Erdészek segítségével telepít tölgycsemetéket Böjte Csaba

150 kocsányos tölgy csemetével hozna létre emlékparkot Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a Hunyad megyei Piskin. Az 1949-es csata mementójának megőrzésében erdész szakemberek is segítik, de Molnár Tamás erdőmérnök további támogatást is kér a kollégáktól. Levelét változtatás nélkül közöljük.
Erdészek segítségével telepít tölgycsemetéket Böjte Csaba
Kedves Évfolyamtársak! Böjte Csaba dévai ferences szerzetes egy alapítványt hozott létre tavaly, mely megvásárolta Piskin a csata helyszínét abból a célból, hogy ott egy emlékparkot hozzon létre. Ennek keretében felújítanák a csata idején is meglévő csárdát, és mellette egyéb létesítményeket is megépítenének, amelyeknek a terveit egy budapesti építész iroda készítette el. Arra gondoltam, hogy magát az emlékparkot magyar erdészek támogatásával kellene létrehozni. Rábeszéltem Csaba testvért, hogy az ő általa kigondolt házi dió ültetvény helyett kocsányos tölgy csemetével valósuljon meg az elképzelése. Igazából a dévai árváknak akart diót termeszteni mellékhaszonként. Az 1500 hősi halott emlékére 150 db nagy méretű csemete szükséges, egy kollégámnak van nagy méretű (méter körüli) szaporítóanyaga, ebből félre rakattam 150 db-ot plusz 30 db tartalékot. A kerítés mellé, és szabad helyekre kerülhet dió, ezeket az oltványokat (Milotai 10-es) Hajdú László erdőmérnök biztosítja jutányos áron. Ennek pontos számát jelenleg nem tudom, az építész hamarosan megadja. A költségek további része a szállítás és az ültetés, de Kiss Laci javaslata alapján ez utóbbit mi magunk is el tudjuk végezni, bár ebben az esetben fennáll az a veszély, hogy túl sok lesz az okos szakirányító. Ebben az esetben munkadíj nem csupán szállásdíj jelenik meg. bojte_csaba_koloska_volgy_7 A megvalósítást februárban szeretnék, de sajnos ezt a Covid helyzet, valamint az időjárás is módosíthatja (valószínűleg fogja). Mellékeltem a tervezett helyszínrajzot. Látszik rajta az emlékpark, amely tölgyfákból fog állni, mellette K-i irányban, valamint a kerítés mentén lennének a diófák. Ez a jelenleg érvényes változat. Itt egy link, melyen egy a csatáról készült animációs filmet is megtudsz nézni, szerintem hasznos. https://www.youtube.com/watch?v=K_Pc7iQYQIc Piskit pillanatnyilag Simeria vagy Simeria Veche néven szerepeltetik egyes térképek (a románok variálnak a névvel), ha meg akarjátok keresni a helyét. Amennyiben egyetértetek az elképzeléssel, és támogatni kívánjátok az emlékpark megvalósítását, úgy az OTP bankban erre a célra megnyitott számlára tudtok utalni pénzt: Számlaszám: 1177 3315 - 0207 8801 Természetesen másokat is meggyőzhettek eme adakozás jótékonyságáról, de az a kérésem, hogy magyar erdész legyen (bárhol is él). Amennyiben a program végén marad pénz a számlán azt felajánlanánk a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak az árvák megsegítésére. Köszönettel! Üdv az erdésznek! Molnár Tamás A piski csata Bem József erdélyi hadjáratának egyik fordulópontja volt. A Sztrigy folyó stratégiai jelentőségre szert tett hídjának a birtoklásáért folyt a harc 1849. február 9-én Bem és Puchner Antal Szaniszló seregei között. „ Ha elvész a híd, elvész Erdély. ” – Bem József (Erdő-Mező Online)