Ihárosi Péter: Az erdők védelme a kormányzati politika szerves része

A fűtési szezon közeledtével sokakat foglalkoztat a tűzifa beszerzése, és ennek kapcsán is érdemes visszatérni a hazai erdőkkel kapcsolatos vitára. A vitahelyzet esetünkben a következő: az erdő mint vagyonelem korlátozott jogokkal rendelkező jószág. Ennek oka nemes egyszerűséggel az, hogy többféle szükségletet és igényt kell hogy kielégítsen. A faállományokkal folyó gazdálkodás, a haszonvétel eleve komoly szabályokhoz kötött. Mind közül a legkiemelkedőbb talán, hogy az erdők természetességi állapota nem csökkenhet, azaz úgy kell gazdálkodni, hogy eredményként a természeteshez lehető legközelebbi ökológiai viszonyokat hagyjunk hátra. Ez az egyik garancia, amely szavatolni próbálja a fenntarthatóság, az állékonyság jellemzőit az erdőállományok szintjén.

De korlátot jelent az erdőgazdálkodónak az is, hogy „Az erdőben – annak rendeltetésétől függetlenül – pihenés, üdülés, sportolás és kirándulás céljából gyalogosan, emberi erővel hajtott kerékpárral, lóval, valamint az erdészeti feltáróhálózat részét képező erdei úton sport- vagy turisztikai célú, lóval vontatott járművel bárki saját felelősségére közlekedhet, illetve ott tartózkodhat, amit az erdőgazdálkodó tűrni köteles, kivéve, ha a) más jogszabály azt korlátozza, vagy b) az arra jogosult a látogatás korlátozását az e törvényben foglaltak alapján elrendelte”. Így fogalmaz az erdőtörvény. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni! Az erdőnek három rendeltetése, avagy „használati célja” van. Ezek a védelmi, a közjóléti és a faanyagtermesztési rendeltetések. A sorrend nem véletlen. A védelmi rendeltetés a fő prioritás. Az imént idézett jogszabályrészlet erre is utal. De minden egyéb esetben elsőséget élvez a közcél, hisz a kirándulókat a gazdálkodó „tűrni köteles”. Ezzel meg is találtuk a neuralgikus pontot. A gazdálkodó működtetni akarja üzemi tevékenységét, ami együtt jár a termelési feladatok végrehajtásában tevékeny nagy gépek, fakitermelő munkások és erdészek, illetve a vad gondozását és hasznosítását végző szakmunkások és vadászok jelenlétével ebben az időszakban. De lehet-e így kikapcsolódni, élvezni az erdei turizmus mindennemű áldásait? A válasz egyszerű: igen. Csak térben és időben el kell különíteni az üzemi tevékenységet és a természetjárást. Minden intézkedés végső soron a fő célt, a közjót szolgálja. Mert közcélú a megtermelt üzemi eredmény jelentős összegének felhasználása. Tudniillik a gazdálkodó ebből finanszírozza a turisztikai beruházásait és infrastruktúrájának üzemeltetését, fenntartását. Az erdőben kikapcsolódók érdekét szolgálja a stabil gazdálkodásból származó eredmény jelentős része, ahogy biztonságukat az egyes korlátozó intézkedések is. Ha valaki mégis olthatatlan vágyat érez, hogy betekintést nyerjen az erdő titkaiba, az kis utánajárással és szervezéssel bármit megnézhet ebben a szektorban. Az előzőekben vázoltak aktualitásán keresztül szeretnék rámutatni arra, hogy mit jelent és miért szükségszerű az erdészeti politika. Az erdészet ügye nem eszköze a politikának, hanem eleme. Óriási különbség van a kettő között. A baloldal eszközként használja fel – a többi között – az erdők ügyét annak a célnak érdekében, hogy hatalomhoz jusson. A jobboldalon az erdők ügye a napi politika szerves része, ahol a cél maga az erdő és funkcióinak maradéktalan betöltése. Ennek köszönhető a Nemzeti erdőstratégia. Ezért működik a kormányzati döntéseket támogató Országos Erdőtanács. Ennek okán felel a területért önálló államtitkárság az Agrárminisztériumon belül. Országfásítási program indulhatott. Így valósult meg 2010 óta közel húszmilliárd forint értékű közcélú beruházás a hazai erdőkben. A cél egyértelmű: mennyiségi és minőségi gyarapodás, a szolgáltatási profil fejlesztése, azaz fejlődés. Az erdő több, mint nyersanyagtermelő üzem. Az erdő teremt, táplál és megtart testben és lélekben egyaránt. Forgassuk vissza kicsit az idő kerekét! A bevezetőmet követően egy konfliktusból jutottunk el az erdészeti politika magyarországi jelenéhez. De mi a helyzet, ha történelmi léptékben vizsgáljuk az erdők szerepét a politikában, azaz a közügyek közt? Azzal szembesülünk, hogy az emberiség, amióta jelen van a Földön, szoros kapcsolatban áll az erdővel. Kezdetben szükségleteit elégítette ki. Idővel, ahogy fejlődött a civilizáció, úgy változtak a szükségletek és jelentek meg újabb és újabb igények is. A történelem hajnalán táplálékot, védelmet és tűzifát biztosított az erdő az embereknek. Később az eszközök, épületek, majd a fegyverek megalkotásához vált nélkülözhetetlen alapanyaggá úgy, hogy közben az eredeti funkcióját, jelesül a táplálék-, védelem- és tűzifa-szolgáltatását is fenntartotta. Az iparosodással újabb felhasználási területek születtek. A bányák vágatainak kitámasztását, a kohók felfűtésének nyersanyagát, majd a vasúti pályák építési alapanyagát is a faállományok hasznosítása nyújtotta. Ahhoz, hogy a folyamatosan bővülő igényeket képes legyen kielégíteni, gazdálkodni kellett az erdőkkel. Megszületett a szakjog, a szakember, ezzel egy új ágazat a nemzetek életében úgy, hogy közben az alapvetések mit sem változtak: élelem, védelem, tűzifa. Hol tartunk ma és mi várható a jövőben? Bár a világ egyre bonyolultabb, de van, ami nem változik. Nekünk, embereknek az erdővel továbbra is szoros a kapcsolatunk. Alapvető igényeink a tiszta víz; az egészséges élelem; a termőtalaj, a mezőgazdasági területek megőrzése; a rendkívül sokoldalúan hasznosított és megújuló nyersanyag és energiaforrás, a faanyag biztosítása mellett a természeti környezet védelme; a foglalkoztatás; a biodiverzitás megőrzése és a klímaváltozás hatásainak csökkentése. Pontosan ezt fogalmazta meg a jogalkotó a hatályos erdőtörvényben. A cél a köz szolgálatába állított erdő, amely ma már nemcsak anyagi igényeinket, de lelki, szellemi fejlődésünket is szolgálja. Az erdő érték. Olyan kincs, amely az emberiséget végigkíséri az útján a kezdetektől a végnapokig. Mert testet öltött benne az „anyatermészet”. Forduljunk felé és a vele gazdálkodókhoz ezzel a lelkülettel! (Ihárosi Péter - Magyar Nemzet)