Erdészeti kiállítók az AGROmashEXPO kiállításon
Minden eddiginél nagyobb lesz az idei AGROmashEXPO, és társrendezvénye, az AgrárgépShow. Január 30-tól február 2-ig nettó 30 000 négyzetméteren mintegy 200 kiállító gépeit, termékeit tekintheti meg az érdeklődő. Bemutatjuk az erdészeti kiállítókat!
A rendezvényen a mezőgazdasági munkagépek lesznek többségben, a cégek egy jelentős része erdészeti eszközökkel is készül a kiállításra. Ráadásul olyan kiállítók is lesznek, akik csak az erdészeti gépekre koncentrálnak.
Az
IKR Zrt. például
BPT 10 MOZ erdészeti többcélú kihordóját mutatja be a közönségnek
C pavilon 11-es standon, amely az idei rendezvényen Hazai Termékfejlesztési Nagydíjat kapott. A gépet már a szeptemberi Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon is kitüntették.
A
G pavilon 203A standon látható lesz a
Fliegl daruval felszerelt
erdészeti rönkszállító pótkocsija, amely a cég saját fejlesztése.
Az Erdő-Mező Online információi szerint az
Erdőgépker Kft. két
faaprítóval, az
ARGO kétéltű terepjáróval valamint várhatón egy
pelletáló géppel készül az idei AGROmashEXPO-ra. Ez a cég egyik legújabb terméke. Kisebb kapacitású házi igényeknek kifejlesztve, kisebb kazánok ellátására - tudta meg az Erdő-Mező Online. Az Erdőgépker Kft-t az A pavilon 111-es standján lehet majd megtalálni.
A
Körmendi Kft. többek között újdonságként egy erdészethez kapcsolódó
rönkfúrót állít ki a
G pavilon 204A standon, a
JG-MAX Bt. pedig
Posch tűzifaaprító és -daraboló gépeket mutat be a szakmai közönségnek a
G pavilon 203E standon
Az
Agro-Tipp Nr. 1. Kft. az erdészeti munkák során már sokszor bizonyított
STEYR traktorok újdonsült forgalmazójaként lesz jelen az AGROmashEXPO-n a
C pavilon 5-ös standon, de az erdészeti kiállítók között szerepel az
Axiál Kft. is, amely cég rekordszámú díjat vehet majd át a szerda 14:00-kor kezdődő megnyitón és díjátadó ünnepségen. Nem mellesleg az Axiál egy egész pavilont bérelt ki magának, méghozzá a
B pavilont. Hasonlóképpen tett a
John Deere kizárólagos hazai forgalmazója, a
KITE Zrt. is, ők az
F pavilont töltik majd meg, ahogyan 2012-ben is.
A rendezvény egyik igazán hazai színfoltja a
Bagodi Mezőgép Kft. lesz. A cég gödörfúrót, tolólapot, vonólapot, kiemelőket, erdészeti magvető gépeket, csemeteültetőket, tereprendezőket, zúzókat és pótkocsikat is egyaránt gyárt, így ha ezeknek csak egy apró szegletét is bemutatják, gépekből nem lesz hiány az
A pavilon 113-as standján.
Ha erdészet, erdőgazdálkodás, akkor természetesen nem hiányozhat az
ANDREAS STIHL Kereskedelmi Kft., amely a
D pavilon 102A standján mutatja be gépeit, többek között motorfűrészeit.
Az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításokon minden erdőgazdálkodó megtalálhatja a számára érdekes munkagépét, és akár erőgépét is. A fentebb említetteken kívül ugyanis nem lesz hiány
MTZ,
Zetor vagy akár a
Valkon Kft. (
D pavilon 305A - DSZ3,DSZ4) által forgalmazott
Valtra traktorokból sem - igaz, jelenlegi információnk szerint nem erdészeti kivitelben lesznek bemutatva ezek a termékek.
