Erdész, asztalos és mezőgazdasági gépész képzés is indul Szőcsénypusztán

A Széchenyi Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola szerdai pályaválasztási napján száztízen vettek részt: a diákok és szülők mellett pedagógusok is ellátogattak a rendezvényre.
Erdész, asztalos és mezőgazdasági gépész képzés is indul Szőcsénypusztán
– Különösen a szakképzéssel kapcsolatos változások, illetve a technikus képzés újdonságai iránt érdeklődtek a résztvevők – közölte Tóth Krisztina, a középiskola igazgatója. – Szó esett a három éves szakképzésben rejlő lehetőségekről is. Somogyból többek közt Buzsákról, Balatonfenyvesről és Sávolyról jöttek vendégek és a szomszédos Zalából is fogadtunk diákokat. mecsekerdo_ev_erdesze_2 A pályaválasztási napot gyakorlati bemutató egészítette ki, a látogatók megismerhették az intézmény oktatási kínálatát. Az iskola 2020 szeptemberétől öt éves erdész, kertész, mezőgazdasági gépész-, illetve környezetvédelmi technikus képzést indít. A három éves szakképzés keretében az erdész, kertész, mezőgazdasági gépész szakmák mellett a leendő asztalosokat is várják. (sonline.hu)