Fakitermelő VB - Összetettben is bronzérmes Szalai Dániel, a csapat végül ötödik lett
Vasárnap véget ért a lengyelországi fakitermelő világbajnokság, amelyen a magyar csapat az 5. helyen végzett. Juhász István, Gerőcs János és Rittlinger Róbert reggel még a harmadik helyen állt, ám a gallyazás után végül két hellyel lejjebb csúsztak. Szalai Dániel azonban a szombati pontos döntés után összesítettben is ifjúsági bronzérmes lett!
Kapcsolódó cikkeink:
Gyönyörű magyar lányok is szurkolnak Szalai Dánielnek a fakitermelő VB-n! (Olvasói fotók)
Fakitermelő VB: A magyar fakitermelő válogatott tagjai nyilatkoztak az Erdő-Mezőnek (VIDEÓK, Képek)
Fakitermelő VB – Szalai bronzérmes döntésben, harmadik helyen áll a magyar válogatott
Fakitermelő VB – Az első napot a 7. helyen zárta a magyar fakitermelő válogatott
A felnőttek között a gallyazás vasárnap Rittlinger Róbertnek sikerült a legjobban, ám ez is csak a 45. helyre volt elég egyéniben. Gerőcs János a 49., míg Juhász István az 50. helyen végzett a versenyszámban. Az utolsó napon váltóverseny is volt, a Juhász-Gerőcs-Rittlinger-Szalai négyes 28. csapatból a 20. lett.
A magyar felnőtt válogatottból összesítettben Juhász István lett a legeredményesebb, a csapat legtapasztaltabbja a 20. helyen végzett. Rittlinger Róbert a 23., míg Gerőcs János a 32. helyen zárta a lengyelországi VB-t.
Egyéni összesítettben érmet szerzett ugyanakkor Szalai Dániel, aki a világ harmadik legjobb fiatal fakitermelője lett.
[caption id="attachment_40171" align="aligncenter" width="720"]
Szalai Dániel (jobbra) a dobogó harmadik fokán - Fotó: Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány[/caption]
Gratulálunk a magyar fakitermelő válogatott versenyzőinek!
(Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu)
-
Cimkék:
STIHL, fakitermelés, favágás, magyar favágó válogatott, favágó, Juhász István, favágó verseny, Rittlinger Róbert, Fakitermelési Munkakultúra Alapítvány, fakitermelő verseny, magyar fakitermelő válogatott, Gerőcs János, fakitermelő, döntés, Szalai Dániel