vadászati Évadnyitón az is kiderült, hogy mi történt a sportolókkal az elmúlt hónapokban, amikor a koronavírus-járvány miatt nem állhattak közönség elé.
Juhász István hatszoros magyar bajnok és Bozsó Zoltán Zoka jelenlegi bajnok vezetésével (2019-ben nyerte el a címet, de idén nem védhette/védheti azt meg) Hamvasi Ferenc zirci favágó, apa és fia, Strúbel József Dedi és Strúbel Bence, a miskolci tűzoltó, Pankotai Zoltán, valamint a fiatal Andráska Zoltán mutatta be a legférfiasabb sportágak egyikének versenyszámait.
A sportolók az elmúlt hónapokban nem tudtak bemutatózni és versenyezni, az Országos Bajnokság éppen ezekben a napokban lett volna az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon, ám a koronavírus-járvány miatt ezt a rendezvényt sem tartották meg. Az otthoni edzések természetesen nem maradtak el, de az erdei munka sok volt, így a versenyzők leginkább ott próbálták kondiban tartani magukat. A fakitermelő, az erdőápoló és a tűzoltó munka tavasszal, karanténidőszakban sem állt le. Mivel ráadásul a magyra versenyzők számára a bemutatók és a versenyek a felkészülés fontos részét képezik, így az idei évben sokkal kevesebb gyakorlási lehetőségük volt, mint máskor.
Pedig Világbajnokság várhatóan - rendhagyó módon - lesz 2020-ban is, még ha nem is csapatban. Ehhez vágatlan videón kell rögzíteni a versenyszámok teljesítését, azt elküldeni a nemzetközi versenybírákhoz, és a nagy megmérettetés ezek alapján meghívásos formában zajlik majd. Ahogy az a bemutató során is kiderült, a magyar csapatból többen megpróbálkoznának ezzel, a verseny tehát itthon is kiélezett lehet.
A STIHL Timbersports bemutató az Országos Vadásznap egyik legnépszerűbb színpadi programja volt, ami nem véletlen, hiszen a magyar versenyfavágók az év egyik legmelegebb napján minden erejüket beleadva vágták a fát fűrésszel, motorfűrésszel, fejszével. Hiába a több hónapnyi, sőt majdnem egy éves kihagyás, a hét sportoló tudása lenyűgözte a közönséget, akik a tűző napon is végignézték az egyórás fanyűvést.
A STIHL Timbersports versenyszéria magyar csapatának egy része tehát végre ismét színpadra állhatott augusztus végén, és ha nem is versenykörülmények között, de bemutatón ragadhattak STIHL motorfűrészt. A rendezvényt követően aztán mindenki hazatért, és folytatták az erdei munkát, a tűzoltást, a tanulást, ami mellett most még nagyobb hangsúlyt kap a felkészülés a VB előtti "miniversenyre". Reméljük, lesz magyar versenyző a rendhagyó nemzetközi tornán.
(Erdő-Mező Online - Fotók: Gribek Tímea)
-
Cimkék:
STIHL, magyar favágó válogatott, STIHL Timbersports, Juhász István, Bozsó Zoltán, favágó verseny, Strubel József, fakitermelő verseny, magyar fakitermelő válogatott, Strubel Bence, Pankotai Zoltán, Hamvasi Ferenc, Andráska Zoltán