Februártól igényelhető a kedvezményes agrár forgóeszközhitel
Még kedvezőbb feltételekkel igényelhetik a gazdálkodók ez év februárjától a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Agrár Forgóeszköz Hitelprogramjának forrásait - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken Pécsett, a Mecsek Takarék Szövetkezet ügyféltalálkozójával egybekötött szakmai rendezvényen.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az agrárgazdaság kedvezményes forgóeszköz finanszírozását célzó program módosításai várhatóan februárjától lépnek életbe. A jövőben a baromfi és a sertés mellett a nyúl és a szarvasmarha ágazatban termeltető tevékenységet végző vállalkozások is igényelhetnek forgóeszköz-, illetve tenyészállat-vásárlási célú hitelt.
A tervek alapján változik a program maximális futamideje 3-ról 6 évre, illetve a tőketörlesztés maximális türelmi ideje 1-ről 3 évre. A termeltetők által maximálisan igényelhető hitelösszeg 250 millió forintról 500 millió forintra emelkedik.
Újdonság még, hogy a hitel a jövőben felhasználható lesz meglévő hitel kiváltására is. Jelentős segítség a gazdálkodóknak, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a programban felvett hitelek kamatfizetéshez 50 százalékos, maximum évi 4 százalékpont kamattámogatást biztosít. Így a termelőknek mintegy 3,6 százalékos éves kamatot kell fizetniük.
Czerván György kiemelte: jól halad az Agrár Széchenyi Kártya és a hozzá kapcsolódó Agrár Széchenyi Kártya Folyószámla Hitel forgalmazása. A 2011 szeptembere óta elérhető folyószámlahitel a kis- és közepes méretű vállalkozási (kkv) kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági termeléssel, halgazdálkodással, mezőgazdasági feldolgozással és forgalmazással,
erdőgazdálkodással, vadgazdálkodással foglalkozó vállalkozások és természetes személyek (többek között a családi gazdálkodók, őstermelők, kistermelők) kedvezményes finanszírozását szolgálja, kamattámogatott, szabad felhasználású hitellel.
A felvehető hitel összege maximum 25 millió forint, futamideje legfeljebb 3 év, kamata jelenleg évi 9,75 százalék, amelyhez a VM évi 2 százalékpont kamattámogatást nyújt. Továbbá átvállalja az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által nyújtott kezesség díjának 50 százalékát is.
A mezőgazdasági vállalkozás a hiteligénylést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a VOSZ területileg illetékes szervezeti egységeinél (Regisztrációs Irodák) folyamatosan nyújthatja be. Jelenleg 88 regisztrációs irodában igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel - áll a közleményben.
(MTI)
-
Cimkék:
erdőgazdálkodás, agrár forgóeszközhitel, baromfi, sertés, nyúl, szarvasmarha, Magyar Fejlesztési Bank, Vidékfejlesztési Minisztérium, Czerván György, mezőgazdaság, Agrár Széchenyi Kártya, Agrár Széchenyi Kártya Folyószámla Hitel, halgazdálkodás, vadgazdálkodás, Agrár-