Ilyen volt a STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntője (VIDEÓ!)
Szeptember 27-én a Kaposvári Állattenyésztési Napok részeként rendezték meg a 13. STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntőjét, ahol 40 csapat 160 versenyzője mérte össze tudását. A helyszínen az Erdő-Mező is ott volt, és videót is készítettünk!
A hatalmas küzdelemben végül az Északerdő Zrt. 1-es csapata lett legjobb. A Horváth László, Gerőcs János, Kiss Attila és Lengyel Lajos négyes szenzációs időeredménnyel, hibapont nélkül szerezte meg az első helyet.
„Nagyon sok munka van mögöttünk, és úgy érzem, valahol talán beérik ennek a gyümölcse” - mondta el meghatottan az Erdő-Mezőnek Gerőcs János. A győztes csapat tagja hangsúlyozta; a felkészüléshez az Északerdő Zrt. biztosította a helyet és a faanyagot. Az állami erdőgazdaság maximálisan támogatta őket.
Riporter: Rákóczi Ágnes
Szerkesztő: Gribek Dániel
Operatőr-vágó: Kovács Zoltán
Megbecsülik a nőket is
Az országos döntőn a harmadik a Dalerd Zrt. Nagy István csapata lett, míg a második helyen a Szombathelyi Erdészeti Zrt. gárdája végzett. Németh Péter, Imre József és Szalai Miklós mellett a mezőny egyetlen hölgy tagja is ebben a csapatban versenyzett.
Czirók Bianka erdésztechnikusként végzett, jelenleg a Falco Zrt.-nél dolgozik, az alapanyagot veszi át a faipari cégnél. „Az iskolában is jártunk versenyekre, és ebből alakult ki, hogy a nagybetűs életben is folytatom ezt".
„Nagyon jó volt a csapat, főleg, hogy első évben versenyzünk így együtt. Nagyon gyorsan kellett összeszoknunk, de szerencsére ez jól sikerült. Én nagyon örülök ennek a második helynek, bár tudjuk, hogy csak egy-két ponttal maradtunk le” - mondta boldogan az eredményhirdetés után a női fakitermelő versenyző.
A kérdés persze egy második helyezés után is fennáll; hogyan fogadják el nőként egy ennyire férfias szakmában? „Azt gondolom, hogy ha az ember ebben a szakmában letesz valamit az asztalra, azt ugyanúgy elismerik, és ugyanúgy megbecsülik, mintha férfiként értem volna el” - válaszolta.
Világrekord és negyedik hely
A kaposvári mezőnyben ott voltak a magyar fakitermelő válogatott tagjai is, akik szeptember közepén Magyarországot képviselték a hagyományos fakitermelő világbajnokságon Svájcban.
„Elmondhatom, hogy elég jól sikerült a verseny a magyar csapatnak, 25-30 éve nem voltunk ilyen eredményesek. 2 aranyéremmel, 1 ezüstéremmel és 1 bronzéremmel utazhattunk haza csapatban világbajnoki negyedikként” - mondta el az Erdő-Mezőnek Juhász István válogatott kerettag. Az ország egyik legeredményesebb fakitermelője hozzátette: „Nyilvánvalóan az a cél, hogy minél eredményesebbek legyünk. Legközelebb majd 2016-ban Lengyelországban, Poznanban rendeznek világbajnokságot. Két év. Készül mindenki, aki ezzel foglalkozik - a világ minden táján”.
A svájci világbajnokságon nem csak aranyérmek születtek. Az Erdő-Mező elsőként számolt be arról, hogy szerelés versenyszámban Rittlinger Róbert világcsúcsot is döntött.
„Világbajnok lettem, ráadásul szerencsére világcsúccsal. Elértem azt, amiért dolgoztam. Ez az ötödik világbajnokságom, kétévente rendezik meg, tehát 10 év munkája ez az eredmény. 2016-ban mindenképpen meg szeretném védeni a címemet, ha lehet, akkor persze a világcsúcson is javítanék, mert szeretném, hogy minél tovább az én nevem szerepeljen a rekord mellett. Egyébként pedig egyéniben is szeretnék világbajnok lenni, és a csapatot is szeretném hozzásegíteni ehhez. Nagyon pozitív vagyok az elkövetkezendő évek tekintetében” - nyilatkozta az Erdő-Mezőnek Rittlinger Róbert.
November közepén STIHL Timbersports világbajnokság
Az idei STIHL fakitermelő versenysorozat Kaposváron véget ért, ahogy a hagyományos világbajnokság is lezajlott. A magyar favágók előtt azonban még van egy komoly megmérettetés, a november 14-én kezdődő ausztriai STIHL Timbersports világbajnokság.
Juhász István, aki mindkét sorozatban versenyzik, már készül a küzdelemre. „Jelenleg már a november közepére meghirdetett innsbrucki STIHL Timbersports világbajnokságra készülök. Ott is próbál az ember minél jobb eredményt elérni. Nyilvánvaló, hogy minden perc, amit az egyik versenysorozatra történő felkészüléssel töltök, az a másik rovására megy, de szerencsére eddig sikerült olyan eredményeket elérni, amelyekkel azért nem kell szégyenkezni. A tavalyi Timbersports világbajnokságon is 7. lettem” - fejtette ki a válogatott kerettag.
Reméljük, hogy az idei évben Juhász István, és az egész csapat javítani tud a tavalyi eredményen. Az viszont már most biztos, hogy így is nagyon büszkék lehetünk minden magyar fakitermelő versenyzőre, bármely versenyszériában is ragadjon fejszét vagy motorfűrészt.
Korábbi videónk a bükkzsérci regionális STIHL fakitermelő versenyről:
(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)
-
Cimkék:
STIHL, motorfűrész, Északerdő Zrt., DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt., Szombathelyi Erdészeti Zrt., láncfűrész, favágó, STIHL Timbersports, Erdő-Mező Videó, STIHL Országos Fakitermelő Verseny, Juhász István, favágó verseny, Rittlinger Róbert, fakitermelő verseny, Gerőc