Kedvezett az eddigi enyhe tél a vadállománynak
Miközben a vadállománynak kedvezett az eddigi enyhe tél, a vadgazdálkodók esetében felemás a helyzet, kevesebbe került a vad etetése, mint egy hidegebb-havasabb időszakban, de a melegebb idő miatt kevesebb vadat ejtettek el, ami csökkenti a társaságok bevételeit.
Györök Lajos, az 54 ezer hektáron gazdálkodó
Mecsekerdő Zrt. vadgazdálkodási osztályvezetője az MTI-nek elmondta, az állatok erősek, jó kondícióban vannak, a kitett takarmányból, például kukoricából, szénából és cukorrépából kisebb mennyiségre van szükség, mint a hidegebb napokon. A vadak többsége ugyanakkor nem az ilyenkor megszokott helyén, a nagy erdőtömbökben, hanem az agrárterületek szélein tartózkodik, és esetenként az átlagosnál nagyobb károkat okozhat a növénykultúrákban.
Az osztályvezető megjegyezte: az enyhe időjárásnak a vadászok nem örülnek, az állatállomány ugyanis szétszóródik, ez nehezíti a vadászatot.
Györök Lajos szólt arról is, hogy ha februárban erős lehűlés lesz, a tél hátralévő része pedig kemény lesz és tovább tart, az hátrányosan befolyásolhatja a vaddisznók szaporulatát. A malacok januárban és februárban jönnek a világra, de a nagy hóban jelentős részük felfázhat és elpusztulhat.
Hasonlóan nyilatkozott Lázár Attila, a
Zala Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati osztályvezetője is az MTI-nek. Elmondta, a vadállománynak az elmúlt évekhez képest az idén eddig kevesebb takarmányra volt szüksége, az enyhe tél viszont megnehezítette a társas vadászatokat. Hozzátette: a vadállomány eddig könnyebben vészelte át a telet, a tavaszias, zömében fagymentes időszakban az élőhelyeken is bőséges táplálékhoz jutottak. A vadásztársaságoknak viszont arra is fel kell készülniük, hogy a következő időszakban megváltozhat az időjárás és a magas hótakaró miatt valószínűleg több takarmányt kell eljuttatni az etetőkbe.
Lázár Attila közölte, a 2013-2014-es vadászati év február végén fejeződik be, így az etetéssel kapcsolatos végleges adatai még nincsenek. Az elmúlt időszakban a vadak etetésére átlagosan mintegy 5 ezer tonna takarmányt használtak fel évente, és több mint háromezer hektárnyi vadföld állt rendelkezésre. Mezőgazdasági vadkárra a 2012-2013-as vadászati évben 419 millió forintot fizetek ki, 40 millió forinttal többet, mint egy évvel korábban, az erdei vadkár pedig 11 millió forintot tett ki.
A vadászatra alkalmas terület Zala megyében megközelíti a 314 ezer hektárt, de a gazdálkodók vadtűrő képessége korlátozott, ezért célul tűzték ki a nagyvadállomány - a vaddisznó és a gímszarvas - létszámának további csökkentését.
Az idei vadászati évben 12 ezer vaddisznó, 6 ezer gímszarvas és 5500 őz elejtését tervezik. A társas vadászatokat viszont egyelőre megnehezíti, hogy a vadállomány jobban szétszóródik, az erdőn és a mezőn elegendő táplálékhoz jutnak.
Az 52 vadászterület vadgazdálkodási jelentése alapján a társaságok a tavalyi évet 126 millió forint nyereséggel zárták Zala megyében, míg a 2011-2012-es vadászati idényben 18 millió forint eredményt sikerült elérni. Négy évvel ezelőtt még veszteséges volt az ágazat; 2009-ben 62 millió forint, 2010-ben pedig 53 millió forint volt a veszteség.
Az enyhe tél párás, ködös időjárása a vadászati főszezonban, november végétől január közepéig, tartósan nehezítette a vadászatot - közölte a
Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelési Igazgatósága. A meleg idő vélhetően nem kényszerítette rá a vadfajokat, hogy a Bakonyból alacsonyabb területekre vándoroljanak, így - a vadásztársaságok jelzései alapján - a Bakony környékén elterülő területeiken nem volt jelen az előző években megszokott nagyságú vadállomány - tették hozzá.
A gyenge tél folytatódása esetén tavaszra várhatóan jó szaporulattal lehet majd számolni. A múltév márciusában beköszöntött télen ugyanis a vaddisznó-szaporulat nagy része elpusztult. Ezt mutatják az adatok is, az elmaradás 30 százalékos a tervtől, és hiányoznak a süldők a terítékből - közölte a kormányhivatal.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a téli szezonban eddig, a korábbi évekhez képest, 50-60 százalékkal kevesebb kiegészítő takarmányt kellett eljuttatni a vadgazdálkodóknak a közel 5 ezer etetőhelyre az őzek, mezei nyulak és fácánok táplálására. Az elmúlt hetek 5-10 Celsius fokos időjárása itt is kedvező a vadállománynak, a gabonatáblákon találnak kellő eleséget - közölte Kasuba András a megyei vadászszövetség fővadásza az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint az enyhe időben az őzek jól telelnek, a mezei nyúl állománnyal sincs gond, és amennyiben a február végi március eleji időszakban nem lesz nagy hó a földeken, az utóbbiaknál az elvárt szaporulattal lehet számolni. Kasuba András megjegyezte, a természet ezúttal télen teszi könnyebbé az állatok életét, miután nyáron a nagy szárazság és hőség miatt az élelemhez és vízhez jutás okoz sokszor gondot jelentett számukra.
(MTI)
-
Cimkék:
vadászat, vadgazdálkodás, Zala megye, vaddisznó, gímszarvas, őz, Mecsekerdő Zrt., Kasuba András, Veszprém megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye, tél, mezei nyúl