Zéno napja
Annak érdekében, hogy a több mint 100 év alatt összegyűlt, mára több mint 22 ezer kötetet tartalmazó állomány legértékesebb – zömmel magyar nyelvű – dokumentumai a nagyközönség számára ingyenesen hozzáférhetővé váljanak, az Országos Erdészeti Egyesület 2017 őszén, az Agrárminisztérium, valamint a Wagner Károly Alapítvány támogatásával megkezdte a Wagner Károly Digitális Erdészeti Szakkönyvtár felépítését. A digitalizálási programban az indulástól mostanáig ezer nyomtatott kiadvány – könyv és folyóirat – elektronikus változata készült el. Ezek közül kiemelendők Bedő Albert, Kaán Károly, Fekete Lajos és Vadas Jenő művei, a periodikák közül az Erdészeti Zsebnaptár teljes sorozata, a Mittheilungen des Ungarischen Forstvereines évfolyamai, az Erdészeti Kísérletek, valamint a 19. század végi, 20. század eleji, rövidebb ideig megjelent erdészeti témájú szaklapok.
A hazai és nemzetközi könyvtári gyakorlatban már ismert és széleskörűen használt szoftverre alapuló szolgáltatás egyaránt elérhetővé teszi az ún. egymezős és az összetett keresési lehetőségeket, oly módon, hogy a keresést teljes szövegben biztosítja, valamint azt is, hogy az erdészeti digitális könyvtár nemzetközi aggregátor szolgáltatásokhoz is kapcsolódhasson a jövőben.
A könyvtárról szóló videó itt tekinthető meg.
(Wagner Károly Alapítvány)