Év Erdésze Verseny 2017 - Szolnoki erdész lett a NEFAG Zrt. legjobbja
A 2017-es Év Erdésze Verseny szolnoki előválogatóján a NEFAG Zrt. 15 kerületvezető erdésze adott számot tudásáról. Mint minden évben, úgy idén is a legjobb versenyző jutott be a június 22-i és 23-i országos döntőre, amelynek ezúttal a Kaszó Zrt. ad otthont.
Teszt írással kezdődött az Év Erdésze Verseny területi fordulója, amelyre a szolnoki, a monori és a pusztavacsi erdészetből érkeztek a kerületvezető erdészek - számolt be az eseményről a
Szolnok TV.
"Nagy kihívást jelent eljutni az országos versenyre. Ezen kívül színesedik a szakmai gyakorlat, illetve a verseny által barátságok, kapcsolatok is épülnek" - mondta el a helyi TV-nek Recsók Sándor, a NEFAG Zrt. Monori Erdészetének erdésztechnikusa.
Az Év Erdésze cím szakmai elismerést jelent az erdészek számára, ezért a megmérettetés minden évben népszerű. A pályázók között nemcsak tapasztalt, hanem frissen végzett erdésztechnikusok is voltak.
"Itt kiderül, hogy ki mennyire van otthon a szakmában, vagyis mennyire gyakorlatias és tapasztalt." - tette hozzá a
szolnoktv.hu-nak Nagy Roland, a NEFAG Zrt. Monori Erdészetének erdésztechnikusa.
A több mint 150 éves Országos Erdészeti Egyesület életében a verseny már tradíció. A területi fordulón a versenyzők olyan feladatokat oldottak meg, amelyek az országos döntőn is megjelennek.
"Minden állami erdőgazdaságnál először helyi válogatón vesznek részt a tagok, itt választják ki az adott erdészetnél a legrátermettebb, az évben legügyesebb kerületvezető erdészt. De itt lehetőség van a magán erdőgazdálkodóknak is részt venni" - mondta Csősz József, a NEFAG Zrt. projektvezetője.
A kétnapos országos döntőnek június 22-én és 23-án a Somogy megyei Kaszó ad otthont. Az Év Erdésze címért a NEFAG Zrt. területi előválogatójának győztese, Donkó Ferenc szolnoki erdész mérkőzhet majd meg.
(szolnoktv.hu nyomán)
-
Cimkék:
erdész, Országos Erdészeti Egyesület, NEFAG Zrt., Év Erdésze, kerületvezető erdész, OEE, erdésztechnikus, Szolnoki Erdészet, Monori Erdészet, Pusztavacsi Erdészet, Év Erdésze Verseny 2017, Donkó Ferenc