Gerőcs János: Elkövettünk mindent a jó eredmény érdekében! - Interjú a magyar válogatott versenyzővel
Mint arról az Erdő-Mező Online már beszámolt, a magyar fakitermelő válogatott kiváló teljesítménnyel az 5. helyet szerezte meg a lengyelországi fakitermelő világbajnokságon, amelyet szeptember 8. és 11. között tartottak. A csapatból a bronzérmes ifjúsági versenyzőt, Szalai Dánielt már kifaggattuk, most a felnőtt keret legújabb tagját, a civilben tűzoltóként dolgozó Gerőcs Jánost kérdeztük arról, hogy milyen volt a világbajnokság, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük Lengyelországban.
Interjú a kétszeres bronzérmes ifjúsági válogatott fakitermelővel, Szalai Dániellel >>>
Gribek Dániel: Újoncként hogyan érezted magad Lengyelországban? Gondolom, nagyon más volt, mint két éve tartalékosként ott lenni Svájcban.
Gerőcs János: Ez volt az első világbajnokságom, de igazából nem érzem magam újoncnak, hiszen évek óta részt veszek a válogatott életében, és több nemzetközi versenyen is részt vettem már. Úgy gondolom, hogy jómagam és csapattársaim is elkövettünk mindent a jó eredmény érdekében, de rajtunk kívülálló körülmények is befolyásolták az végeredményt.
[caption id="attachment_40325" align="aligncenter" width="600"]
Gerőcs János a szerelés versenyszám közben - Fotó: Gerőcsné Dudás Judit, Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány[/caption]
Gribek Dániel: Összetettben az 5. helyen végzett a csapat, ami fantasztikus eredmény. Ti mennyire vagytok megelégedve ezzel?
Gerőcs János: Szerettünk volna dobogón végezni. Utólag is úgy gondolom, hogy ez nem volt lehetetlen vállalás.
Gribek Dániel: A versenyszámok tekintetében hogyan láttad a versenyt? Lehetett volna jobb az eredmény valamelyiknél?
Gerőcs János: A döntés eredményeit nagyban befolyásolták a kapott fák sajátosságai, a többi versenyszámot pedig deszkából ácsolt dobogón kellett teljesíteni, aminek a festett felülete inkább egy korcsolyapályára emlékeztetett.
[caption id="attachment_40328" align="aligncenter" width="600"]
Gerőcs János döntés közben, a fa magàért beszél... - Fotó: Gerőcsné Dudás Judit, Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány[/caption]
Gribek Dániel: Az utolsó napon a 3. helyen kezdtetek, de a végére két hellyel hátrébb kerültetek. Minek volt ez köszönhető?
Gerőcs János: A második napon a szerelés, a kombinált és lánckímélő darabolást csapatban mi teljesítettük a legjobban, így összetettben valóban a harmadik helyről vártuk a másnapi gallyazást. Az viszont, sajnos, nem úgy sikerült, ahogy szeretük volna, egyikünk sem tudta hozni a kitűzött célt.
Gribek Dániel: Mit szólsz az U24-es Szalai Dániel bronzérméhez?
Gerőcs János: Nagyszerű eredményt ért el! A jövőben is szükség van hozzá hasonló képességű, elhivatott fiatalokra. Sok sikert kívánok neki a jövőben is!
[caption id="attachment_40323" align="aligncenter" width="599"]
Gerőcs János - Fotó: Gribek Tímea, Erdő-Mező Online[/caption]
Gribek Dániel: Hogyan tovább? Készülsz a 2018-as világbajnokságra?
Gerőcs János: Természetesen, a felkészülés a terveink szerint folyamatosan zajlik majd. A jövő évre ráadásul több nemzetközi versenyre is meghívást kapott a magyar válogatott, amiket ki is szeretnénk használni.
Gribek Dániel: Nagyon köszönöm, hogy rendelkezésemre álltál, és természetesen Neked is gratulálok a kiváló eredményhez!
Minden korábbi cikkünk a magyar fakitermelő válogatottról >>>
(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)
-
Cimkék:
fakitermelés, favágás, magyar favágó válogatott, favágó, Husqvarna, favágó verseny, fakitermelő verseny, magyar fakitermelő válogatott, Gerőcs János, fakitermelő, tűzoltó, fakitermelő világbajnokság