Északerdős diadal és holtverseny a STIHL jubileumi fakitermelő versenyén (+Eredmények)

2019-stihl-fakitermelo-donto-gribek-timea1
Északerdős diadal és holtverseny a STIHL jubileumi fakitermelő versenyén (+Eredmények)
FOTÓGALÉRIA A VERSENYRŐL>>> Felhős időben, kellemes hőmérséklet mellett vette kezdetét a 32 csapatos verseny a helyi falunap és regionális vadásznap részeként. A helyszín az észak-magyarországi csapatok számára ismert lehetett, hiszen Bükkzsérc korábban minden évben helyet adott egy-egy regionális fordulónak. A 2020-as szünet után azonban idén a régiós megméretettések elmaradtak, a csapatok nagy része a legutóbbi döntőbejutás jogán ragadhatott idén fejszét. 2019-stihl-fakitermelo-donto-gribek-timea4 A nyolc pályán óriási csata zajlott két körön keresztül, ahol a versenyzőknek több feladatot is gyorsan, pontosan kellett elvégezniük: a döntést, a kombinált darabolást, a választékolást, a darabolást, a hasítást, valamint a sarangolást. Komoly, nagy csatákat hoztak a fordulók, hiszen számos nagy csapat is egymás mellé került a sorsolás során. Az Északerdő Zrt. három csapatát, de a legutóbbi bajnokokat, a Ritrovi Kft. - Mecsekerdő Zrt. alakulatát is nagy figyelem kísérte, ahogy a rendre kiválóan szereplő Dalerd Zrt. - Nagy István gárdát is. 2019-stihl-fakitermelo-donto-gribek-timea2 A kombinált versenyszám mellett szerelésben is megmutathatták a versenyzők a tudásukat, a legjobb eredmény végül 15 másodperc, amit az Északerdő 100+ csapata jegyezhetett - ennyi idő alatt fordították meg a motorfűrészen a vezetőlemezt. Ráadásul mindezt sérülés nélkül, hiszen a kezek ellenőrzése sem a stopper elindítása előtt, sem az időmérő leállítása után nem maradhatott el. 2019-stihl-fakitermelo-donto-gribek-timea7 Az idén 30 éves Andreas STIHL Kft. fakitermelő versenyeinek elsődleges célja a munkakultúra javítása, a munkabiztonság fejlesztése, és a szakmai igényesség növelése. Az elmúlt években látványos eredményeket értek el ezen a téren, a bajnokságra jelentkező csapatok már az erdőn, munka közben is úgy dolgoznak, hogy a versenyeken, felkészülés során beléjük ivódott precíz mozdulatokat használják. A csapatok tagjainak sok szabályra, részletre kell figyelniük, például fejszézésnél a sújtásirányban álló társaikra, miközben csak fülvédőben, sisakban, vágásbiztos nadrágban és bakancsban fűrészelhetnek. 2019-stihl-fakitermelo-donto-gribek-timea3 A lendületesen zajló verseny után a közönség STIHL Timbersports bemutatót láthatott Juhász István, Bozsó Zoltán, Strúbel József és Strúbel Bence részvételével, majd következett a várva várt eredményhirdetés. A STIHL Jubileumi Fakitermelő Bajnokságát végül az Északerdő 100+ csapata nyerte meg Lengyel Lajos, Horváth László, Kiss Attila, Pankotai Zoltán összeállításban. Mögöttük a szintén északerdős Encsitűz négyese végzett: Kmetz Szabolcs, Hudák Péter, Jaczenkó Krisztián és Lukács Zsolt András. 2019-stihl-fakitermelo-donto-gribek-timea16 A STIHL fakitermelő versenyeinek történetében először a harmadik helyen holtverseny alakult ki, 288 pontot gyűjtött össze a Retrovi Kft. - Mecsekerdő Zrt. gárdája (Rittlinger Robert, Juhász István, Bakó László, Bakó András) és a Dalerd Zrt. Nagy István csapata (Bozsó Zoltán, ifj. Bozsó Zoltán, Zsótér Zoltán, Strúbel József), ezzel a dobogó harmadik fokára végül nyolc versenyző állhatott fel. Gratulálunk a versenyzőknek, akik két év után ismét megmutatták a szakmának, hogy hogyan, milyen módon érdemes fakitermeléssel foglalkozni, és gratulálunk minden szervezőnek, bírónak, segédnek, hogy ekkora kihagyás után ilyen színvonalas versenyt tudtak szervezni a Bükk csodálatos környezetében. 2019-stihl-donto001 Bár 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a Bajnokok Bajnoka fakitermelő kupa, ha a vírushelyzet is engedi, és 2022-ben ismét lesz Hídi Vásár Szegeden, akkor a 2019-es döntőben első 8 helyen végzett csapat újra motorfűrészt ragadhat majd a különleges, egyeneskieséses megmérettetésen májusban. FOTÓGALÉRIA A VERSENYRŐL>>> Videó és riportok hamarosan! Részletes eredmények: 1. ÉSZAKERDŐ 100+ (240) 2. Északerdő-Encsitűz (253) 3. Dalerd Zrt. - Nagy István (288) 3. Ritrovi kft. - Mecsekerdő Zrt. (288) 5. Bakonyi Bogvágó Banda (297) 6. Silvanus 2001 Kft. - Molnár Ervin e.v. (306) 7. Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészet - Frainetto Kft. II.(311) 8. Pilisi Parkerdő Zrt. Valkói Erdészet (321) 9. Barfa - HorTa Duó (327) 10. Legények (350) 11. Pidoma Kft. (361) 12. Északerdőtűz (369) 13. Gyöngyösi Fanyűvők (381) 14. Királyréti Erdészet (382) 15. STIHL-US TEAM Felsőtárkányi Erdészet (384) 16. Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészet (385) 17. Agrogold - Császár (406) 18. Pilisi Parkerdő Zrt. Bajnai Erdészet - Frainetto Kft. (411) 19. Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckeve (420) 20. Egererdő Zrt. Szilvásváradi Erdészet (425) 21. PilisFa Centrum Kft. (426) 22. Holográf Kft. - Amindenfáját csapata (435) 23. Egererdő Zrt. - Mátrai csapat (448) 24. Szentesi Tűzoltók (453) 25. Bedős Öregfiúk (508) 26. Szentesi Fakopáncsok (515) 27. Buszos csapat (583) 28. Csákvár (639) 29. Kaposvár HTP (665) 30. Erfavad Kft. (674) 31. Bükki Fanyűvők - Bükkzsérc (685) 32. Siófok HTP (745) (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - Fotó: Gribek Tímea)