Látogatói információk:
Belépőjegy árak
Napi belépőjegy:
1.500,- Ft
Kedvezményes jegy (nyugdíjas, diák):
800,- Ft
Csoportos diákjegy/fő (10 fő feletti diákcsoportok részére):
500,- Ft
Kőbánya jegy: 500,- Ft
(X. ker. lakosok részére, lakcímkártya felmutatása ellenében váltható)
A megváltott belépőjegyek az egyidejű kiállításokra is érvényesek (Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet)
Bejárat: I., II. és III. kapu
Nyitvatartás:
2013. január 30. - február 1. - 9.00 - 17.00
2013. február 2. - 9.00 - 16.00
BEJÁRAT
I., II. és III. kapu (látogatói regisztráció működik)
Bővebb információ az AGROmashEXPO honlapján >>>
A 2013-as AGROmashEXPO részletes programja:
JANUÁR 30. (SZERDA)
12.00-13.00 Új Nemzeti Agrárkamara – új esély a magyar vidéknek. Tájékoztató a februári agrárkamarai választásokról - Győrffy Balázs
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
14.00-15.00 Megnyitó és ünnepélyes díjátadás
Megnyitó beszédet tart:: dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
JANUÁR 31. (CSÜTÖRTÖK)
10.00-14.00 NÖVÉNYTERMESZTÉSI SZAKMAI NAP
Szervező: Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ)
Helyszín: G pavilon, Fórum színpad
10.00-10.20 Vancsura József elnök GOSZ, megnyitó
10.20-11.10 dr. Feldman Zsolt agrárügyekért felelős helyettes államtitkár VM,
Agrárgazdaság aktualitásai
11.10-11.50 Glattfelder Béla képviselő EP, Közösségi Agrárpolitika 2014/20 lehetőségei a
termelők számára
11.50-12.25 Dr. Potori Norbert igazgató AKI, Gabonapiaci kilátások
12.25-13.00 Prof. Popp József egyetemi tanár DE, Állattenyésztés és a gabonaszektor
kapcsolata, jövője
13.00-13.30 Dr. Gyuricza Csaba dékán SZIE, Energiatermelő mezőgazdaság
13.30-14.00 Jordán László elnökhelyettes NEBIH, Növény- és talajvédelmi aktualitások
11.00-13.00 IV. Agrármarketing és - Média Nap
Szervező: Magyar Mezőgazdaság Kft.
Helyszín: Konferencia Központ, Nagy terem
15.00-16.00 Új Nemzeti Agrárkamara – új esély a magyar vidéknek. Tájékoztató a februári agrárkamarai választásokról - Győrffy Balázs
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
FEBRUÁR 01. (PÉNTEK)
11.00-11.30 Gazdálkodás felügyelet egy ujjal - Medvig Attila - CadMap Kft.
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
11.00-14.00 Magyar Kukorica Klubnap
Szervező: Magyar Kukorica Klub
Helyszín: B pavilon, emeleti Média terem
11.00-14.00 Hazai mezőgépgyártás jövője
Szervező: GTE Mezőgépipari Szakosztály
Helyszín: G VIP terem
Program:
- Megnyító, köszöntő - Dr. Kiss Péter elnök, GTE Mezőgépipari Szakosztály
- A hazai mezőgépgyártás helyzete, eredményei napjainkban - Lőrincz László elnök, MEGOSZ
- A hazai mezőgépgyártás helye a világban - Dr. Hajdú József műszak igazgató, OBEKK
- A hazai mezőgépipar hosszútávú fejlesztési koncepciója - Dr. Fenyvesi László főigazgató,
VM MGI
- A Kühne mezőgépfejlesztési stratégiája - Süli Csaba vezéigazgató, Kühne Zrt.
- A CLAAS Hungária Kft. (CLH) Fejlesztési Központjának szerepe a CLAAS mezőgép fejlesztési
hálózatában - Csanádi Tamás fejlesztési igazgtató, CLH
" Az év magyar mezőgépe, 2013" innovációs díj ünnepélyes átadása
12.00-13.00 Új Nemzeti Agrárkamara – új esély a magyar vidéknek. Tájékoztató a februári agrárkamarai választásokról - Kis Miklós
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
13.00-14.00 Presentation of the ENTAM - M. Fancello
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
14.00-15.00 A növények nitrogén-kén műtrágyázása mint a termés mennyiségének és az alap kultúrák minőségi növekedésének alapja - Anna Demidova
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
Egész nap Axiál Borverseny / 2012-es újborok tesztje a Bor és Piac szaklap együttműködésével, Szervező: Axiál Kft.
Helyszín: B pavilon, emeleti Média terem
FEBRUÁR 02. (SZOMBAT)
10.00-12.00 Cukorcirok komplex termesztési és hasznosítási technológiája - Cukorcirok Konzorcium
12.00-13.00 Új Nemzeti Agrárkamara – új esély a magyar vidéknek. Tájékoztató a februári agrárkamarai választásokról - Kis Miklós
Helyszín: Fórum Színpad (G pavilon)
13.00-15.50 II. Axiál Fiatal Gazda Konferencia
Szervező: Axiál Kft.
Helyszín: B pavilon, emeleti Média terem
ÁLLANDÓ PROGRAMOK
Axiál 5-let Show, naponta 3 alkalommal 30 percben, 10:00, 11:30 és 13:30 órai kezdettel
Kiállítás az Axiál Nemzetközi Karikatúra Pályázat legjobb alkotásaiból
Szervező: Axiál Kft.
Helyszín: B pavilon
(Erdő-Mező Online)
-
Cimkék:
erdőgazdálkodás, erdészet, AGROmashEXPO, AgrárgépShow, HUNGEXPO, agrárkiállítás, IKR Zrt., erdészeti kihordó, Fliegl, pótkocsi, erdészeti rönkszállító, Erdőgépker Kft., faaprító, terepjáró, pelletáló, rönkfúró, JG-MAX Bt., Posch, tűzifaaprító, Agro-Tipp Nr. 1. Kft., STEYR, t